Kálmán blogja

Novella
verselo•  2017. február 4. 17:22

Ifjú Gróf élete

 

20. fejezet.

 

 

 

Beszélgetés.

 

 

Másnap találkoztak, és kihajtottak a szőlősbe, kicsit itt ketten lehettek, ismerkedtek egymással. Nem sokáig voltak kint, úgy délutántól alkonyatig. Mind, mindig, amikor kimegy, Eugén a szőlősbe esik az eső.

 

Eső után a föld is átázott, és igen csúszott. Lovak óvatosan mentek lefele a lejtőn. A lány erősen fogta a kantárt, próbálta visszahúzni, de nem mindig sikerült. Észrevette Eugén is, és megpróbálta visszafogni a lovakat, húzta a kantárt erősebben. Lejtő végén már békésen bandukoltak, marad idő egy kis beszélgetésre.

 

 

      -    Megúsztuk, nem borultunk fel.

      -    Szerencse, hogy ilyen erős kezekbe van a kantár.

      -    Ön nélkül nem ment volna, kedves Eugén.

      -    Dehogynem, Kegyed látszik, hogy egy erős fizikumú csinos Hölgy.     Gondolom, hogy a napjait nem bent a kollégiumba töltötte, hanem kint a földeken.

      -    Óh, Grófom ne mondjon már ilyeneket, mert mindjárt elpirulok. Köszönöm a szavakat, jól esik.

 

 

Lassan megérkeztek a Kúriához. Lovászfiú sietett eléjük, kapuban megfogta a kantárt, bevezette a hintót az udvarra. Kikötötte a lovakat, lesegítette Emesét, és a Grófot a hintóról. Eugén megfogta a hintót, lovászfiú elment a mankókért.

 

 

      -    Drága Emese, (szólt a Gróf) ha már itt van, meghívhatom egy kellemes teára. Azt hiszem, ránk fér.

      -    Köszönöm a meghívást, örömmel elfogadom. Bevallom, hogy átfáztam egy kicsit, és egy kellemes meleg tea jól jönne most.

 

 

Gróf utasította a visszatérő lovászfiút, hogy készítse el a teákat, és szervírozza az Esti szalonba. Kedvenc helye volt, az Esti szalon. Ide akkor szokott kiülni, mikor már mindenki nyugvóra tér, és itt szokta nézni a csillagos égboltot. Eugénnak a Kúria legszebb terasza volt az Esti szalon. Felmentek, a teraszra, és helyet foglalta a márvány asztalnál. Már a kért tea is ott volt. Kortyoltak a kellemes ízű meleg teából, ami átjárta a testüket. Kissé felmelegedtek.

 

 

      -    Látja, Emese ez az én kedvenc helyem. Innen látom be a környéket, a hegyeket, innen figyelem az állatok mozgását. Szeretek itt lenni. Kérem, hogy meséljen magáról valamit.

      -    Ezt már kérdezte, Grófom, de ha még kíváncsi valamire nagyon szívesen mesélek.

      -    Ne haragudjon, tényleg mondtam már, kérem, felejtse el egy idős Grófnak a butaságait.

      -    Semmi gond. Nyugodtan, kérdezzen, és örömmel válaszolók Önnek.

 

 

Lány megsimogatta a Gróf arcát. Eugén érezte, hogy e kéz olyan finom, olyan, mint Erzsébeté volt. Megfogta a finom női kezet, és sokáig nézte. Simogatta, majd hirtelen elengedte.

 

 

      -    Bocsánat, nézze el nekem, kérem. Finom keze, olyan, mint gyermekeim anyjáé, volt szerelmemé, Erzsébeté.

      -    Semmi baj, Eugén.  

 

 

Távolról hallatszik egy hintó közeledése. Pár perc múlva, már a Kúria udvarán van. Hintóból kiszáll egy Hölgy.

 

 

      -    Látja, kedves, hogy most sem lehetünk egyedül, mert megérkezett leányom Karola.

      -    Lányom, gyere, fel bemutatlak egy ifjú Hölgynek.

