Kálmán blogja

Novella
verselo•  2018. január 11. 11:50

Petra

2. fejezet .



Misi éppen elérte a buszt. Busz már csengetett, mikor felszállt. Leült az egyik ülésre. mereven maga elé nézett. A harmadik 

megállónál, a Radul utcánál leszállt. Természetesen nem ment be a munka helyére, ahogy Petrának mondta.

Fejét lehajtva, kezei a zsebében sétálgat előre. Meg áll.


Én barom, állat, mit hagytam ki. Ott volt a Nő, a lehetőség, és nem éltem vele. Hülye vagy Mihály. Egyet szökken, tengelye 

körül megfordul, és elkezd rohanni ellenkező irányba, és az éjszakába kiabálja, hogy P E T R A szerelmem, várj jövök. Át a 

kereszteződésen, toronyiránt nem néz semmit csak rohan. Mögötte, fék csikorgás. Autóból üvölt egy öblös hang. Örült Maga, a 

halálba akar rohanni.


- Nem arra felé megyek, hanem Petrához. - kiabál vissza Misi

- Maga bolond. - üvölt az öblös hang.

- Nem baj, de néha jó annak lenni.

Fut tovább, nehezen kapkodja a levegőt. Odaér a tömbhöz. Előveszi a mobilt, és beüti a számot, hülye vagy Misi. Kitörli, 

megnyomja a 8-as gombot, és a készülék tárcsáz. Kicseng, hosszan, megpróbálja még egyszer.


- Kedves vedd már fel! -mondja, lihegve.

- Halló!

- Petra, hangja elcsuklik, még egy picit liheg.

- Mi a fenét akarsz este tíz órakor, mond?

- Téged.

- Ezt, már eljátszottad, belőlem nem csinálsz még egyszer Bolondot. Nem Misi. Érted!

- Értem, de kérlek szépen hallgass meg.

- Pont, este tízkor jut eszedbe az ilyesmi. Mikor itt voltál, akkor egy hang se jött ki a szádból, de bezzeg most....

- Petra, kérlek.

- Na, jó kinyitom az ajtót, öt percet van rá, hogy elmondjad a mondókádat, utána tűnés. Érted?

- Igen, értem.


Misi boldog, hogy felmehet a lányhoz, úgy könyvelte el, hogy egy kis csatát megnyert.

verselo•  2018. január 8. 12:43

Petra



1. fejezet .




Odalent hangosan dudál egy rozoga autó, valahol a házak közt, valamelyik parkolóban. Ezt, heves ugatással a földszinti lakásból 

jelzi Csöpi, az Erdei kopó fajtájú kutyát. Ház, lakói szeretik.

Szeretik, mert ha, idegen jönne be, azonnal jelez. De, nem mindig jókor, ilyenkor a II. emeleten lakásból néz ki Kati néni.


Ház IV. emeletén egy csinos kissé molett vörös hosszú hajú hölgy, Petra lakik.

Élettársával, pár évvel idősebb, Bélával. Vasárnap reggel van, és jókedvűen ébredtek.

Béla, már hozza a megszokott kávét, és a linzert, Kedvesének, Petrának.


- Béla, elmeséljem, hogy mit álmodtam?

- Kíváncsian hallgatom.


Ezt már nem bírom tovább. Szívem, most ne ezzel foglalkozzál, hanem Velem. 

Szerelmesen, mezítelenül bújik oda Petra, párjához, Misihez. Ahogy Petra, ezt kimondta, az alatta lévő lakásból, már seprűnyéllel 

döngetik, a plafont. 

Misi, kicsit zárkózott típusú ember. Kicsit fél a fiatal lány e fajta kedvességétől. Szeretné, meg nem is. 

Petra, egy csinos hosszú hajú, kissé molett hölgy. Köztük húsz év különbség van. Petra szép lassan puszilgatja Misit.


- Kérlek, most ne! 

- De, miért?

- Megígérted, hogy ezt az estét együtt töltjük, itt nálam, úgy ahogy, én szeretném. Megbeszéltük. Nem így volt?

- Igazad van, de most nincs kedvem hozzá. 

- Nincs, már megint nincs, múltkor se volt, ez aztán a szerelem! Te is egy jó szerető vagy. Csak akkor van kedved, amikor Te akarod.

- Petra, ez nem így van. Ezt Te is jól tudott.

- Hát, akkor DRÁGA, KEDVES SZERETŐM, most döntsed el, itt és most, hogy, hogyan tovább?

Petra szép lassan fel veszi a kék átlátszó hálóingjét, ami leér a térdéig, leül a kanapéra, és sír. Ezt nem hiszem el. Én hülye, miért egy 

húsz évvel idősebb hapsival kezdtem ki, annak idején. Marha vagyok. Potyogtak a könnyei.

Lentről, csak verik a plafon, s azt kiabálják, hogy: Hagyják már abba, ez a zenét, már az ember aludni se tud nyugodtan.

-Tényleg mennyi az idő? -- rémülten néz az órájára, Misi.

- Ne haragudj, ez most, hogy jön ide? -- kérdi Petra.

- Előbb nem ezt kértem Tőled.

- Tudom, de most nem tudok rá felelni, át kell gondolnom.

Misi, előveszi a mobil telefont, megnézi a pontos időt. Megnyugodott, hogy még csak 21 óra. Akkor még eléri a buszt, és beér az 

éjszakai műszak kezdésre.


- Elmész?


- Igen.

- Misi, ha itt maradtál volna, akkor, ezt hogy intézed el a munka helyeden?

- Már megbeszéltem a főnökömmel, hogy lélekben bent vagyok.


Petra, csak a könnyeit törülgeti. Megpróbálja még egyszer. Oda bújik Misihez. Átöleli, kedves mosollyal, könnyes szemekkel fülébe 

súgja: Szeretlek. Misi, mosolyogva nyugtázza. Kezeivel átfogja Petra arcát, és hosszan megcsókolja. 

Tudom -- feleli.

Ne haragudjál rám. Ígérem legközelebb, itt leszek nálad egy teljes estét, és csak MI ketten fogjuk azt eltölteni. Csak Mi ketten. Petra 

legyint egyet a csók után, tudom. Ezt mondtad a múltkor is. Most komolyan mondom, híd el Kedvesem. Misi felvette a zakóját még egy 

utolsó, finom, pici csók Petrának, és távozik a lakásból. Lefelé menet kettesével szedi a lépcsőket, hogy elérje buszt. 

Petra még kissé mérges Misire, fejét előre hajtja, és még egy kicsit sír. Felveszi a köntösét, és lefelé megy a ház előtti parkolóba, 

megnézi, hogy az öreg kocsija dudál, vagy nem. Második emelet fordulójához ér. Kinyílik az ajtó, mielőtt kilépne, Kati néni, - az alsó 

lakó -- már is mondja Petrának.


- Kértem már, hogy ne hangosan zenéljek?

- Bocsánat.


Petra, dühébe lemegy a parkolóba megnézte autóját, még mindig nem hitte el, hogy a gyönyörű kocsi, az övé. Beült, ízlelgeti az ülést, a 

kormányt. Látni, rajta, hogy az első kocsija.


folyt. köv.

verselo•  2017. február 16. 16:11

Ifjú Gróf élete

 

23. fejezet.

 

 Ígéret.

 

Reggel, mikor felkelt, Emese segítette felöltözni. Azonnal a székbe ült, és avval ment a Kúriában minden hova. Tetszett, hogy már nem kell mankóznia. Azért fél szemmel figyelte Emesét. Lépcsőnél el kellett a segítség. Lement, János műhelyébe, és megköszönte a remek munkát.

 

     -    Maga, János tényleg ügyes kezű ember, ahogy a fiam mondta.

     -   Köszönöm Gróf úr, igyekszem jó munkát csinálni, ahogy a Fiatal úr elvárja tőlem. – felelte János.

    -    Maguk, magyarok leleményesek, és ügyesek. – tette hozzá Eugén.

 

János fejbólintással fogadta a dicsérő szavakat.

Gróf kerekesszékkel távozott a műhelyből. Tette a köröket az udvaron, éppen arra sétáltak Hölgyek is.

 

    -    Mi szólnak hozzá Hölgyek? – tette fel a kérdést, leányának, és Emesének.

    -    Nagyon ügyes ez, az ember, hogy rajz után ilyen csodát alkotott, amivel Ön kedves Eugén egyedül is tud már úgymond menni. – tette hozzá a magyar lány.

    -    Igen, így igaz, ahogy Emese mondja. 

   -    Felhívom Édesapa figyelmét arra, hogy a szék gyorsabb, mint jelenlegi mankói. Csak vigyázzon, hogy baleset ne érje! Kérem, Édesapánk ezt itt ígérje meg nekünk.

