Riport Idős Emberekkel.

verselo•  2018. június 8. 11:31

 

Visszaemlékezés a gyermekkorra.
- kocsmai elbeszélgetés -

Ezt a beszélgetést, hogy papírra vessem, ahhoz le kellett mennem egy igazi vidéki kocsmába, ahol még a füst a terembe áll, és csak ajtó nyitáskor jön be friss levegő. Leültem az első asztalhoz, papírt, tollat vettem elő. Egy öregúr oda jött hozzám, és megkérdezte

- Mit csinálsz, fiam?
- Szeretnék olyan idős emberekkel találkozni, akik elmesélik, hogy mikor gyermekek voltak mit csináltak.
- Akkor ide ülők melléd fiam, és írd le azt, amit, mondok, szó szerint.
Nevem Vitéz János, itt lakom a szomszéd utcában. Amit elmesélek, akkor voltam én, hét éves.
Akkor elmesélném a Vitéz János – a katona -, történetét.
- Írjad fiam!

 

 

Papa térdén ül a gyermek unoka, s kérdi:

- Papa Te miért nem haltál már meg?
- No, de Jani! - szólt az Édesanya.
- Hagyjad. - int a Papa.

Ő még gyermek, és nem tudja, hogy mit beszél.

- Miért?

Hát azért, mert vannak Nekem szeretteim, akik engemet is szeretnek.

- Kik?
- Például itt lenne a térdemen egy furfangos észjárású kicsi fiúgyermek unokám a Jani.
- Ismered?

Ismerem, hát az én lennék.
Nevet nagyot a gyermek és közben a hasát fogja a nevetéstől.
Meséljen még Papa.
Papa elkezd mesélni a furfangos észjárású Jani unokájának. Meg annak idején történt, amikor, no de ezt hatjuk.

- Látod ezt a vágást?
- Látom hát.
- Ez volna egy kard vágása, - és mutatja az alkarját unokájának.

 

Jani nyitott szájjal, tágult szemekkel nézi, és meg érinti a Papa hegét.


- Nem fáj?


Nem hát, katonadolog. - feleli a Papa.


- Milyen dolog? -újból megkérdi Jani.
- Katona. - ismételi a Papa.
- Papa, én mikor leszek katona? - kérdi Jani.


Ha majd egyszer nagy leszel, és tudod a kardot forgatni, és lesz saját paripád, akkor leszel katona.
No, Jani lovas katona szeretett volna lenni. Elmesélem a lovacska megvételét.

A póni:

A kisfiú a Jani már erősebb lett. Papa látta hogyan fejlődik napról napra.
Így fogta a gyermeket és elment vele a vásárra. Sétálgattak a vásáron, majd megálltak a lovak előtt. A karámban volt egy póniló. Papa meg szemléte, alaposan megvizsgálta, s meg vette Janinak. Majd a hátára tette, és haza vezette a "Vitéz Jánost."
Már az utca elején Jani teljes hanggal kiabálja:


- Édesanyám, Édesanyám nézze mit vett nekem a Papa!


A kiabálásra kiszalad Édesanya, és az utca népe. Mindenki a pónilovon ülő büszke gyermeket nézte. Aki majd kiesik a bőréből, úgy őrül. Jani a pónilovon úgy ül, mint egy igazin. Büszkén, és daliásan.
Udvarba bementek, és bekötötték az istállóba. Papával együtt vittek be zabot, és vizet. A hosszú fárasztó út után a lovacskát ellátták.


- Most gyere, menjünk pihenni e hosszú út után, mert elfáradtunk. Elfáradt a lovacska is, pihennie kell neki is.

- Papa, Papa mi lesz vele itt? -kérdi Jani
- Semmi kis unokám kicsit pihen, eszik, iszik, alszik, s majd holnap foglalkozunk vele. - felelte a Papa.


Nekünk, is kell pihenni holnapra. Jani boldogan ült le a terített asztalhoz, megvacsoráztak, és lefeküdtek.


