Nyári este, a tópartnál.

 

Kellemes lágy szellő fújja Testét.

Vörös, hosszú haja, mint fátyol lebeg e szélben.

Gyönyörködök benne.

Hogy egy Nő, hogy lehet ennyire szép.

Szép, nem szép, hanem csodás.

Bámulom, teste finom vonalát.

Lesem, Kegyed minden mozzanatát.

Mert, nézni Kegyedet még mindig öröm,

és Boldogság.

Igen, Boldogság mikor látom.

Boldogság, mikor érinthettem bársonyos testét,

az el nem felejtett gyönyörű estét.

Ugye, nem felejtette el!

Mikor a tavon Hold fénye alatt úsztunk,

s időnként egymásba kapaszkodtunk.

Mezítelen testünk össze ért.

Felforrt a víz körülöttünk.

Mikor partra értünk, teste még kért,

hogy folytassuk, ami a vízben minket ért.

Csodás volt.

Köszönöm, hogy érinthettem e testet.

Köszönöm, hogy azon az estén Kegyeddel lehettem,

és köszönöm, hogy még mindig ismerhetem.

Nem felejtem el azt az érzést, mikor finom

testét érinthettem, és átölelhettem.

Gyönyörű, szerelemtől éhes szemébe nézhettem.

Szinte, vonaglót e csodás test körülöttem.

Nyári, Hold fényes este volt.

Mikor, évek után újból megláttam.

Vissza tekintek.

De, már késő, másé lett Kegyed.

Azt, az estét feledni nem lehet.

Emlékek, még bennem égnek.

Így, is Imádom, Kegyedet.

Buda-Tétény. 2018-03-06.