Vele

Vágyálmok... furcsa képek... én talán... még... soha... nem szerettem... legalábbis senkit soha ennyire nem...
Minden reggel mikor kinyitom a szemem és látom ragyogó mosolyát, hisz már legalább egy órája az én 'bűbájos pofikámat' bámulja miközben én édesdeden alszom, hát az felbecsülhetetlen érték... 
Szeret, sőt azt hiszem, hogy néha talán már magánál is tökéletesebbnek és értékesebbnek tart engem vagy ami még furcsább, hogy én vagyok talán az egyetlen ember, akit ennyi hiba ellenére, a hiszti rohamaim és düh kitöréseim mellett elviselni... (és lehet, hogy másnak úgy fest, hogy nem látok a lila ködtől, de higgyétek el nekem ez nem így van... én ilyet még soha sem éreztem)
Valószínüleg kevesen értik, hogy miért vagyok elfogult vele szemben... pedig ez abszolút nem elogultság pusztán a mások számára is látható és érzékelhető tények..
Annyira, de annyira SZERETEM...

Csend van... az éjszaka sötét testébe burkolózva merengek...
Itt fekszik mellettem az angyal, aki a lépteimet óvja, békés, nyugodt...még álmaiban is én járkálok...
Annyira tökéletesnek tűnik minden pillanat mit vele tölthetek, SZERETEM...
Életem értelme... minden egyes nappal bizttosabb vagyok benne, hogy Ő a nagy Ő.
Minden nap közelebb és közelebb jutok-jutunk a célomhoz, életem, életünk céljához... Minden egyes nappal biztosabb lábakon nyugszunk, csiszolódunk, alakulunk... lassanként formálgatjuk egymást...
Nehéz ez az egész, de nem kérdőjeleződik meg bennünk, hogy mit keresünk egymás mellett... biztosan tudjuk, hogy azért vagyunk együtt, mert szükségünk van egymásra...