Másnap:

Jani már korán felkelt. - ami tőle szokatlan -.
Oda ment a Papa ágyához és piszkálta, halkan ezt mondta:

- Papa jöjjön, már nézzük meg a lovacskát.

Öreg félszemét kinyitotta, és ezt válaszolta:

- Jó megyek, öltözzél fel, és megyünk ki az istállóba.

Pár perc múlva ki is mentek.
Jani itt a kefe, le kell csutakolni a lovacskát, hogy szép csillogó szőre legyen, mert egy "Vitéznek" szép lovának kell lennie ugyebár!
Jani fogta a kefét, és szépen a Papa útmutatása mellett lecsutakolta a pónit. Majd megetették, s megitatták. Mivel evvel készen lettek szól az Édesanya a konyhából, hogy jöjjenek reggelizni.
Reggeli közben mondja a gyermek az Édesanyának. Édesanyám ennek a lónak nincsen nyerge.
Édesanya, és a Papa összenéz, és mosolyogtak.

- Hát az, nagy baj, Jani fiam!
- Most adok neked egy finom pokrócot, ezt tedd a hátára nyereg helyet, s csinálunk neki nyerget.
- Jó!
- Jó lesz Édesanyám.

A nyereg története:

Édesanya megnyugtatta kisfiát, hogy lesz nyerge csak egy kis idő múlva. Jani boldogan folytatta a reggeliét. Papa kiült a ház elé a lócára, hogy nyugodtan rágyújtson a hosszú szárú, faragott pipájára,
fekete kalapját a szemébe húzta, és füstölgött. Konyhában Édesanya az asztalnál tésztát gyúrt az ebédhez. Jani nézte Édesanyját.

- Segíteni akarsz?
- Igen?
- Ne lábatlankodj itt, hanem hozzál egy csupor tejet a kamrából.
- Eridj, hamar, mert kell.
- Jó Édesanyám hozok. - felelte a gyerek.

Bement a kamrába majd, a csupor tejet letette az asztalra.

- Ha már úgy is mozgásba vagy, akkor menjél ki az istállóba, és lásd el a jószágot.
- Megteszem.

Párperc múlva:

Jani fejvesztve, és kiabálva fut ki az istállóból.

- Papa, Papa, jöjjön már a tehén. - Jani alig kap levegőt. -
- Mi van a jószággal?
- Földön fekszik, meg se moccan már a szemét is, becsukta.

Öreg siet az istálló felé, és tényleg látja, hogy a gyermek nem beszélt félre. Édesanya a konyhaajtóba áll, kérdően néz a Papára.

- Mi történt?
- Riska kimúlt.
- Most mi lesz, hogyan lesz nekünk most tejünk? - kérdi Édesanya
- El kell adni a lovakat, és az árukból kell vennünk egy másik tehenet. - feleli a Papa.
- Akkor hogyan fogunk szántani?
- Nehézkesen Piroskám, majd én fogom húzni az ekét a lovak helyett, és te leszel az eke másik végén, s majd tolod.
- Édesanyám a pónit is el fogják adni? - fogja a szoknya szélét Jani, és felnéz Anyjára.

A két felnőtt összenéz.

- A pónit nem kisfiam, mert az a tied. - felelte Édesanya.

Tehenet levágták, majd feldolgozták. Bőrét elvitték a tímárhoz, aki Janira szabta a nyerget.

