Én kutyám, s én cicám 15.

Az előzőt írásomnak a sorszámát elütöttem a a 14. lett volna.

De, mosta rátérek, a mostanira. Úgy még nem írtam a a kinti madaraikról. Nevezetesen egy Poszáta párról van sz. Poszáta 

verébhez hasonló, de kisebb, és nem ugrál, hanem jár. Szóval ez a pár több mint tíz éve volt hátul a kinti villany elosztó doboz 

tetején. Tavasszal megjöttek, nyár elején elmentek. Fészküket amit építettek nem bántottuk. Úgy hagytuk. Poszáta itt költötte ki 

kicsinyeit, nem reagált ránk, már megszokta, hogy ember közelbe van.

Nos, e két huncut hozzánk jött a Lusti, és a Folti, észrevették, hogy az elosztó tetején van egy fészek, tekintetüket rászegezték. 

Elmondtam a búvós szót, hogy nem, továbbmentek.

Tegnap reggel láttam, hogy leverte valamelyik a fészket, nem tettem vissza, nem tudtam, hogy mitevő legyek, lehet, hogy 

megérzi a kezem illatát, lehet, hogy nem. Nem tudom, de az egyik poszáta, később visszajött, rászállt a fedélre ott csipegette a 

fedelet, majd elrepült. Lehet,

hogy e két jó madár volt a tettes, de hozzánk jár egy vörös macsek is vendégségbe, lehet, hogy ő volt.

Sajnálom a poszáta párt. Valahogy megoldom, hogy megvédjem a fészket.

Sajnos bennük van a vadászat, de az előttük lévő állandóan kint élő macskáink ilyet nem tettek, nem vadásztak a madarakra. 

Ők, igen, fára másznak a feketerigó fészek felé. Szerencsére még nem kapták el őket. Ők más vérűek, és más a természetük.

Érd. 2019-05-16