 

 

Karola az invitálásnak eleget tesz, hisz édesapja hívta.

 

 

Bemutatom Leányomat, Karolát! Fordult Emese felé, Eugén.

Lányom, a Hölgy pedig Emese. Nyugodtan beszélgessetek, nekem el kell mennem egy kis időre, de sietek vissza.

 

 

-      Csinos, és szép a ruhája, mindig ebben van.

-      Nem, Karola, nekünk a családban minden napra van tiszta ruhánk, ebből is.

-      Akkor, jó módú, ha jól veszem ki a szavaiból.

-      Is, is!

-      Ezt hogyan kell érteni?

-      Fele, igaz, fele nem. Kissé jómódúak vagyunk, de nem teljesen, paraszti családból származom, de nem a leg aljából.

-      Akkor, Édesapa, már megint belenyúlt!

-      Ezt, én hogyan értsem?

-      Egyszerű, Édesapánk, soha sem az előkelő osztályból tud magának nőket választani.

-      Édesanyja, is innét származott?

-      Igen, de megismerkedésük előtt egy Báróhoz ment férjez, aki házasságuk után, hamar elhunyt. Gutaütést kapott.

-      Értem, akkor én távozom, és mondja meg a Grófnak, hogy köszönöm szépen a hozzám való jóságát.

-      Kérem, átadom.

 

 

Emese távozó félben volt, de megjelent közben Eugén is.

 

 

-      Hova megy Kedves?

-      Kérem, ne hozzon zavarba, a lánya előtt. Távozom.

-      Szó, nem lehet róla, maradjon, még kérem.

-      De, Édesapám!

-      Lányom, ez az én életem, és hidd, el tudom, hogy mit teszek.

-      Édesapám, akkor én távozom, én nem…

-      Ne, is folytasd, tudom. De, Te is itt maradsz, és vége. Ha, tetszik, ha nem, itt maradtok. Mind a ketten fontosak vagytok nekem. Befejeztem. Leülünk, és hármasban iszunk még teát, és beszélgetünk.

 

 

verselo•  2017. január 31. 20:58

Ifjú Gróf élete

 

19. fejezet.

 

Emese taktikája.

 

-        Ki vagyok, és honnét jöttem, azt azonnal megmondom. Emese vagyok, és innét a szomszéd járásból jöttem. Szüleim kétajkúak, Anyám magyar, Apám pedig német. Beszélem mind a két nyelvet tisztán. Sokszor figyeltem uraságodat.

-       Látom, hogy elég bőbeszédű, csinos vagy. Látszik, hogy magyar vér folyik benned.  Nálam, ez előnyt jelent.

-       Miért előny ez Önnél.

-       Elárulom, mert Erzsébet is magyar származású volt.

-       Grófom, akkor elmondhatom, hogy ismeretségünk nem egy szimpla uradalmi ismeretség.

-       Hát, nem is tudom. –mosolygót Eugén.

 

Emese ezt észrevette, és kezdte élvezni a beszélgetést. Közben furfangos agya már avval foglalkozott, hogyan lehetne Eugén közelébe mehetni, és vele lenni minél többet.  Most már tudta, hogy a Grófnak tetszik, és előbb utóbb ebből közelibb ismeretség lesz. Ez csak rajta múlik, hogy mennyire rámenős, de vigyáznia kell, hisz Ő nem előkelő. Ő, csak egy paraszt lány, aki szereti a szőlő ültetvényeket gondozni. Most éppen indul egy ünnepségre a szomszéd tanyára. Szép hímzett Kalocsai ruhája feltűnést keltet.

 

-       Mond, lány miért vettél fel ily szép mintás ruhát, hisz ősz van, és kissé borús az idő. Te, meg lengén vagy öltözve.

-       Ne, féljen, vigyázok én magamra, erős lány vagyok én. Éppen a szomszéd tanyára megyek ünnepelni.

-       Ha, nem mennél?  Ha velem jönnél?

-       Szeretné!

-       Igen, ha Te, is úgy akarod.

-       Rendben, megegyeztünk,

 

Érezte, Emse, hogy egyre közelebb van már a Grófhoz. Szép lassan csepegett az eső is. Kicsit fázott, e úgy csinál, mintha nem érdekelné az eső. Ezt látta a Gróf is, átölelte. Eugén meleg keze, és karja érintette a lány testét. Fejüket egymás felé fordították, és hosszan nézték egymást. Gróf ölelése, kellemes volt ebben a zord időben.

Egy inas jött feléjük.

Bocsánat Gróf úr, már befejeztük a munkánkat ideje lenne hazafelé menni, mert mindjárt nagyobb eső lesz.

Köszönöm, hogy szólt, kérném ide a hintómat. Mi, Emesével ketten megyünk haza.

 

-       De, Grófom csak egy hintók maradt akkor, és nem férünk fel mindannyian rá.

-       Nem baj, hozza. – utasította Eugén az inast.

-       Kérem, hozom.

 

Hintó pár perc múlva Eugén, és Emese előtt volt. Hajtó leszállt a bakról, és átadta a gyeplőt Eugénnak.

Végül, Eugén meggondolta magát, és visszaadta a hintót.

 

-       Menjenek haza, vigye el a társaságot haza. Mi, majd Emesével lassan, bandukolva, úgy, mint az idősek megyünk Önök után. Sétálunk. Eső, is elállt, Nap kisütött, tehát teljesen jó idő van a sétához. Szóljon a Fiatal úrnak is, hogy felfér a hintóra, nincs ellenvetés számára. Megértette?

-       Meg, és úgy cselekszem, ahogy mondta.

-       Jöjjön, Hölgyem, karoljon belém, de ne a mankós oldalamra, hanem a másikba, és szép lassan bandukoljunk az otthonomba.

-       Kérem, Grófom, minden úgy lesz, ahogy szeretné. – felelte Emese.

 

Lassan mentek, az ütemet Eugén diktálta. Emese nem bánta, mert kellemes este volt, sokat beszélgettek. Így jobban megismerték egymást. Gróf úgy határozott, hogy meghívja vacsorára.

 

-       Emese, meghívom vacsorára. Elfogadja?

-       De, Eugén, még túl korai ehhez. Még nem annyira ismerjük egymást.

-       Kérem, ne utasítson vissza, vacsora után a haza szállításáról gondoskodom.

-       Ha, nagyon szeretné, és ragaszkodik hozzá, elfogadom.

-       Köszönöm.

 

Vacsora után, ahogy a Gróf ígérte, haza szállította Emesét.

 

  

verselo•  2017. január 27. 11:50

Ifjú Gróf élete

 

18. fejezet.    

 

Fiatal lány feltűnése.  

 

Idős grófnak az egyik ügyes kezű inas készített egy „ideiglenes” mankót. Kivágott két vastag faágat, tetejére rövid, de erős fából csinált támasztékot. Úgy, hogy ronggyal körbe tekerte, azt a vastag fára tette, és jó szorosan a rongyot rátekerte. Így lett kész a mankó. Eugén megdicsérte az inast, de biztonság kedvéért, maga mellé rendelte, nehogy baleset érje, mert félt, hogy megint elesik.

Joachim észrevette, az ügyes kezű inast.

-       Hogy hívják magát fiam?

-       Bódog a becsületes nevem Fiatal úr.

-       Bódog, ha visszatértünk, akkor jelentkezik Jánosnál, és segít neki a munkálatokban.

-       Köszönöm, jelentkezem.

Közben fia, folyton magyarázta a kerekes szék előnyét. Szép lassan ballagtak fel a sáros emelkedőn, Hárman lassan mentek, vigyázva csúszás veszélyre. A többiek már a szőlőt szüretelték. Volt, aki már többször is megfordult a présház, és az ültetvény között. Szaporán ment a munka. Joachim csak magyaráz, kerekesszékről Eugén a sáros talajon megáll. Összehúzza szemöldökét, mérgesen néz fiára.

 

     -    Elég fiam! Ezt már elmondat, lent is. Ne kezd, el még egyszer már unom, kerekesszék, állandóan csak ez. Unalmas.  Hallottam, unom fiam. Érted?

    -    Édesapám, csak Önnek akarok jót, hogy ne keljen, a mankókat használnia.

    -    Elég fiam, fordulj meg, és menj el Édesanyát sírjához, és Neki is magyarázd el, hogy Ő is értse. Ha, Ő megértette, akkor gyere vissza hozzám, és beszélhetünk róla. Mielőtt elmennél ad ide a rajzot, hagy nézzem meg alaposan én, is. 

    -    Édesapám, miért?

    -    Elég, tedd az, amit mondtam, Indulj!

 

Joachim nem ellenkezett az idős Gróffal, sarkon fordult, és temető elé indult, ahol Édesanyja nyugszik. A kis háznál még ott állt a hintó, ifjú felült a bakra, megrázta gyeplőt, lovak elindultak. Mire a szunyókáló kocsis a kisházból kirohant a zajra, addig a hintóval Joachim messze járt.  Kocsis nagyon megijed, hogy most mi lesz. Fogta magát, gyorsan felöltözött, mert csak az alsó volt rajta. Magára kapta ruháit, és futásnak ered, a Kúria felé.

Eugén, és az inas már felértek a présházhoz, innét nézték a csapatot. Kezébe veszi a rajzot, jobban megnézi, hogy miről is van szó. Rajzon lát egy széket, kerékkel. Nézi, nézegeti, és ezt mondja magában.

„Megértem már jó pár évet, de ilyet még nem láttam, hogy valaki ül egy egyszerű székben, és kerék segítségével tud előre menni. Csodálatos, igen, kell!”

Örömében felkiált. Közelbe lévők ráfigyelnek, hogy milyen jó kedve van a Grófnak, mosolyognak felé. 

Hamar lebiggyedt a szája, újból szomorkás lett. Már nincs sok ideje itt, mert várja a kedvese ott, fent. Ha még előbb jött volna e szék, akkor meggondolta volna magát, de most már minek. Mankójával megkaparja földet, sáros, puha, és ázott. Igen, nekem itt a helyem, először idelent, majd fent Erzsébet mellett. Egy fiatal lány sétált el előtte, hátán puttonnyal.

 

    -    Te, lány, gyere ide. Még nem láttalak Téged, kivagy, honnét jöttél? Mesélj magadról.

 

Gróf már elfáradt a hosszú emelkedőn, lát egy sziklatömböt, pont akkora volt, hogy két ember ülve elfér rajta. Valamikor ezt kivésték. A fáradt vándoroknak. Kihasználja az alkalmatosságot, és leül a sziklára a Gróf.

Lány megáll, Grófra néz, és megkérdi, hogy miért érdekli magát, hogy ki vagyok, és honnét jöttem?

 

    -    Látom csípős a nyelved van! Na, ülj le mellém.

    -    Leülők, ha maga is felel nekem a kérdéseimre.

    -    Jó, felelek, de előbb én kérdezek, és válaszolsz, majd Te kérdezel, és válaszolok.

    -    Akkor, megegyeztünk?

    -    Meg. – feleli a Gróf.

verselo•  2017. január 17. 20:18

Ifjú Gróf élete

 

16. fejezet.

 

 Édesapa keresése.

 

Miután Joachim visszavitte az újságot a kávéházba, és átadta pincérnek sietett Édesapjához.  Már messziről látta, hogy nincs valami rendbe. Már a Kúra kapuja is nyitva van. Furcsa volt számára, mert tudta, hogy mindig zárva van. Mióta Erzsébet elhunyt. Csak a kis kapun közlekednek. Szobáról szobára halad, de minden ajtó nyitva, becsukta őket. Kék szobában, Édesapja kedvenc szobájában a gyertyatartóban égnek a gyertyák, pedig nappal van.

Siet lefelé a lépcsőn, és látja, hogy a lovarda, és az istálló ajtaja is nyitva. Belép az istállóba, Misi a lovászinas a bokszokat takarítja.

 

    -    Jó napot Mihály?

    -    Jó napot Fiatalúr, mi járatban erre felé?

    -    Édesapámat keresem, nem látta?

    -   Édesapját, láttam, kiment a szőlősbe, a nyitott hintóval, de nem egyedül!

    -    Nem egyedül?

    -    Nem ám, hanem a személyzet is vele ment, azaz vitte magával.

    -    Személyzet, úgy érti, hogy mindenki.

    -    Igen, mindenki.

 

Édesapám örült, hogy tehetett ilyet az Ő korába, és ilyen betegen. Megáll az eszem.

 

    -    Remélem ezt nem hallotta, takarítson csak tovább, Misi.

    -    Nem hallottam én semmit, és elég sok a munkám is, tehát takarítók tovább Fiatalúr, takarítok tovább.

    -    Jól van, rég mentek el?

    -    Amikor, a nap a fejünk felet volt akkor lehetett, épp akkor hoztam be a szalmát a lovaknak.

    -    Tudom, hogy szorgos legény maga Misi, és köszönöm.    

 

Joachim kilép az istállóból, látja, hogy a hintók össze vannak kötve kötéllel. Fura ezt Édesapja nem szokta csinálni, mert a hintókat egyenként kötötték le. Most össze vannak kötve. az egyik hintó mellett a mankói hevertek a földön.

 Itt hagyta volna őket, akkor hogy megy a szőlősbe, nem tud mankó nélkül közlekedni. Tűnődőt Joachim.

Fogta a skiccet, amit a jó kezű mester – János - lerajzolt összehajtotta, berakta a felöltője zsebébe, és rohant a hintó után a szőlős irányába. Úgy negyedórányi futás után, már látszottak a hintó nyomai a földúton. Gyorsabban futott tovább, ahogy az ereje bírta, a levegőt is szaporábban vette. Időnként pár percre megállt, pihent egy kicsit, és újból futott tovább.

Már a hintó a látó térben volt. Mikor kezét a szájához emelte, kissé összezárta, és kiabál.

Édesapám, Édesapám, várjanak meg!

Ezt többször elismételte. Hintó lassabban ment. Eugén hátra fordult, látta fiát, hogy rohan a hintó felé. Hintót megállíttatta.

 

-      Hát, te fiam mit keresel itt?

-      Magát, Édesapám.

-      Tán köszönnél, erre nem tanítottak meg.

-      Jó, napot Mindenkinek!

-      Jó, napot Fiatal úr!

-      Merre mennek?

-      Ki a szőlősbe, gyere, szállj fel, ha már itt vagy.

 

Joachim eleget tett a kérésnek, megkérte a hajtót, hogy a hintó hátsó részébe foglaljon helyet, és Édesapja mellé ült.

 

-      Hajthatók?

-      Ha, szeretnél.

 

Gróf átadta a gyeplőt, és elindultak. Hintó lassan zötyögőt a hepe – hupás úton. Élvezték, hogy újra ketten lehetnek a bakon. Mint, amikor a kis Joachim tanult hintót hajtani. Rég volt, akkor csak Erzsébet ült hátul, és fogta a fejfedőjét, hogy a szél le ne vigye, mert az ifjú sebesen hajtott. Eugén többször rá is szólt.

-      Emlékszik, mikor még fiatal voltam, és rám szólt?

-      Arra, ne emlékeznék?

-      Akkor, azt mondta nekem, hogy „kisfiam. lassabban, mert a lovak hamar elfáradnak.

-      Akkor lassan megyünk, Édesapa”.

-      De, most nem megyünk gyorsan, ugye?

-      Nem, most lassabban megyünk.

 

Nemsokára a szőlőshöz értek.

Mindenki leszállt. Csak Eugén volt a hintón.

 

-      Maga nem száll le, Édesapa?

-      Leszállnék, de nincs itt a mankóm.

-      Nem, baj majd én leszek a mankója.

 Bementek az ottani kisházba, ahol meg volt terítve, az asztal, finomságokkal.  A személyzet, nem is mert hozzányúlni az ételekhez, csak nézték.

 

-      Egyenek nyugodtan, mert akkor Mi sem tudunk enni.

-      Köszönjük, Gróf úr!

verselo•  2017. január 14. 17:06

Ifjú Gróf élete

 15. fejezet.   

 

 Újság cikk.


Eugén már egyre fáradtabb, és állandó felügyelet alatt van. Egy fiatal nővér vigyázz, az idős grófra. Öltözködésben, a sétánál, segít a nővér. Már annyira megszokta a mankót, hogy már táncolni is mer vele.
Joachim, szól a nővérnek, hogy leszalad a kávézóba, és mindjárt jön. Nővér ezt fejbólintással jelzi, hogy értette.

Már 1862 - t írunk. Csendes verőfényes nap van. Ifjú gróf egy kávézó teraszán üldögél, lassan kortyolgatja a most kihozott forró feketét, és a napi lapot olvassa. A napi lap sok érdekességet ír a világról. Az egyik cikken fennakad a szeme.
Nem hisz a szemnek, és újra elolvasta, hogy Kínában már feltalálták, és már gyártják a kerekesszéket. A cikk még kézzel rajzolt képet is van.
Joachim int a pincérnek, elkéri az újságot, fizet, és rohan a műhelybe, ahol János dolgozik.

Benyit, de nem lát senkit.
Kiabál: Jááááános, merre van!
Válasz nem érkezik.
Joachim türelmetlen, fel-alá járkál.
Még egyszer kiabál: Jáááááános!
János a műhely hátsó részéből sétál elő.

       -     Hol volt? Annyit vártam magágára.
       -     Épp egy megfelelő fát kerestem elő a szőlő géphez.

Ifjú letette az újságot az asztalra.

       -      Látja?
       -     Mit kellene látnom?
       -     A képet.

János megigazítja a szemüvegjét, felveszi az újságot, az ablakhoz megy, így már jobban látja a képet.

       -     Igen, most már jobban látom, igen ez egy szék, amelynek az oldalán kerék van.
       -     Ez, az, János!
       -     Mi van ebbe érdekes?
       -     Nem vette észre, hogy a szék mellett egy kerék van?
       -     Észrevettem, és?
       -     Ébredjen már fel, barátom, és nézze meg jobban azt a képet. Ők már gyártják azt a széket, amit nekünk is, el kell készítenünk. Ha a próba darab jól sikerül, akkor mi lehetünk az első gyártók, itt a vén kontinensen. Így nem foglalkozok a hajókkal, hanem csak a kerekes székkel. Persze, ha segít! János! Érti! Itt a nagy lehetőség, hogy sok emberen segíthetünk.

János jobban megnézi a rajzott, és hosszan elgondolkodik. Csendesen ezt mondja az ifjú grófnak. Ha jobban megnézem, akkor, a ,,kerekes szék" megvalósítható.

       -     Ez, az! Tudtam, hogy bízhatok magágába barátom. Gyorsan rajzolja le, mert vissza kell vinnem a kávézóba az újságot.

János leskiccelte a kerekes széket a képről, összeméri, hogy pontos a rajz, és visszaadja az újságot.
Ifjú már elindult, de János utána szól.

       -     Várjon csak Fiatal úr hagy, nézem meg még egyszer azt a rajzot!
       -     János már látta, sietnem kell, mert a kávézó bezár nem sokára.
       -     Kérem, Joachim, kérem?
       -     Jó, de siessen.

Átadja az újságot Jánosnak, aki alaposan szemügyre veszi, a skiccet, kijavítja, és visszaadja.

       -     Látja, hogy itt, ezt nem vettem észre az előbb, mutat rá egy pontra, de már viheti, mert minden meg van. Köszönöm, Fiatal úr.  

 -     Akkor, hagyjam, abba a szőlő leszedő gép munkálatait.

 -     Igen, mert most ez a fontosabb. A kerekes szék. Ennek fog örülni Édesapa, ha elkészül.

 -     Rendben.

 -     De, ezt egyedül nem tudom megcsinálni. Kell segítség.

 -     Magára bízom János, oldja meg, ha ketten, vagy többen, de oldja meg.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom