Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
ifjú Gróf élete
verselo 2017. február 13. 14:52
22. fejezet.
Szék.
Joachim, úgy gondolta, hogy megtréfálja a jelenlevőket. Lovászfiútól elkérte a ruháját, és úgy jelent meg a többiek előtt. Ajtóban állt, Édesapja mérgesen néz rá.
- Fiam, felöltöznél már rangodhoz méltó öltözékben.
- Jól, van, megyek. De előbb…
A Fiatal úr a vörös hajú, magyar lányt nézegette, nem tudta levenni szemé róla. Mikor Karola távozott, meglökte bátyát.
- Még mindig itt vagy? Hisz Édesapa mondta, hogy menj, és öltözzél fel!
- Jól van, megyek már. – válaszol Joachim
Testvérek távoztak a „csillag” szalonból.
Karola lement az udvaron álló hintóhoz, s kivett egy ládikát, benne egy római korabeli tőr volt. Tudta, hogy Édesapa ennek fog örülni, mert növeli a gyűjteménye darabját. Tőr leírása egy hadvezéré volt, de nem tudni, hogy kié, mert a pengén ez nem látszódik, csak némi sejtelmes betűk utalnak rá, hogy egy hadvezéré lehetett. Boldogan vitte fel Édesapjához, aki a fegyverek mellett a kór pénzérméit is gyűjtötte.
„Szalon” bejáratánál észrevette, hogy Emese a szeretett Édesapa ölében ül, és hevesen csókolóznak. Karola elszégyellte magát. Legszívesebben a tőrt beledöfte volna Emesébe, de elvetette a gondolatát. Egyre erősödött Karolában a gyűlölet Emese felé.
De, nagyon mérges volt, csak a józan esze térítette el a gondolattól. Eszébe jutott Édesanyja, tudta, hogy a hiánya mély sebeket hagyott Édesapjában. Aki teljesen megváltozott. Ezért nem szólt semmit csak halk zümmögéssel jelezte, hogy jelen van.
- Bocsánat, hogy zavarok, de hoztam Édesapának valamit, amit szeretnék átnyújtani.
Fiatal lány kiszáll Eugén öléből. Karola átnyújtja a ládikát. Eugén kinyitja, és nagyon megörül a tartalmának. Tőrt hosszan nézi, és centiről, centire megvizsgálja. Szemével élvezi a finom kidolgozás, penge csillogását, ahogy visszaveri a Hold fényét. Mosollyal nyugtázza, hogy a fegyver az övé.
- Köszönöm lányom. Ez egy értékes darab, egyik legszebb a gyűjteményemnek. Ne mondj semmit, tudom, hogy mi jár a kisfejedben. Ismerlek.
Közben fia, Joachim is megérkezett, ünnepélyesen felöltözve, leül az asztaltársasághoz, zsebébe nyúl, és kivesz egy papírdarabot, melyen a „szék” le van rajzolva. Hölgyek is kíváncsian nézik a rajzot. Látják, hogy egy szék, de nem értik. Fiatal úr látja, a kérdező tekintetett, és elmagyarázza, hogy miről van szó. Közben lenéz az udvarra, és kiabál Jánosnak.
- János, elhozta?
- Igen, Fiatal úr.
- Akkor kérem, hogy mutassa meg Édesapának. Tolja oda a fényre, utasítja az ügyes kezű mesterembert.
Jöjjön, Édesapa lemegyünk, és megnézzük a János alkotását. Kérem, hölgyek, ha kíváncsiak, akkor kövessenek minket.
Joachim, segít Édesapjának, felállni, és lemennek az udvarra. Eugén beleül a kész alkotásba, finoman megfogja a karfát, megérinti a kerekeket, ízlelgeti a székét. Emese, és Karola mosollyal jelzi, hogy az idős Grófnak, hogy ők is boldogok, és együtt örülnek.
- János, köszönöm. Mondja, és működik?
- Hát persze, engedje meg, hogy elmagyarázzam a kerekesszék működését, ami mostantól már az Öné, Gróf úr!
- Kipróbálom!
Eugén megy egy kört az udvaron. Boldog, hogy most már a mankót nem kell használnia.
- Ez igen, sikerült. Látják, hogy sikerült, és már tudom hajtani a kerekesszéket.
- Csak lassan, Édesapa, lassan. – inti Édesapját Karola.
Gróf órákig körbe – körbe karikázott az udvaron. Már annyira jól meg tudta hajtani, hogy a lejtőn elengedte a kerekeket, és a szék gurult a bejárati tölgyfa kapu felé. Bódog, ezt észrevette, és rohant a Gróf után. Szerencsére a kapu előtt egy méterrel megfogta a széket, erős kezeivel visszatartotta.
Eugén, nagyon megijed. Nem tudta, hogy hogyan fékezze le a kerekeket. Mikor Bódog megfogta a széket, azonnal, tudta, hogy mi tévő legyen.
- Köszönöm, Önnek fiatalember. De, magát nem ismerem. Itt dolgozik nálunk?
- Igen, Gróf úr! Jánosnak segítek a munkálatokban, hogy minél hamarabb készen legyen velük.
- Ez, derék, köszönöm a segítségét.
Gróf, már hajtotta a széket az épület bejárata felé. Útközben, mikor mindenki előtt elhajtott, odaszólt a társaságnak.
- Jó, éjt mindenkinek!
- Önnek is, Gróf úr. – szólalt meg János.