ajtó
GondolatokÖlbe vett "évszavak"
meddig lehet menekíteni a szót,
az érzések hová veszhetnek el,
vajon elvesznek e, vagy csak átalakulnak, és atomjaira bontja őket az idő,
ha szeretünk, Szeretünk!
ha félünk, Félünk,
s ha a félelem elmúlik, mint érzés,
ha a gondokat felemésztheti az idő
felemésztheti e a szeretést?
atomjaira bontva eloszlathatja, hogy csillagok porába simuljon…
Nem, ezt nem hiszem
elfogadni sem tudom.
Ha a harag és a fájdalom nem segít bele,
ha valódi volt, s nem álca érzelem heve,
ha nem csak a vágy, vagy a számítások hozta lehetőségek hozták létre,
elmúlhatatlan
öröktől való.
Finomsága tenger, árja rengeteg,
dagály és apály egyszerre lep,
közben élni a hétköznapok dalát, mint valami máglyán,
feküdni földre a bajtól,
a szitálás, a morzsálás a koptatás, nem válhat vesztőjévé,
nem lehet bakója egyetlen pénzisten nyomor sem,
csak a közöny, az elfeledés, elfordulás,
mely akkor jöhet, ha sosem volt valódisága, megszűnik,
de emelni kell, mint bármi érzést, dédelgetve, ölbe venni néha,
nem szabadjára engedni, mint vad csikót, - Na fuss!
megsérül, felbukik, rátaposnak…
Védeni kell, mint egy gyermeket,
tiszta lelkű szeretlek-ek
szép szava némán is létezik,