Ifjú Gróf élete

 

19. fejezet.

 

Emese taktikája.

 

-        Ki vagyok, és honnét jöttem, azt azonnal megmondom. Emese vagyok, és innét a szomszéd járásból jöttem. Szüleim kétajkúak, Anyám magyar, Apám pedig német. Beszélem mind a két nyelvet tisztán. Sokszor figyeltem uraságodat.

-       Látom, hogy elég bőbeszédű, csinos vagy. Látszik, hogy magyar vér folyik benned.  Nálam, ez előnyt jelent.

-       Miért előny ez Önnél.

-       Elárulom, mert Erzsébet is magyar származású volt.

-       Grófom, akkor elmondhatom, hogy ismeretségünk nem egy szimpla uradalmi ismeretség.

-       Hát, nem is tudom. –mosolygót Eugén.

 

Emese ezt észrevette, és kezdte élvezni a beszélgetést. Közben furfangos agya már avval foglalkozott, hogyan lehetne Eugén közelébe mehetni, és vele lenni minél többet.  Most már tudta, hogy a Grófnak tetszik, és előbb utóbb ebből közelibb ismeretség lesz. Ez csak rajta múlik, hogy mennyire rámenős, de vigyáznia kell, hisz Ő nem előkelő. Ő, csak egy paraszt lány, aki szereti a szőlő ültetvényeket gondozni. Most éppen indul egy ünnepségre a szomszéd tanyára. Szép hímzett Kalocsai ruhája feltűnést keltet.

 

-       Mond, lány miért vettél fel ily szép mintás ruhát, hisz ősz van, és kissé borús az idő. Te, meg lengén vagy öltözve.

-       Ne, féljen, vigyázok én magamra, erős lány vagyok én. Éppen a szomszéd tanyára megyek ünnepelni.

-       Ha, nem mennél?  Ha velem jönnél?

-       Szeretné!

-       Igen, ha Te, is úgy akarod.

-       Rendben, megegyeztünk,

 

Érezte, Emse, hogy egyre közelebb van már a Grófhoz. Szép lassan csepegett az eső is. Kicsit fázott, e úgy csinál, mintha nem érdekelné az eső. Ezt látta a Gróf is, átölelte. Eugén meleg keze, és karja érintette a lány testét. Fejüket egymás felé fordították, és hosszan nézték egymást. Gróf ölelése, kellemes volt ebben a zord időben.

Egy inas jött feléjük.

Bocsánat Gróf úr, már befejeztük a munkánkat ideje lenne hazafelé menni, mert mindjárt nagyobb eső lesz.

Köszönöm, hogy szólt, kérném ide a hintómat. Mi, Emesével ketten megyünk haza.

 

-       De, Grófom csak egy hintók maradt akkor, és nem férünk fel mindannyian rá.

-       Nem baj, hozza. – utasította Eugén az inast.

-       Kérem, hozom.

 

Hintó pár perc múlva Eugén, és Emese előtt volt. Hajtó leszállt a bakról, és átadta a gyeplőt Eugénnak.

Végül, Eugén meggondolta magát, és visszaadta a hintót.

 

-       Menjenek haza, vigye el a társaságot haza. Mi, majd Emesével lassan, bandukolva, úgy, mint az idősek megyünk Önök után. Sétálunk. Eső, is elállt, Nap kisütött, tehát teljesen jó idő van a sétához. Szóljon a Fiatal úrnak is, hogy felfér a hintóra, nincs ellenvetés számára. Megértette?

-       Meg, és úgy cselekszem, ahogy mondta.

-       Jöjjön, Hölgyem, karoljon belém, de ne a mankós oldalamra, hanem a másikba, és szép lassan bandukoljunk az otthonomba.

-       Kérem, Grófom, minden úgy lesz, ahogy szeretné. – felelte Emese.

 

Lassan mentek, az ütemet Eugén diktálta. Emese nem bánta, mert kellemes este volt, sokat beszélgettek. Így jobban megismerték egymást. Gróf úgy határozott, hogy meghívja vacsorára.

 

-       Emese, meghívom vacsorára. Elfogadja?

-       De, Eugén, még túl korai ehhez. Még nem annyira ismerjük egymást.

-       Kérem, ne utasítson vissza, vacsora után a haza szállításáról gondoskodom.

-       Ha, nagyon szeretné, és ragaszkodik hozzá, elfogadom.

-       Köszönöm.

 

Vacsora után, ahogy a Gróf ígérte, haza szállította Emesét.