Elmélkedem.

Elmélkedem, azon, hogy

mondjam meg Kegyednek azt az érzést,

amelyt érzek.

Nehéz pillanat, nehéz ezt megmondani,

hogy kedvelem, és közel áll hozzám.

Tudom, bátornak kell lennem, de nehéz.

Amikor felém jön, elszáll minden bátorságom.

Csak, egy csinos, szép Nőt látok.

Kegyedet.

Ilyenkor megszólalni nem merek.

Csak Önt nézem.

Továbbra is szépségét kémlelem,

és újra, és újra felfedezem, hogy

milyen szép az én Kedvesem.

Ragyogóan csillogó szeme, oly fényes,

szerelemre most Kegyed ismét éhes.

Látom ezt a testéből,

érzem a tiszta, szép tekintetéből.

Nehéz, most megszólalni, s Kegyednek megmondani, 

hogy érzésem Kegyed felé semmit se változott.

Egyszerűen nem tudom, mert lenyűgöz.

Kisasszonyra ismét felnézek,

s tekintetem Kegyed felé szerelmesebb,

de ezt már látja, és érzi.

Hozzám bujik, s fülemet selymes hangja érinti,

s ismét a szót megismétli,

hogy  m o n d j a  m á r,  és újból kéri,

hogy érzelmeit, itt most szóban fejezze ki.

Két  kezét, finoman megfogom,

szemeit, szememmel simogatom,

és a kért szót Kegyednek elmondom,

hogy kövessen engem, hogy  a hotel szobában

fejezzem ki Ön felé a szeretetem.

Kérem, hogy most kövessen.