velturno blogja

Ó, te csacska macskalány,nyujtozkodj inkább
konzervet nasizva csak a párnán tovább !
tegnap még szerető gazdira vágytál,
a szabadság marad csak hiú ábránd !
nálad most a Tigris járt

Bolond gombát eszek, táltossá válok,
dalommal feloldom a turáni átkot.
Táncolok örült,szent révületben,
hívom az ősi Istent szüntelen .

A keresztet ezer évig cipeltem,
vigyék most már a muszlimok helyettem.
Buzogánnyal a kaput kár döngetnem,
a keresztény Isten nevet csak ezen.

Nem hajlongok már se jobbra, se balra,
Egyenesen áll az égig érő fa.
Emeljetek ifjú vitézt a pajzsra,
akit nem sározott be még a múltja.

Fogam kevesebb, múlik a révület,
nem látom most már tisztán a képeket.
Táltossá nem vál,aki nem született.
Egy fohászt még az Istennek szegezek:

A magyar ember kicsit boldog legyen !

Kis patak vize hűsen csobog,
agyamat szitálja a nyugalom.
Kihullik minden gond a rostán,
madárfüttytől hangos a táj.

Őt nap a proletár önuralom,
most tiéd a hatalom,
tiéd a szabadság, tiéd a hétvége,
csak ne gondold, hogy sohasem lesz vége.

Legyél joga mester, a bölcsek bölcse,
küldd el a csít a harába,
a rád tukmált, készen vett világot
az anyja kínjába !

Teremts magadnak a magad képére!
S mivel Isten mégse vagy
kevés lesz neked hat nap,
hát ne légy kicsinyes ,
szánd rá az életed !

Sámán dal

Bolond gombát eszek, táltossá válok,
dalommal feloldom a turáni átkot.
Táncolok örült,szent révületben,
hívom az ősi Istent szüntelen .

A keresztet ezer évig cipeltem,
vigyék most már a muszlimok helyettem.
Buzogánnyal a kaput kár döngetnem,
a keresztény Isten nevet csak ezen.

Nem hajlongok már se jobbra, se balra,
Egyenesen áll az égig érő fa.
Emeljetek ifjú vitézt a pajzsra,
akit nem sározott be még a múltja.

Fogam kevesebb, múlik a révület,
nem látom most már tisztán a képeket.
Táltossá nem vál,aki nem született.
Egy fohászt még az Istennek szegezek:

A magyar ember kicsit boldog legyen !

Példázat a gírákról

„Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. Így szólt tehát: Egy nemes ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, s úgy térjen vissza. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök. Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk. Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja: ki hogyan kereskedett. Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert. Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött. Aztán jött a második, és jelentette: Uram, minád öt minát nyert. Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon. Megérkezett a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el. Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, behajtom azt is, amit nem fektettem be, és learatom azt is, amit nem vetettem el? Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg. Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van. Mire ezt mondták neki: Uram, annak tíz minája van! De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem.” (Lk 19,11-27).

Már a talentumokról szóló példázat tanulmányozása alkalmával mondtam azt, hogy az Úr Jézus egészen más igazságot jelentett ki az Ő országáról, királyi uralmáról a gírákról (= minákról) szóló példázatban. A talentumokról szóló példázatban a szolgálatokról volt szó, amelyben láthatjuk, hogy nem egyformán adta Isten a talentumokat. Itt pedig, a gírákról szóló példázatban, Isten minden emberre kiáradó kegyelméről van szó, akihez eljutott Isten evangéliumának üzenete. A gírák példázatánál a gazda tíz szolgájának egyformán adta a gírát, mindenkinek adott egyet-egyet, de nem egyformán becsülték meg, és nem egyformán sáfárkodtak vele.

Figyelembe kell vennünk azt is, hogy ezt a példázatot az Úr Jézus egy érdekes esemény után mondta el: ez Zákeus megtérése volt. Nagyon sokan kíváncsiak voltak az Úr Jézusra, és hallgatták az Ő beszédét, sőt voltak, akik követték is. De most, ez alkalommal, amikor nagy sokaság várta az Úr Jézust Jerikóban, volt közöttük egy ember, akit Zákeusnak hívtak, aki termetére nézve kicsi ember volt. Ez nagyon szerette volna látni Jézust. Ő nem csak kíváncsiságból vágyta látni Jézust, mint a többi ember. Mivel a nagy tömegből nem láthatta volna, felmászott egy eperfára, ott várta, amíg az Úr Jézus oda nem ért. Az Úr Jézus tudta, hogy ki ez az ember, és azt is, hogy milyen vágyakozás van a szívében, és amikor odaért ahhoz a fához, ahol Zákeus volt, szólt neki, hogy szálljon le, mert az ő házához akar menni. Miután Zákeus leszállt és otthonába fogadta az Úr Jézust, akkor egy vallomást tett, anélkül, hogy az Úr Jézus erre felszólította volna. Azt mondta: Uram, a vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha bárkitől valamit zsarolással elvettem, négyannyit adok a helyébe. Zákeusnak egy életfordulatot jelentett az, hogy az Úr Jézus az ő házához ment. Erre mondta az Úr Jézus, hogy: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia, azért jött, hogy megkeresse, és megtartsa az elveszettet.” (Luk 19,9-10). Miután ezt az igazságot kijelentette az Úr Jézus, akkor mondta el a gírákról szóló példázatot. Én mindjárt arra gondolok, hogy az az ember, aki ugyan egy gírát kapott, de olyan sokra értékelte azt, hogy tíz gírát nyert vele, ez éppen Zákeus volt. Vagyis az ő életében nem lett hiábavaló Isten kegyelme.

Ezzel kapcsolatban azért mondja el az Úr Jézus ezt a példázatot, mert nemcsak a Zákeus házának akar üdvösséget adni, hanem mindenkinek, aki vágyik arra, aki elfogadja és megbecsüli azt. Hiszen sokan azért zúgolódtak ellene, hogy miért éppen egy ilyen emberhez megy be. A tíz szolga: a tízes szám elsősorban Izrael egész népét jelenti, akiknek Isten a tízparancsolat Igéjét adta; de jelenti az egész világot is, és a most rááradó kegyelem teljességét. Ezt így is mondhatom, hogy megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Tudjuk azt is, hogy milyen kevesen fogadták el, illetve becsülték meg ezt a kegyelmet Izrael népe közül, és már azt is tudjuk, milyen kevesen becsülik meg ezt a nemzetek közül is. Ezt az Igét összehasonlíthatjuk az 1Kor 10,1-11 verseivel, amely az Egyiptomból megszabadított zsidó néppel kapcsolatban van kijelentve, hogyan részesítette őket Isten az Ő szabadításában, és mégis milyen kevesen voltak, akik igazán örömmel vették, és megbecsülték ezt a szabadítást. Szellemi értelemben Isten ma is akarja adni mindenkinek Jézus Krisztus által a szabadulást, a bűn, a Sátán és a halál uralma alól, de sokan visszautasítják azt. Még azok is, akik elfogadják az Ő kegyelmét, nem egyformán becsülik meg, vagy lázadoznak Isten és Jézus Krisztus uralma ellen, pedig csak Neki van egyedül joga és hatalma arra, hogy uralkodjék az egész világ felett.

Az Igében azt olvastuk, hogy a tíz szolga közül hét a következőképpen viselkedett: „Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.” (Lk 19,14). Igen, a példázat szerint ez a nemes ember – az Úr Jézus Krisztus – egy távoli országba utazott, hogy királyságot szerezzen magának, s utána visszatérjen. Ez betű szerint a prófécia értelmében az ezeréves békekirályságra vonatkozik. Ezt a királyságot az Úr Jézus azoknak adja, akik méltók lesznek arra, akik megbecsülik Isten kegyelmét, szeretetét.

