valentin blogja

valentin•  2011. május 27. 18:49

Ponyvamese

    A ponyva a bolt homlokzatán, egy vaskeretre van kifeszítve. Valamikor a szegélye is büszkén feszült, de a szél, az eső, na meg a tűző napsütés kikezdte varratait, és a két sarkában elengedett, megadva magát a természet erőinek. Pedig akkor még fiatal volt, és minden egyes rezdülésre bősz ellenállással felelt. Úgy vélte, ha dacol mindennel, könnyebb lesz az élete..., de annál inkább ment tönkre.Nézem a ponyvát, már egy ideje figyelem. Nem igaz, hogy nem látják! A kis huncut úgy tesz mintha szétszakadna, mintha ereje fogytán lenne, és már csak egy-két égi dörgedelem kérdése, hogy meddig marad egyben.Pedig én látom, hogy mennyire elszánt. A sarkai minden egyes szellő libbenésre vidám táncra perdülnek, ha erősödik a szél ereje, vad ugrándozásba kezd, és olyan, mintha vihar előtti szólamot játszana, egy képzeletbeli hangszeren.Olyan kedves, és méltóságteljes! Az évek során rájött, hogyha nem ellenkezik ész nélkül a mindennél hatalmasabb erőkkel, hanem minden egyes próbatételt kihívásnak fog fel, és ez szerint küzd a fennmaradásáért, akkor túlél mindent, csak játszania kell.Láttam esőtől csöpögve, széltől megtépázva, forró napsütéstől égetve, és szelíd alkonyattól megpihenve. De sohasem láttam szomorúnak.A titka, hogy elfogadta a sorsát.Már nem ellene küzd, hanem érte!És teszi ezt nap mint nap, rendületlen, még akkor is, ha cserére van ítélve!

valentin•  2010. december 10. 17:52

A Fa

A Fa ott állt a parton.Egymaga.

Hajlott törzsének lombja, erejét összekaparva, jajongott a szélben.

Nem bírom sokáig,-suhogta.

Ágai ropogtak.

Emlékszel?- recsegték a törzsnek,

Napsugárba kapaszkodva bújtunk ki belőled.

Nyári zápor esőcseppje duzzasztott erősre.

Büszkék voltunk, égbe nyúltunk,

S dacoltunk a téllel,

Tavaszonként megújultunk,

S ragyogtunk a fényben.

Oltalmaztunk zivatarban,

Árnyat adtunk szárazságban,

Mert mindvégig erőt adtál,

Föld mélyéből nedvet szívtál,

S önzetlenül így tápláltál!

De most!

Gyökereden lazítottál,

Érezzük, hogy meginogtál!

Magányodban megroppantál.

Tovatűnt a délcegséged,

Meghasadt a büszkeséged, 

S hullámsírba döntessz minket!

Ne add fel! A vihar elmegy!

Lesz még tavasz a télben!

Fáradt tested megpihen majd,

A gyengéd napsütésben!

Azt hiszed, hogy egymagad vagy,

Mert nincs több fa a parton.

De ne feledd!

Mi veled vagyunk,

S bármi jöhet,

El nem hagyunk,

Téged!