 

Másnap reggel a szokottnál is korábban kelt Eugén, már nagyon izgatott volt. János reggel nyolc órára ott volt az ajtónál, és a kerekesszéken azokat a változásokat csinálta, amit a Gróf kért. A megállást egy karral lehetett megoldani, evvel a karral fékezte a széket. Most már jobb volt. Miután tett egy tiszteletkört a Kúria udvarán. Eugén utasította a lovászfiút, hogy nyissa ki a Kúria kapuját, mert kint is kipróbálná, hogy hogyan működik.

Fiú kinyitja a kaput, és Eugén szép csendesen kigurul a Kúria elé. Már a fasornál jár, közben elered az eső. Az udvaron lévő társaság észrevette, hogy nyitva a kapu, és a Gróf kint van. Emese elment esernyőkért, a gyermekek beszaladtak a boltív alá, és onnét kiabáltak a Gróf után.

Édesapánk, esik az eső, azonnal forduljon vissza! Érti!

Látták, hogy nem használ a szép szó, kifogták a lovakat, és Eugén után galoppoztak. Messziről látták, hogy a kerekesszék az ázott földes talajon felborult, a Gróf kiesik a kerekesszékből, és mellette fekszik. Eugén abba a kőbe vágta be a fejét, amibe Erzsébet.

Kisvártatva, futva megérkezett a lovászfiú, Emese, Bódog, és János. Emese sírt, lovászfiú, és János lehajtott fejjel nézte a halottat. Testvérek egymást átölelve hullatták a könnyeiket.

 

    -    Pedig, Édesapa megígérte, hogy vigyázz magára. – mondta sírás közbe Karola.

    -    Igen, húgom ezt mondta, de Édesanyánk után ment. – válaszolta, szintén sírva Joachim.

Joachim felemeli Édesapja testét, és visszaviszi a Kúriába. Orvos megnézte, megállapította, hogy már nem lehet vissza hozni az életbe.

Testvérek az idős Grófot Erzsébet mellé helyezték örök nyugalomra.

Temetés után Emese még maradt a Kúriában. De a két nő között a viszály ki élesedet. Ennek Jochaim vetett véget a bejelentésével.

 

-      Drága húgom, úgy gondolom, hogy már e csinos leányt megismertem, és ezennel arra az elhatározásra jutottam, hogy elveszem feleségül Emesét. Jóváhagyásodat kérem erre.

-      Drága, bátyám tőlem ezt NE várd! Nem hagyom jóvá a házasságodat.

-      Nem, baj, akkor is elveszem.

-      Ahogy jónak látod, én visszamegyek Szegedre tanítani, osztályomat végig viszem, és átadom az ottani barátnőmnek, majd jelenkezet a zárdába, apáca leszek ezek után.

-      Emese, ezek után hozzám jön feleségül? Nem megyek vissza Olaszországba, itt maradok, és itt nyitok, Jánossal, és Bódoggal egy műhelyt, ahol folytatom a hajók tervezését, és gyártását, majd a kerekesszék gyártását is.

-      Fiatalúr! Bocsánat, Grófom, igent mondok a kérésére.

 

Karola, másnap már elutazott Szegedre. Joachim, elkezdte a készülődést az esküvőre. Ő, sem tartotta be a gyászévet. Apja vére folyt benne.

 

 

                                                     

                                                      - v é g e -

verselo•  2017. február 13. 14:52

ifjú Gróf élete


22. fejezet.


 Szék.

 

Joachim, úgy gondolta, hogy megtréfálja a jelenlevőket.  Lovászfiútól elkérte a ruháját, és úgy jelent meg a többiek előtt. Ajtóban állt, Édesapja mérgesen néz rá.

 

-      Fiam, felöltöznél már rangodhoz méltó öltözékben.

-      Jól, van, megyek. De előbb…  

 

A Fiatal úr a vörös hajú, magyar lányt nézegette, nem tudta levenni szemé róla. Mikor Karola távozott, meglökte bátyát.

 

    -     Még mindig itt vagy? Hisz Édesapa mondta, hogy menj, és öltözzél fel!

    -     Jól van, megyek már. – válaszol Joachim

 

Testvérek távoztak a „csillag” szalonból.

Karola lement az udvaron álló hintóhoz, s kivett egy ládikát, benne egy római korabeli tőr volt. Tudta, hogy Édesapa ennek fog örülni, mert növeli a gyűjteménye darabját. Tőr leírása egy hadvezéré volt, de nem tudni, hogy kié, mert a pengén ez nem látszódik, csak némi sejtelmes betűk utalnak rá, hogy egy hadvezéré lehetett. Boldogan vitte fel Édesapjához, aki a fegyverek mellett a kór pénzérméit is gyűjtötte.

„Szalon” bejáratánál észrevette, hogy Emese a szeretett Édesapa ölében ül, és hevesen csókolóznak. Karola elszégyellte magát. Legszívesebben a tőrt beledöfte volna Emesébe, de elvetette a gondolatát. Egyre erősödött Karolában a gyűlölet Emese felé.

De, nagyon mérges volt, csak a józan esze térítette el a gondolattól.  Eszébe jutott Édesanyja, tudta, hogy a hiánya mély sebeket hagyott Édesapjában. Aki teljesen megváltozott. Ezért nem szólt semmit csak halk zümmögéssel jelezte, hogy jelen van.

 

    -     Bocsánat, hogy zavarok, de hoztam Édesapának valamit, amit szeretnék átnyújtani.

 

Fiatal lány kiszáll Eugén öléből. Karola átnyújtja a ládikát. Eugén kinyitja, és nagyon megörül a tartalmának. Tőrt hosszan nézi, és centiről, centire megvizsgálja. Szemével élvezi a finom kidolgozás, penge csillogását, ahogy visszaveri a Hold fényét. Mosollyal nyugtázza, hogy a fegyver az övé.

 

    -    Köszönöm lányom. Ez egy értékes darab, egyik legszebb a gyűjteményemnek.  Ne mondj semmit, tudom, hogy mi jár a kisfejedben. Ismerlek.

Közben fia, Joachim is megérkezett, ünnepélyesen felöltözve, leül az asztaltársasághoz, zsebébe nyúl, és kivesz egy papírdarabot, melyen a „szék” le van rajzolva.  Hölgyek is kíváncsian nézik a rajzot. Látják, hogy egy szék, de nem értik. Fiatal úr látja, a kérdező tekintetett, és elmagyarázza, hogy miről van szó.  Közben lenéz az udvarra, és kiabál Jánosnak.

 

    -     János, elhozta?

    -     Igen, Fiatal úr.

    -     Akkor kérem, hogy mutassa meg Édesapának. Tolja oda a fényre, utasítja az ügyes kezű mesterembert.

 

Jöjjön, Édesapa lemegyünk, és megnézzük a János alkotását. Kérem, hölgyek, ha kíváncsiak, akkor kövessenek minket.

Joachim, segít Édesapjának, felállni, és lemennek az udvarra. Eugén beleül a kész alkotásba, finoman megfogja a karfát, megérinti a kerekeket, ízlelgeti a székét. Emese, és Karola mosollyal jelzi, hogy az idős Grófnak, hogy ők is boldogok, és együtt örülnek.

 

    -     János, köszönöm. Mondja, és működik?

    -     Hát persze, engedje meg, hogy elmagyarázzam a kerekesszék működését, ami mostantól már az Öné, Gróf úr!

    -     Kipróbálom!

 

Eugén megy egy kört az udvaron. Boldog, hogy most már a mankót nem kell használnia.

 

-        Ez igen, sikerült. Látják, hogy sikerült, és már tudom hajtani a kerekesszéket.

-         Csak lassan, Édesapa, lassan. – inti Édesapját Karola.

 

Gróf órákig körbe – körbe karikázott az udvaron. Már annyira jól meg tudta hajtani, hogy a lejtőn elengedte a kerekeket, és a szék gurult a bejárati tölgyfa kapu felé. Bódog, ezt észrevette, és rohant a Gróf után. Szerencsére a kapu előtt egy méterrel megfogta a széket, erős kezeivel visszatartotta.

Eugén, nagyon megijed. Nem tudta, hogy hogyan fékezze le a kerekeket.  Mikor Bódog megfogta a széket, azonnal, tudta, hogy mi tévő legyen.

 

-        Köszönöm, Önnek fiatalember. De, magát nem ismerem. Itt dolgozik nálunk?

-        Igen, Gróf úr! Jánosnak segítek a munkálatokban, hogy minél hamarabb készen legyen velük.

-        Ez, derék, köszönöm a segítségét.

 

Gróf, már hajtotta a széket az épület bejárata felé. Útközben, mikor mindenki előtt elhajtott, odaszólt a társaságnak.

 

-        Jó, éjt mindenkinek!

-        Önnek is, Gróf úr. – szólalt meg János.

verselo•  2017. február 10. 08:30

Ifjú Gróf élete

 

 

21. fejezet.    

