Állataink

Én, kutyám, s én cicám 2.

Második, kutyusom egy erdélyi kopó volt. Egy Baráttól kaptuk, mert neki nem kellett. Szuka volt.

Ölbe vittem haza, közben mondtam a neveket, mert ugye csak hívni kell, ha megkaptuk. Sok -féle név elhangzott, de Ő a Csöpire emelte fel a fülét, Így, hát ez lett a neve. Vadászott a kertben, de figyelt Minket állandóan. Mivel kinti kutya volt, így egy kennelt kapott tőlem. Megcsináltam neki. Télire kellő képen kibélelve. Mivel a szuka kutyáknak jellegzetes illatuk van, messziről megérzik a kan kutyusok, ezt tudjuk. Itt, bármilyen kerítés lehet, ha a kannak bejön a szuka, megteszi azt ami kell párzás időszak alatt. Csöpin alig lehetett látni, hogy össze jött a szerelem valamelyik kutyussal. Elmentünk vásárolni, mire haza értünk, látjuk, hogy Csöpi a terasz előtt a földbe kapart egy mélyedést, és ott ellett, le. Szerencsére a kiskutyák élet vidámak voltak. Gyorsan beraktuk a Kazán helyiségbe, mert ott meleg volt a kinti időhöz képest. Ott fejlődtek, szépen. Egyedül csak én nyúlhattam hozzá. Két kiskutyát elajándékoztuk, egyet meghagytunk, míg teje Csöpinek, majd őt is elajándékoztuk. Annyira vigyázott ránk, hogy beengedte az Idegent, de ki már nem. Egyszer jött nejem Nagynénje hozzánk, Csöpi leült a teraszra, úgy kell egyenes hát fej felfelé, szemek kitárva, figyelt, készen állt a vezényszóra. Addig úgy ült a teraszon, míg a Nagynéni el nem ment. Cicákkal úgy viselkedett, amilyen volt a hangulata, hol nyugton hagyta őket, hogy sportra kényszerítette. Nálunk tízen egy évig élt.

Érd.