Mi, is ilyenek voltunk!

verselo•  2018. július 21. 21:46


Nem messze lakhelyemtől van egy mesterségesen kialakított tó, bocsánat tavak. Ha, majd észen les, akkor peca, csónakázó, fürdő tó is lesz. A munkálatok folynak, de már most is szép.

No, nem erről szeretnék egy pár szót szólni, hanem arról amit láttam. Három fiatal lány, és egy fiú ült az egyik tó partján. Egyforma színű pólóba, biztos ők barátok, és ezt viselik, mi úgy hívtuk, hogy klikk. Picit megálltam, és hallgattam Őket. Mindenről beszélgettek, zenéről, pasikról, főleg a három lány vitte a prímet.

Aztán, hogy „nagyok” legyenek előkerült a táska aljából a szeszes ital, és cigaretta. Természetesen vagy nem rágyújtottak, és ittak egy-egy kortyot.

Néztem, most már jobban őket, és azon tanakodtam, hogy oda menjek hozzájuk, és elmondjam, hogy… de nem tettem. Eszembe jutott, a Mi korosztályunk. Mi, is így csináltuk. Eredmény, majd nálunk is később fog megjönni, vagy rászokik, vagy nem, ezt csak egymaga dönti el a fiatal.


Idő változik, és halad előre, de a fiatalok nem.


Érd. 2018-07-21

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

verselo2018. július 23. 12:28

Így, igaz!

Mikijozsa2018. július 23. 10:07

Bizony, fiatalság bolondság, nincs különbség