 Ruha története a következő:

Amikor már megkaptam a nyerget, nagyon megörültem neki, mert tudtam, hogy milyen nehézségek árán lett az enyém. Szegény Papa, és Édesanyám fáradságos munkával szántott. Nehéz volt. Édesanyám még avval is foglalkozott, hogy milyen ruhája legyen Vitéz Jánosnak. Vasárnaponként vart nekem, egy kis gyermek részére katonai ruhát. Így már volt ruhám, nyergem, lovam is. Most már a szomszéd kisfiúval, aki öt évvel volt idősebb, mint én tudtunk csatázni. Hol Ő, hol én voltam a győztes. Ekkor lehettem fiam, mondja János bácsi, hét éves. Öreg elővette a pipáját, és rápöfékelt. Csak úgy hömpölygött a pipafüst a kocsmába. Kellemes illata volt a füstjének. Ajtó mellett ültünk, és néha bejött a friss levegő, ez csak akkor történt mikor kinyitották az ajtót. Megkérdeztem János bácsit, hogy most mennyi éves. Fiam én már a kilencven felé közeledek. János bácsinak rendeltem még egy házmestert.

Megköszöntem János bácsinak a visszaemlékezését, s felálltam, hogy távozzak a kocsmából.

Mihelyt az ajtóhoz értem, akkor egy hang utánam szólt. Fiatalember jöjjön már vissza. Visszafordultam, üljön már le hozzám, szólalt meg a kalapos öreg bácsi. Hegykén hátratolta a kalapját, és azt mondta, hogy ne higgyen ennek a gyereknek, a Jánosnak.

 - A kocsma másik végén ült az öreg az ablaknál ült, ami nyitva volt. -
- Miért? -kérdem.

Hát képzelheti, az igaz, hogy egy utcába laktunk, az is igaz, hogy neki volt egy póni lova, az is igaz, hogy fel volt öltözve, mint egy "vitéz" – az öreg elmosolyogta magát -, de a többi csak hanta - banda.
Jaj, de süket vagyok, elfelejtettem bemutatkozni.
Öreg nyújtja a bal kezét - jó erős szorítása van, igazi paraszti kéz -, és mondja a nevét.
Bárány István a becsületes nevem, de magának fiam csak Pista bácsi.
Akkor Pista bácsi folytatná. Jó, de előbb innék valamit, mert kiszárad a szám. Mit kér? Öreg a fülembe súgta, nehogy meghallja valaki a kocsmában. Hoztam egy házmestert, és magamnak egy korsó sört. Ezt most miért meséli el nekem Pista bácsi? Azért, mert én voltam a másik, akit e gyerek megtámadott, mi ketten vívtunk, ott kint a poros utcán. Mi ketten voltunk a bátor, hős, nemes lovagok, akik hol ezért, hol azért harcoltak egymással. No, szóval, hogy menjünk beljebb a beszélgetésbe.

Hallgatom.
Ne hallgassa, ha azt is leírta, akkor ezt is írja le, mert ez az igazság!
A gyerek páncél sisakja tudja mi volt.

- Nem.

Hát most figyeljen. Egy vödör. Volt a fejére húzva, szeménél volt két lyuk, amin kinézet. Ruhája egy
zsák volt, ami ki volt vágva a feje, és a keze helyén, derekán pedig egy kötél volt összekötve.

- Maga hogyan nézett ki, Pista bácsi?

Öreg húzott egyet az italából. Én fiam? A következő képen. Nekem volt egy szamaram, rám volt terítve ez volt ruhám, kardom pedig egy vastag akácfa ág. Képzelheti, hogy ki volt mindig a győztes.
A gyerek.

- Pista bácsi, miért mondja János bácsira, hogy gyerek?
- Miért, hát azért fiam, mert én vagyok kilencvenöt éves, és a gyerek csak kilencven éves.

Öreg nagyot húzott a házmesterből, és ezt mondta. Ugye nem haragszik fiam, de már elfáradtam, így hazafelé ballagok. Még egyszer megszorította a kezem, és távozott. Ajtóból még visszanézet, egyet még kacsintott. Utána néztem, és lassú léptekkel bandukolt hazafelé.

A két öreg így emlékezett vissza a gyermekkorukról.

Érd.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

verselo2018. június 9. 06:28

Az nem jött be.

Ernest2018. június 9. 02:13

"Vitéz János - a katona"
Már hogyan is lehetne ezzel a névvel más, mondjuk kéményseprő? :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom