KATONA

Kisasszony mikor a krinolin

szoknyájában a sziklakert partján ül,

hullámok a lábát érintik.

Kegyed a távolból nékem int,

s egyre szaporábban integet,

jelzi, hogy siessek.

Rohanok,

ahogy tudok, tudom,

ha elhagyom az őrhelyem bajba jutok,

de nem számít, mert Kegyed hívott.

Megmutatja a nedves lábait,

és kéri, hogy törüljem, meg szárazra megint.

Levétem a zubbonyom,

és a Kegyed lábait megtörlőm,

és maszirozom.

Közbe fel-fel,

nézek a csillogó szemeibe,

és egy szálrózsát adok az ölelő kezeibe,

csak egy csókot kérek cserébe.

Üvölt egy hang!

KATONA HOL AZ ŐRHELYE!

Megyek,

sietek, vissza tudom ezért fogda lesz a vége,

de ez nekem megérte,

mert ismét láthattam Kegyedet.

Budapest.2007.09.09.