Látod? zakkant vitorlát bont az ég és remegésig ég a sötét, ahogy a kezed kezemre fonódik valami békehit párosít
hogy benne van, az oldalfekvésben, és a szívdobogás lassú hangjaiban, ahogy az ujjak végigfutnak az életvonalon s mellette, bíbor vagyonom, (megnyugvás ölébe vágyom)
bőrtapintású felhő mélyébe, elmerülök az égbe Isten kegyelme benned köszönöm szó éretted
felemeltetett (felfogom?) befogom mint szelet a jó irányba fordítom
szemnek vonalába 2013. _________
tudásod önmagadról sincs lelked magára hagyott kilincs nyitod szavad minden nyárba, s becsukod, ha az őszre fázna s ha már a tél közelsége ölel zárt kulcsol a tudat reá már látni sem mer s nem is akar önvédelem hogy benned "nyarad" Védve legyen. s hogy én a télben is élni vagyok muszáj kit érdekel? de tudod..bennem a télben is van nyár csak te nem látod önmagad féltve, csukod be lelkedet,
hinteni mindent én nem tudok, csak egy egy ember vagyok _______
lélekidegen
mintha távolra tartanám magamtól keze lába lóg, áttetszősége - szürke szótlanság, méregetem, mintha nem lenne s mintha nem ismerne fel, de én sem őt,
szemlélem kidobott lelkemet, kitartva messze lélekidegen hitetlen emberi valómat...
nincs embere a szónak, s hogy rossz tanítvány voltam - elismerem, de vigyetek elé a bakónak inkább a "többet szeretni egyszerre" gondolatát elfogadónak semmi érzelmeim - Nem képesek, az már nem én lennék, megalázó jelek...
s bár próbáltam felfogni, de igazán... mégis azt mondták nem vagyok toleráns, én csak bambán néztem és értetlen: mit kellett volna még elnéznem?
Most távol tartom a lelkemet, se kint se bent, tőlem elmehet, s büszke legyen az aki akar,( ha tud) arra, hogy "ápol mi eltakar" s a tudatlanság néha lelket mar...
"könnyű is szépnek látszani" s a "túllépett határok" - elhatárolódnak hogy velem és vele és ő, no meg az és, lélekszabó volt és kész 2013.05.
