Elmúlt évek!

Gyermekként felnéztem a felnőttekre.

Felnéztem, és figyeltem a néniket, bácsikat.

Csókolómmal, köszöntem.

Volt, mikor már idősebb lettem elképzeltem,

hogy Őt, csókolni, na ne!

De, volt, akit szívesen csókoltam volna,

de akkor azt mondták, hogy gyerek vagy még.

Fiatalként, mikor a zsenge szőrzet,

már erősebben látszott,

mellkas kidomborodott, hajam hosszabb lett,

nadrágban a farmer volt a menő,

bolondság volt a hódító,

nem volt félelem, csak egy volt a szerelem.

Akkor, minden szép nőt, és leányt öleltem,

és csókoltam volna.

Nem engedték, mert azt mondták,

hogy fiatal vagy még!

Jött, Ő!

A n a g y szerelem.

Ott, hagytam, mert el kellett mennem.

Hívott a kötelesség,

hogy Hazámat védjem.

Eljött a húszon éves kor.

Iskolák, szerelem, ismerkedés,

bulizás, igen, ez, az élet tetszett nekem,

mikor sorsomat el dönthettem.

Igen, ez tetszett nekem.

S, jött egy leány, akit a mai napig szeretek,

akkor, mikor lehetett nem engedtünk a kísértésnek,

itthon maradtunk, és felneveltünk

két szép gyermeket.

Most együtt vagyunk, és örülők az Életnek.

A S z a b a d Életnek,

és boldogság tölti el a lelkemet,

mikor látom Őket!

A néniket, még mindig szeretem,

és ha engedik csókolom, és ölelem.

A bácsikat, már tisztelem, és egy kettőt tegezem.

Barátok lettek a hosszú évek alatt.

Csak egy változott.

Most, már nekem köszönnek, hogy csókolom.

Lenézek rájuk, és elgondolkodom,

hogy ennyit öregedtem,

hogy így köszönnek nekem?

Igen, Ők a gyermekek,

már így köszönnek nekem.

Ebben benne van a tisztelet,

és a szeretett.

Időnként még, én nézek fel rájuk,

mikor nem értek az elektronikához.

Ők ebben előrébb járnak,

köszönhető a fiatalságuknak.

De, belátom, hogy ez az Élet rendje!

De, a csókolom az megmarad

mindörökre.

Érd. 2018-05-02