Ifjú Gróf élete

  5. fejezet.   

 

Kórház

Báróné, mikor megtudta a hírt, hogy Eugén a kórházba van azonnal szólt az inasnak.
János szóljon a lovásznak, hogy készítse elő a hintót. Inas ment, és a hintó félórán belül, Kúria előtt állt. Erzsébet beszállt a hintóba, és kiadta az útirányt. Felsőzsolcai Honvéd kórház.

- Igen, Báróné.
- Indulj János, de siess!

Az út hosszú volt, és fárasztó. Egyszer álltak meg pihenni, de csak annyi időre, hogy lovakat cseréltek. Kórházhoz értek. Báróné megkereste a vezető orvost. Eugén után érdeklődött. Nővér elvezette a bárónét az őrnagy szobájához.

- Eugén maga az? Alig ismeretem meg Kedvesem.
Látom a feje, és a teste is megsérült, erről nem írt.
- Igen, én vagyok Erzsébet, nem akartam megijeszteni, ezért nem írtam meg, a sérüléseimet. - feleli a félig bekötözött férfi.
- Hál Istennek, hogy él.
- Igen. Egy kicsit én is aggódtam.

Erzsébet finoman, és érzéssel átöleli a férfit.

- Finoman még, Drága! Egy kicsit még fáj.
- Bocsánat.
- Semmi baj, csak óvatosan.

A betegágynál hosszan elbeszélgettek.
Báróné látta, hogy barátja verejtékezik, és melege van. Homloka teljesen forró. Lázas!
Gyorsan hívta az egyik ápolót. Kiküldték a szobából, amit Ő nagyon sérelmezett. Hisz mégis csak az Ő Barátja. Jogában van bent lenni. Úgy gondolta. A folyóson fel alá sétált. Az egyik szintén súlyosan sebesült beteg rászólt:

- Hölgyem, megkérném, hogy ne sétáljon, legyen szíves, mert idegesít.
- Bocsánat. - szólt a Báróné halkan.
- Köszönöm, s a beteg aludt tovább.

Nyílik az ajtó. Most már bemehet. Szólt a nővér. Halkan, fel ne ébressze, mert most hat a nyugtató, és a lázcsillapító.

Báróné bement, és egy papír darabkát tett az asztalra. Az üzenet ez volt:

 „Kedvesem, ne ijedjen meg. Nem megyek haza, amíg maga fel nem gyógyul. Itt vagyok Ön közelébe, egy szálláshelyen foglaltam szobát. Holnap újra meglátogatom.
Erzsébet."

Mély alvás után gróf felébred, és látja, hogy a takaró tetején egy papírdarab, áll. Elolvassa a szöveget, és elmosolyodik.
Még is érez valamit Erzsébet személyem iránt, most már biztosan jobban fogok gyógyulni is.

Boldog volt, már egy kis mosoly ült az arcán.

Nővér észrevette a mosolyát, és megnyugtatta. Nem kell, már izgulnia.

 

-       Látja, ha valaki érez a másik iránt valamit, akkor azonnal itt terem, és segít a jelenlétével a gyógyulásban.

Igaza volt Nővérke, köszönöm.