Kálmán blogja

Novella
verselo•  2016. december 11. 10:03

Ifjú Gróf élete

 

9. fejezet.    

 

Utolsó órák

Egy hét múlva a testvérek haza érkeztek.
Édesapjuk elmesélte, hogy mi történt.
Mind tudjátok az utóbbi időkben Édesanyátok nagyon, betegeskedett.

- Ezt, nem tudtuk Édesapa. - szólalt meg Karola.
- Kérem, folytassa Édesapánk? - mondta Joachim.

Már az utóbbi időkben az agya sem volt tiszta, képes volt fantáziálni, és álladóan mellé beszélt, és súlyos tüdőgyulladása is volt. Abból alig gyógyult ki.

Egyszer, Édesanyátok emlékezik vissza, ezt mondta, hogy Eugén drágám már sokkal jobban érzem magam, kicsit kimegyek lovagolni.

Nem bírtam visszatartani. Nem tudtam. Eugén elsírta magát. A testvérek is sírni kezdtek. Édesapánk kérjük, ne sírjon, most már visszahozni nem tudjuk Édesanyánkat.
Már nem. Eugén lassan letörli az arcáról a könnyeket, és folytatja.
Még szipog, nehezen ejti a szavakat.

- Jól van Kedvesem, de vigyázzon Magára, tudja ...
- Tudom, Drágám, higgye el nem lesz semmi baj.
- Addig én kint leszek a teraszon, és ott fogom várni, hogy visszajöjjön.
- Jól van Drágám, vigyázok, és hamarosan visszajövök. Ezek voltak az utolsó szavai.

Egy utolsó, búcsúcsók, de már éreztem, hogy valami baj lesz, mert ez nem olyan volt, mint máskor. Ez olyan furcsa volt. Bár tiltakoztam volna, és nem engedtem, el akkor itt ülne közöttünk Édesanyátok. Csak János jött vissza, és hozta a hírt, hogy a ló rosszul lépet. Az úton volt egy gödör, letakarva, és a szerencsétlen ló nem vette észre. Ló felborult Édesanyátok rosszul esett a fejére. Sajnos.
Bárcsak ott lehettem volna, hogy tudtam volna segíteni.

Édesapám kérem, ne sírjon, ezen már nem tudunk segíteni. Karola átöleli Édesapját,  Joachim megpuszilja Édesapja ősz fejét, letérdel, majd átöleli a két testet.

Édesapánk, most menjünk lefeküdni, mert holnap temetjük el Édesanyánkat, tudja.
Karola a teraszról betolta Eugént a hálószobába. Segített levetkőzni, majd ágyra helyezni, betakarta, és jó éjt kívánt.
 

 

Sem Eugén, sem a testvérek nem tudtak aludni, Erzsébetre gondoltak.

 

-       Húgom, emlékszel, mikor kint voltunk a halastónál, és botokkal kergettük a halakat.

-       Igen, akkor Édesanyánk ránk szól, hogy ezt nem szabad csinálni. Mert a halak félnek.

-       Mitől? Hisz ők nem éreznek semmit.

Ekkor, Édesanya az ölébe ültetett, és elmesélte, hogy minden élőlénynek van érzékszerve, és érzéke. Tudják, hogy ki jó hozzájuk, és ki nem. Minden élőlény a tapintásból meg tudja állapítani, hogy az jó, vagy nem. Minden állat érzi a szeretetet. Még a hal is. ha, finoman érintett a halat, akkor kis kört tesz, és visszajön hozzád, ha durván, akkor elmegy tőled. Próbáld ki fiam.

          Az ifjú, hallgat Édesanyja szavára, és ki próbálta.

 

-       Igaza van, Édesanyánk. – felelte az ifjú.

 

Még sokáig emlékeztek vissza a gyermekkorukra. Szép lassan elaludtak az emlékekkel.

verselo•  2016. december 1. 18:33

Ifjú Gróf élete

 

  8. fejezet.    

 

Gyermekek

Sajnos, Eugén mikor felállt az asztaltól, megint elesett, kissé beütötte a fejét a padlóba. Johachim gondolkodás nélkül felnyergelte a lovát, és a Doktorhoz ügetett.
Doktor megérkezett. Megvizsgálta Eugént.

- Asszonyom, semmi gond. Le kell kicsit fektetni, pihennie kell. Minden jel arra mutat, hogy agyrázkódás. Hamar el fog múlni.
- Köszönöm, doktor. Magdolna, kísérje ki a doktor urat.
Doktor elköszönt, és távozott a Kúriából.

Minden nap magántanár érkezett, aki tanította a két fiatal korú gyermeket Magántanárok elismerően vették tudomásul, hogy a Gróf gyermekei nagyon jó eredménnyel zárták az iskolákat Készen álltak az Főiskolára.

Az ifjú, Joachim éles eszű, gyors felfogású diák volt. A hajózás után érdeklődött. Tanulmányai a Tengerészeti, hajózási Főiskolán folytatta. Itt évfolyam első volt, és magasan kiemelkedett az iskolában. Főiskolát doktorátussal végezte Ez avval járt, hogy Őt nevezték ki Magyarországra a Schlick -Nicholson Wagon, Hajó és Gépgyár Rt tervező mérnökévé. Joachimnak nagy része volt,  ,,Gönyű" nevű vontatógőzös tervezésében.

Karola a szépségével, és a csinosságával tűnt fel. Habár Ő nem volt oly éles eszű, mint a testvére, de azért Ő sem marad alul a többiekkel szemben. Karolát egy Leánygimnáziumba íratták be. A Gimnáziumban a kormány határozat értelmében létrejött a leánylíceum, ami azt jelentette, hogy a szaktantárgyak mellett, és a latin helyett franciát, olaszt vagy angolt lehetett tanulni. Karolát a francia nyelv érdekelte. Gimnázium elvégzése után teljesen polgári pályát választott magának. Tanárnő lett.


Eugén büszke volt a fiára, de leányára nem, mert Ő csak egy Tanárnő. Neki teljesen más pályát választott volna, ha rajta múlott volna. Eugén elképzelése szerint a leányának, ha már dolgozni akart, akkor az államigazgatásban lett volna a helye. Ehhez némi összeköttetése is meg volt, hogy oda helyezzék. A másik elképzelése, az volt, hogy leány gyermeke hozzá megy egy jó módú, rangos férfihoz, és mint családanya éli le az életét. Az élet nem így hozta.

Élet furcsasága, az volt, hogy mind a két testvért Magyarországon találta meg a munka lehetőségét. Joachimot a hajógyárba, mint első számú tervező mérnök, Karola a szegedi egyetem francia tanára lett.

Két testvér ha, volt rá idejük találkoztak, és együtt fedezték fel Magyarországot. Nagyon sok helyen voltak, és ismerkedtek a helyi szokásokkal


Sikeres pályafutásukat, egy elég szomorú hír törte meg. Mindkét testvér táviratot kapott Édesapjuktól.


Táviratban ez állt:

,, ÉDESANYÁTOK, BÁNHEGYI ERZSÉBET 1932. augusztus 8-án elhunyt".

Azonnali hatállyal a munkálatukat félbehagyták, és hintót béreltek, hogy hazautazzanak Édesapjukhoz, Svájcba.

Segítettek a temetés előkészítésében. Nem akartak nagy temetést csinálni, csak egyszerűt, mert annak ellenére, hogy az elhunyt Báróné volt, Ő egy egyszerű nő volt. Nem szerette a felhajtást soha sem, egyszerűen élt, csendesen, és rendesen.

Így, a Gróf szeretett felesége, Erzsébet akaratát hajtotta végre.

verselo•  2016. november 27. 10:26

Ifjú Gróf élete.

 

7. fejezet.

 

 

Bejelentés

 

Másnap, visszament, és látta, hogy már jobban van a barátja. Eugén félévig volt a kórházban. Báróné mindennap meglátogatta, látta a gyógyulását.

Eugén mankóval hagyta el a katonai kórházat.

Erzsébet hintója várta, és a Kúriába vitte az utasokat. Erzsébet befogadta a barátját a házba. Szerette, így elhatározta, hogy hozzá megy feleségül. Felvette ezt barátjának, de nem sok sikerrel járt a felvetésével.

 Eugén úgy érezte, hogy nem méltó Erzsébethez, mert sérült, féllábú. Ez a sérülés máshol nem okozott problémát.

Két hónap múlva Erzsébet bejelenti Eugénnak, hogy várandós. Szolgák őrültek a hírnek, sőt Eugén is mankóval "táncolt". Boldog volt. Kilenc hónap múlva Erzsébet báróné egy kislányt, és egy kisfiút szült Eugén grófnak. A kislányt, Karolának, kisfiúit Joachimnak neveztek el.

 

-      Kedvesem, most, hogy megszülettek gyermekeink, úgy gondolom, hogy újból felteszem a kérdést, hogy nem óhajt feleségül venni. Szeretem, és nem szeretném, hogy a gyermekeinket faggyúnak gúnyolják. Most van Családja, Eugén.

-      Erzsébetem, én egy beteg Ember vagyok, akihez nem illik ilyen szép Nő, mint Kegyed hozzám. Önnek egy egészsége fiatalemberre van szüksége, nem rám. Majd azt mondják, hogy egy féllábúhoz ment egy szép Nő! Ezt akarja!

-      Igen, mert szeretem, és nem érdekel másnak a véleménye.

-      Rendben, értem, és köszönöm. Jövő héten megtartjuk az esküvőt.

 

Ahogy ígérte, Eugén, megtartották. Csak a szolgálok voltak jelen.

Évek teltek el, gyermekek nagyszerűen fejlődtek. Gazdaságát sikeresen fejlesztette, persze gyermekei is vele voltak időnként a munkálatoknál.

 

Gróf most elgondolkozott, hogy hogyan tovább. Az íróasztalához ment, leült, és számba vetette vagyonát, hogy még mi marad a háború után. Ahogy számolgatott, és a papírjait nézegette, rájött, hogy nem sok, így arra az elhatározásra jutott, hogy fog alapítani egy gazdaságot, ami az Övé, és majd halála előtt, átírják a gyermekekre. Megalapította a Jurai Borgazdaságot.

 

Már a gyermekek elég felnőttek voltak, hogy tisztán lássák a körülöttük zajló eseményeket. Joachim elég forrófejű, lázadozó legény volt. Édesapjának elég sok fáradságot, és türelmet igényelt, hogy a forró fejét lehűtse. Egy este a vacsoránál Eugén bejelentette, hogy már nem tudja a vállalatát tovább vinni, így átadja a lehetőséget fiának, és lányának, hogy a vállalatot vigye tovább. Erzsébet örült a hírnek.

 

Eugén a vacsoránál hosszan gondolkodott, majd arra az elhatározásra jutott, hogy enged gyermekei kívánságának, így szólt hozzájuk:

 

-        Gyermekeink, hosszan elmélkedtem a jövőtökön. Tudom az előző beszélgetésünk, már felvetettem e témakört, de látom, hogy nem igazán kedvelitek azt, amit mondtam most a vacsoránál. Édesanyátokkal arra az elhatározásra jutottunk, hogy engedünk a kéréseteknek. Válasszatok magatoknak pályát.

-        Joachim szólalt meg először.

Köszönjük Édesapánk, hogy ezt engedett.

 

Karola felállt az asztaltól, Eugénhez ment, és arcon csókolta.

-      Köszönöm Édesapa.

 

-      Jochaim, melyik pályát választottad magadnak?

-      Édesapám, és a hajózást.

-      Te, leányom?

-      Édesapám, én tanárnő szeretnék lenni.

-      Tehát, ha jól sejtem, és hallottam, hogy a gyermekeink nem szeretnének a Bor Gazdaságban dolgozni, és tovább vinni azt, amit kiépítettem. Erre, még visszatérünk. Elmehettek az asztaltól.

verselo•  2016. november 26. 12:27

Ifjú Gróf élete

6. fejezet.    

 

Baleset

Háború véget ért. Eugén annyira megerősödött, hogy el tudtak költözni a biztonságosnak vélt Jurába. (Jura, Svájc egyik kantonja). A család ott is vett egy Kúriát, amely szintén Erzsébet nevét viselte. Karola és Joachim a két gyermek, már szépen cseperedtek. Már elég nagyok voltak ahhoz, hogy megértsék Apjuk hiányosságát. A gyermekek és a német nevelőnő kint a kertben játszottak. Egyszer csak egy nagy jajgatásra lettek figyelmesek. Siettek a házba, a kék teremből jött a segítségkérés. Mikor beléptek, akkor látták, hogy az Apjuk a földön feküt, mellette a két mankó. Mivel a gyermeket ötévesek voltak, így nem tudtak segíteni Édesapjukon. Nevelőnő megkérte az ifjú grófot, hogy menjen, és keresse meg Édesanyjukat, és mondja el, hogy mi történt, de siessen. Édesanyját megtalálta a virágos kertben, éppen a futórózsáit öntözte, és ápolgatta.

- Édesanyám!  Édesanyám!
- Mi van kisfiam?
- Édesanyám jöjjön gyorsan (Joachim, a sietségtől, és a rémülettől már alig kapott levegőt, alig tudott beszélni.)
- Nyugodtan kisfiam, így nem értek egy szót se.
- Édesapánk, Édesapánk elesett a Kék teremben. Ott fekszik a földön. Nem tud felállni.
- Akkor menjünk gyorsan.

Kék terembe értek. Erzsébet és a nevelőnő Eugén hona alá nyúlt, és felemelték, fotelba helyezték, hogy pihenjen.

- Mi történt Drágám?
- Képzelje Erzsébet ...

Erzsébet int a nevelőnőnek, hogy távozzanak, és folytassák a foglalkozást. Nevelőnő, szólt a gyermekeknek, s visszamentek a parkba.

- Kérem, folytassa Eugén.
- Szóval, át akartam menni a termen. Éppen Ön felé tartottam, mikor a lábam alól kicsúszott a talaj.
- Hol?
- Ott. (Mutat Eugén a mankójával az egyik pontra.)
- Erzsébet megnézi a pontot.
- Aha, meg van, itt egy vízfolt, biztos ez volt az oka, hogy elesett Ön, Kedvesem.
Megrázta a csengőt. Szolgálólány bejött.

- Magdolna, kérem ezt a vízfoltot, törülje fel!
- Igen asszonyom.

Közben Erzsébet megkérdi Eugént.

- Nem fáj semmi Kedvesem?
- De igen - feleli-, a hátsom egy kicsit, sajog a fejem, de csak tompán.

Magdolna később visszajött, és feltörli a vízfoltot.

- Magdolna, kérem, szóljon az orvosnak, hogy jöjjön, hívatom.
- Igen, asszonyom.

verselo•  2016. november 21. 20:38

Ifjú Gróf élete

  5. fejezet.   

 

Kórház


Báróné, mikor megtudta a hírt, hogy Eugén a kórházba van azonnal szólt az inasnak.
János szóljon a lovásznak, hogy készítse elő a hintót. Inas ment, és a hintó félórán belül, Kúria előtt állt. Erzsébet beszállt a hintóba, és kiadta az útirányt. Felsőzsolcai Honvéd kórház.

- Igen, Báróné.
- Indulj János, de siess!

Az út hosszú volt, és fárasztó. Egyszer álltak meg pihenni, de csak annyi időre, hogy lovakat cseréltek. Kórházhoz értek. Báróné megkereste a vezető orvost. Eugén után érdeklődött. Nővér elvezette a bárónét az őrnagy szobájához.

- Eugén maga az? Alig ismeretem meg Kedvesem.
Látom a feje, és a teste is megsérült, erről nem írt.
- Igen, én vagyok Erzsébet, nem akartam megijeszteni, ezért nem írtam meg, a sérüléseimet. - feleli a félig bekötözött férfi.
- Hál Istennek, hogy él.
- Igen. Egy kicsit én is aggódtam.

Erzsébet finoman, és érzéssel átöleli a férfit.

- Finoman még, Drága! Egy kicsit még fáj.
- Bocsánat.
- Semmi baj, csak óvatosan.

A betegágynál hosszan elbeszélgettek.
Báróné látta, hogy barátja verejtékezik, és melege van. Homloka teljesen forró. Lázas!
Gyorsan hívta az egyik ápolót. Kiküldték a szobából, amit Ő nagyon sérelmezett. Hisz mégis csak az Ő Barátja. Jogában van bent lenni. Úgy gondolta. A folyóson fel alá sétált. Az egyik szintén súlyosan sebesült beteg rászólt:

- Hölgyem, megkérném, hogy ne sétáljon, legyen szíves, mert idegesít.
- Bocsánat. - szólt a Báróné halkan.
- Köszönöm, s a beteg aludt tovább.

Nyílik az ajtó. Most már bemehet. Szólt a nővér. Halkan, fel ne ébressze, mert most hat a nyugtató, és a lázcsillapító.

Báróné bement, és egy papír darabkát tett az asztalra. Az üzenet ez volt:

 „Kedvesem, ne ijedjen meg. Nem megyek haza, amíg maga fel nem gyógyul. Itt vagyok Ön közelébe, egy szálláshelyen foglaltam szobát. Holnap újra meglátogatom.
Erzsébet."

Mély alvás után gróf felébred, és látja, hogy a takaró tetején egy papírdarab, áll. Elolvassa a szöveget, és elmosolyodik.
Még is érez valamit Erzsébet személyem iránt, most már biztosan jobban fogok gyógyulni is.

Boldog volt, már egy kis mosoly ült az arcán.

Nővér észrevette a mosolyát, és megnyugtatta. Nem kell, már izgulnia.

 

-       Látja, ha valaki érez a másik iránt valamit, akkor azonnal itt terem, és segít a jelenlétével a gyógyulásban.

Igaza volt Nővérke, köszönöm.