Csaba blogja

Szavaim, mint szófoszlányok szerte-szét pörögnek,

topogva forogva fortyognak csorognak csörögnek,

illannak el, mint fesztelen zsebszelence-szerencse,

szálló-igealakba tömörödve a mondatok lényege,

ám annak tükörfénye szélén ücsörögnek zörögnek,

s végtelen a végtelenben, heveregnek tekeregve,

s dacos-harcos csillagok porában üde fürödnek,

s most rost-tán nézik a napkorong, mint konok-forong, 

ott az űrsötét létedény lebenyén , üstökbe füst-ölve,

főve üstökén bugyorogva a boszorkánysarokba égve,

az égi-teste eme, nem érti senki se az mi-ér-t-e,

 mi is ennek egésze, s az erőnek lényegi eleme,

csak az az egy én, a teremtő atya,

ő nem más, mint az Isten maga,

 mit élet-telt lehelt agyag-anyagba,

épít-gyúrt a kezdetekkor angyali hada.

Anyám alakja már oly derengő,

s az idő vas szeme zord borongó,

tátongó csikorgó,

üres üvegajtó,mögött morgó mocorgó,

emlékkép s rég kapott fotó, min állok ott,

melyre anyám alakja úgy rákopott,

ott fényes ékcsillagként ragyog-ott,

s most itt vagyok toporgón, vacorgón,

morgón ki, csak némán tátog-ott,

a levegőm is elfogyott, megfagyott,

s bíz nem láttam tegnap még a holnapot,

mi sodorva elkapott, úgy homlokon csapott,

becsapott emlékké vált és engem örökre itt-hagyott.

Ott születtem hol a szabadban,

szívről pattan a kalapács halkan,

roppant súlya csattan hajthatatlan,

egy szenvtelen tűzmadár kalapban,

sarjadó virághalmaz éled a kihűlő kazalban.

Vaskovács fémkeze pofozgat lassan,

elernyedt láva-salakban, egy fura-alakban,

egy öntvény-lakban, csakúgy megmaradtam,

kinőtt kezem s lában, meg arcom egy darabban,

 így lettem Szikra Jankó egy felvonásos groteszk darabban.

Énje óceánja szelíd hűs partvizét mossa,

végtelenbe tűnő arca, a lélektükre fogja,

tragikus fáma egy dráma logikus dáma,

elveszti lényegét a vak homályba járva,

ki vagy te agy, ki kérdez s felel szánva,

gépies fortéllyal ravaszul testbe zárva?

A napszél vitorlát bont,

és nekifeszül az égnek,

s hadat izen a sötétnek,

a fellere feslő bolond,

s minden felé temérdek,

hullámajz-rajz, szépet,

korongfest zöldre-font,

északi fények zenélnek,

földi gyönygyéj rejtélyek,

s mily ékes édenfodor,

ez, az ember szemének,

isteni játék ékszerészek,

csiszolt égi fotoncsokort,

küldetek szféra lidércnek.