Értékteremtéstan versben és prózában

vegtelenvizeken•  2018. december 10. 04:34

1. rész:
Ajánlás az Olvasónak


Az ember sorsa, küldetése és életútja már azelőtt megfogan, mielőtt még erre a világra érkeznénk. Még a szemnek láthatatlan, de a szív már érzi az értéket: születünk, élünk és meghalunk: a Lélek bennünket küld, véd és értékel. Minden gondolat atyja egy mag, amely táplálékot ad a létnek, kihívást a célnak, és teret az eredménynek. 
Amikor először megfogalmazódott bennem ennek az írásnak az igénye elsősorban a magam részéről, látva és érezve az engem körülvevő szeretett és szeretetlen Lelkek sorait, az a cél vezérelt engem a kezdetektől mind a mai napig, hogy magam és mások előtt példaként tudjak állni, és a saját magammal szemben támasztott elvárásoknak is eleget tudjak tenni. Rímekbe szedve és azon túl kalauzolom el a Nagyérdeműt, hogy bemutathassak egy olyan pályát az életem során, melyen a megálmodott "de szép lenne" gondolatokból megvalósult "ezért érdemes volt" örömteli sóhajok sora sorakozik mögöttem és hajol meg a megvalósítás mögött, mind szakmai, mind magánéletem csodálatos síkján.
Tisztelettel és szeretettel, megbecsüléssel köszöntöm a Kedves Olvasót, és tisztelet övezte a szőtt álmaikat is.
Szeretettel ajánlom:
Balogh Ernő
blogtulajdonos,
Nyiba Költők Imái Díjas költő, író

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Szinci2019. január 29. 05:44

Szép írás. Örülök, hogy veled több ismerősöm lehet ezen az oldalon.
szinci

vegtelenvizeken2018. december 11. 07:14

@ariadnesweet: Szia, szép jó reggelt kívánok Neked! 😊 S köszönöm, hogy itt üdvözölhetlek! 😊

ariadnesweet2018. december 11. 00:33

szia:)

vegtelenvizeken2018. december 10. 14:32

@Pera76: Szeretettel és tisztelettel üdvözöllek én is viszont.

Pera762018. december 10. 13:46

Üdv.