A példázatban azt látjuk, hogy ez a nemes ember mind a tíz szolgájának egyformán adta a gírát, anélkül, hogy azt bármelyik is kérte, vagy várta volna. Ugyanezt mondhatjuk, hogy Isten ma is erre a világra, kivétel nélkül mindenkinek adja az üdvösség evangéliumát, anélkül, hogy az emberek kérnék, vagy keresnék, és attól függetlenül, hogyan becsülik meg azt. Isten minden eszközt felhasznál arra, hogy az evangélium hangozzék az egész világon. Hogy azok, akik meghallják, hogyan fogadják, az mindenkinek egyéni felelőssége. Most figyeljük meg ezeket az embereket! A példázat szerint mind a tíz szolga elfogadta a gírát. Nem merték vakmerően visszautasítani, nem merték a szemébe mondani ennek a nemes embernek, hogy nem kell. Hanem úgy gondolkoztak: Na, ha minden áron nekünk akarod adni a gíráidat, hát adjad, de aztán megüzenték neki, hogy ők nem akarják ezzel az ajándékkal lekötelezni magukat, nem akarják, hogy uralkodjon rajtuk. A tíz közül hét így gondolkozott. A legtöbb vallásos ember ehhez a hét szolgához hasonlít, akik úgy gondolkoznak, hogy ha Isten minden áron üdvözíteni akarja őket, és a mennyországba vinni, hát jó, nem ellenkeznek, de míg e földön élnek, nem Istent és Krisztust szeretik, hanem a világot, a bűnt. Istent pedig káromolják, és nem engedelmeskednek Neki. Ezen felül minden ember részesül Isten jóságában, kegyelmében. Az életet, a levegőt, a napfényt, erőt, egészséget egyformán adja Isten minden embernek, amit el is fogadnak, anélkül, hogy ezért hálát adnának neki. „Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették, vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.” (Róm 1,20-21). Ez a lázadás Isten ellen! Az ember éppen azért utasítja vissza Istennek Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét, mert nem akar lekötelezettje lenni Istennek. Csakhogy az ember itt nagyon rosszul számol, mert a kegyelem visszautasítása, vagy a kegyelemmel való visszaélés egyenlő az ítélettel, a halállal. Nagyon sokan vannak meghasonlott emberek, akik vádolják Istent az életért, és mindazért, ami nem tetszik nekik az életben.

A példázatban a három közül is egy nem hasznosította a gírát, sem a maga, sem a gazdája hasznára. Vannak keresztyének és hívő emberek, akik nem tudják, mit kezdjenek a kegyelemmel, a hívő életükkel. Hasonlít ez ahhoz, mint amikor Izrael népét Isten megszabadította Egyiptomból, és nem tudtak élni a szabadságukkal. Inkább visszakívánkoztak az egyiptomi kényszermunkára, mint Kánaánba. Így vannak olyan hívő emberek is, akiknek nagyon unalmas a hívő élet, nem találják meg életcéljukat, elhívatásukat, feladatukat, szolgálatukat. Isten megszabadítja az embert a bűnnek, a Sátánnak uralma alól, és nem tud élni a szabadságával. Ennek a szolgának terhet, aggodalmat szerzett az, hogy mit csináljon az egy gírájával. Reszketve vigyázott rá, mert úgy gondolkozott, hogy majd egy napon jön a kegyetlen gazda, és számon kéri, hogy mit csinált vele. Ebből a magatartásból ráismerhetünk olyan keresztyénekre, sőt hívőkre, akik állandóan attól félnek, hogy rettenetes bosszúálló Isten hogyan veri meg őket, ha valami rosszat csinálnak. Ennek a szolgának nem az volt a bűne, hogy rosszat tett, hanem az, hogy nem tett semmi jót, amit tehetett volna. Ilyen rettegésben, örömtelenségben és boldogtalanságban telik el sok keresztyén embernek az élete. Nem csoda, hogy akik ilyet látnak, nem kívánkoznak a krisztusi élet után. Milyen szomorú dolog az, hogy itt van a kegyelem, az evangélium, és sokan nem tudnak vele áldásosan élni sem a maguk hasznára, sem az Isten dicsőségére.

Aztán ott van a másik, aki szintén egy gírát kapott. Vagyis ugyanazt a kegyelmet kapta, mint a többi. Mindenesetre elsősorban annak van áldása, öröme, Isten kegyelméből, aki bölcsen él vele, megbecsüli, értékeli azt. A második szolga úgy állt az ő Ura elé, hogy azt mondta: Uram, minád öt minát nyert. Erre azt a választ kapta: Uralkodj öt városon. Mikor azonban az első jött, aki szintén egy gírát kapott, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert, erre így szólt az Úr: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött. Észrevettük-e a kettő között a különbséget? A tíz gírásnak azt mondja a gazda: „Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen”. Ezt nem mondta az öt gírásnak. Ezzel azt az elismerést fejezi ki a gazda, hogy te a legjobbat, a legtöbbet tetted, amit megtehettél. Egy ilyen hasznos élethez az egész életünknek az odaáldozása szükséges. Az öt gírásnak csak annyit mondott: „Legyen hatalmad öt városon!” Kevés az olyan hívő ember, aki a kegyelmet megkapja, és száz százalékosan tudja azt használni Isten akarata szerint, Isten dicsőségére. A legtöbb része a hűséges hívőknek csak ötven százalékos sáfár. Félig az Úrnak, félig magunknak, családunknak, a földieknek; félig a mennyeiekkel sáfárkodunk, félig a földiekkel. Az ilyen megosztott hívő élet a legtöbb. Ez nem minden esetben az Úrral szemben való hűtlenséget jelenti, hanem bizonyos lekötelezettséget. Pál apostol is beszél erről: „Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket. Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének; ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének. Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.” (1Kor 7,32-35). A száz százalékos sáfárok azok, akik a kegyelmet teljesen Isten országa építésére használják fel.

Azonban akármilyen kötött helyzetben legyen valaki, ötven százalékos szolgálatot minden hívő tud teljesíteni, ha hűséges akar lenni. De attól, aki teljesen haszontalanul élt, elvették az egy gírát, és annak adták, akinek tíz gírája volt. Aki tudja, hogyan használja a kegyelmet Isten dicsőségére, annak még többet ad az Úr, annak kétszeres rész adatik.

Itt van azonban a kegyelemnek egy olyan szakasza, amire fel kell figyelnünk. Amikor jött a gazda és számadásra hívta ezeket a szolgákat, az Úr ítélete a következő volt: „Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem.” (Lk 19,27). Tehát a halál csak azokra vonatkozik, akik visszaéltek Isten kegyelmével, és ellene állnak Isten akaratának. Aki haszontalanul eltette a gírát, attól csak elvették, ez volt a büntetése. Míg a másik kettő jutalomban részesült. Ez a példázat tökéletes képe a mai világ helyzetének is, azoknak, akik a saját vesztükre használják Isten jóságát, kegyelmét. A három szolga pedig annak a példaképe, akik a gyülekezetben élnek: hogyan hasznosítják a saját maguk és a mások javára, áldására valamint Isten dicsőségére a kegyelmet.

A jutalomban említett tíz és öt város felett való uralom, az Úr Jézus ezer éves békekirályi uralmának az idején fog megvalósulni, ahol mint királyok és papok fognak uralkodni az Úr hűséges szolgái. Viszont szellemi értelemben is áll a jutalomosztás valósága: ahol nem városok felett való uralom lesz a hűség jutalma, hanem győzelmi koszorú. Az Úr áldjon meg bennünket, hogy megérthessük, hogy mit jelent számunkra Jézus Krisztus és az általa nyert kegyelem, és hogy megtapasztaljuk azt, milyen boldogság az Ő uralma alatt élni! Így céltudatosan tudunk haladni életutunkon, abba a dicső országba, amelyet Ő készített az Őt szeretőknek.

Ámen.