Mikor rám köszöntél.

verselo•  2017. október 17. 14:12





Elfordítottam a fejem, a hang után.

Nem láttalak.

Csak éreztem a kisugárzásodat.

Éreztem a kellemes pillantásodat.

Sötétben botorkáltam.

Mentem, a szívem után.


Közelebb értem, s megláttalak.

Észre vettél, pillantásoddal jeleztél.

Jelzésedet vettem, még közelebb mentem.

Égszínkék szemeidbe nézhettem.

Aranyszőke hajad, kezemet érintette.

Finom tested, testemet megremegtette.


Jó, érzés volt, és kellemes.

Gyengéd, és szeretetteljes.

Ezt csak Tőled kaptam.

Átöleltél, mint régen.

Ott a vén Dunánál a téren.


Így nem ölel senki sem.

Karjaid, lágyan érintettek.

Pici szíved, szívemmel együtt lüktetett.

Szád, a számat kívánta.

Ajkad a szavakat, csak nekem mondta.


Csak néztelek.

Gyönyörű Nőt láttam.

Csodáltam egy, Kedves teremtést.

Karjaidban nem éreztem szenvedést.

Fiatalon tettem fel, Neked egy kérdést.

Kérdésemre nem válaszoltál.


De, mielőtt megtennéd.

Kezedet, kezeimbe helyezem.

Kedvességedet csókommal kifejezem.

Most, elmondhatom Neked Kedvesem.

Hogy szívem még mindig a Tiéd!


Várom, egy Csodás Nő válaszát,

és a fényképét.

Ne, szólj semmit!

Csak add a kezed, s kövess engem.

S, megalapozzuk együtt e csodás szerelmet.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

verselo2017. október 18. 20:16

Köszönöm, Ernest.

Ernest2017. október 18. 19:24

:)

verselo2017. október 17. 19:56

Köszönöm.

Mikijozsa2017. október 17. 18:56

tökéletes