 

Váratlan pillanat.

 

Karola, egy kis idő után távozott a Kúriából. Távozását Emese szúrós tekintette kísérte.

Holdvilág van. Néhány fáklya fénye ad világosságot a Kúria belső udvarán. Lentről alig lehet látni valamit. Csak az árnyékokat, lehet felismerni.

Karolaaaaaaaa! – kiállt Eugén.

Itt vagyunk, gyere fel. Gróf elfelejtette a sérülését, integetés közben majdnem átesett a korláton. Fiatal lány, Emese fogta meg, és húzta vissza a magáról elfeledkezett idős grófot.

 

   -     Vigyázzon magára Grófom, kérem?

   -     Köszönöm, ha nem lett volna, itt átesek. Kegyed megmentettet, köszönöm. Megmentet, megmentett. – ismételte Eugén.

   -     Az csak természetes, Kedves.

 

Mikor Karola látja Édesapját, és lát mellette egy illetőt, akit messziről nem ismer fel, kissé megijed. Tanúja volt, hogy Édesapja majdnem átesett a korláton, és az ismeretlen húzta vissza. Így lépteit szaporázza, és felfut az erkélyre. Éppen akkor ér oda, mikor szeretett Édesapját egy fiatal vörös hajú, karcsú hölgy átöleli.

 

   -     Ki maga? Hogy merészeli ezt megcsinálni Édesapával? Mit képzel hölgyem?

 

Hírtelen, Karola nem ismerte fel Emesét.

 

   -     Emese vagyok, nem ismer meg? – kérdezte a fiatal lány.

   -     Édesapám még a gyász éve van, és maga egy fiatal lánnyal! Ez felháborító!

 

Karola, lányom hagyd békén a hölgyet, Ő mentet meg. Ha nem lett volna itt, akkor már halott vagyok.

 

   -     Édesapám, nem rég múlt el…

 

A mondatot nem tudta befejezni, mert Eugén magasra emelte a kezét. ELÉG!

 

   -     Tudom, leányom, de ezt hagy döntsem el én. Elvégre elég idős vagyok hozzá, hogy ebben döntsek. Vagy nem?

   -     Édesapa, igen! – feleli Karola, és illedelmesen meghajtsa a fejét Édesapja döntésére. Evvel jelezte, hogy tudomásul vette.

   -     Akkor, mi a baj?

   -    Semmi, semmi.

 

Inkább ismerkedjetek meg, mert a hölgy nálunk fog lakni, és újra népes lesz a Kúria.

(Eugén, már elfelejtette, hogy bemutatta egymásnak a két hölgyet.)

Élet lesz itt, az Erzsébet Kúriában, ugye, drága hölgyem Emese. Eugén e szavak után, hogy higgyen leánya, megfogja a lány finom nyakát, maga elé húzza, és hosszan megcsókolja. Karola ezt látván pironkodik. Ekkor érkezik meg, és áll az ajtóban, hiányos öltözetben fia Joachim. Észreveszik, hogy nézik őket abba hagyták a csókolózást, felnéznek. Két hölgy ránéz a fiatal grófra, arcuk elé teszik kezüket, és pironkodva elfordulnak.

 

   -     Fiam! - kiabál Eugén Joachimra. Mi ez, az öltözet, hogy nézel ki, hogy merészelsz így megjelenni a hölgyek előtt.

   -     Édesapám!

   -     Takarodj a szemem elől, és öltőzz fel!

   -     Ne, legyen már olyan mérges Édes…

   -     Menj, és hoz magad rendbe. – utasítja fiát az idős gróf.

Eugén, Emeséhez fordul.

Kérem, hagy kérjek bocsánatot, és elnézést a fiam helyett. 

Ugyan már szóra se érdemes, már megszoktam. Láttam már bátyámat többször is hiányos öltözékben – szólt Karola.

 

-       Nem, is neked mondtam lányom.

-       Azt látom Édesapám.

-       Kérem, ne veszekedjenek?

-       Ne, haragudjon, de miért szól bele az Édesapámmal való beszélgetésünkbe?

-       Na, most már befejezni. Mind a ketten, mert a hölgyek közé csapok.

-       Ajtóban a végszóra megjelenik Jochaim.

-       Édesapám, így megfelelek?

-       Igen, fiam, és köszönöm.

  

Joachim, látta, hogy a testvére, és Emese közt feszültség van. Szinte érezni lehetett a levegőben, mikor ketten voltak egy helyen, vibrált körülöttük minden.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom