valentin blogja
Ponyvamese
A ponyva a bolt homlokzatán, egy vaskeretre van kifeszítve. Valamikor a szegélye is büszkén feszült, de a szél, az eső, na meg a tűző napsütés kikezdte varratait, és a két sarkában elengedett, megadva magát a természet erőinek. Pedig akkor még fiatal volt, és minden egyes rezdülésre bősz ellenállással felelt. Úgy vélte, ha dacol mindennel, könnyebb lesz az élete..., de annál inkább ment tönkre.Nézem a ponyvát, már egy ideje figyelem. Nem igaz, hogy nem látják! A kis huncut úgy tesz mintha szétszakadna, mintha ereje fogytán lenne, és már csak egy-két égi dörgedelem kérdése, hogy meddig marad egyben.Pedig én látom, hogy mennyire elszánt. A sarkai minden egyes szellő libbenésre vidám táncra perdülnek, ha erősödik a szél ereje, vad ugrándozásba kezd, és olyan, mintha vihar előtti szólamot játszana, egy képzeletbeli hangszeren.Olyan kedves, és méltóságteljes! Az évek során rájött, hogyha nem ellenkezik ész nélkül a mindennél hatalmasabb erőkkel, hanem minden egyes próbatételt kihívásnak fog fel, és ez szerint küzd a fennmaradásáért, akkor túlél mindent, csak játszania kell.Láttam esőtől csöpögve, széltől megtépázva, forró napsütéstől égetve, és szelíd alkonyattól megpihenve. De sohasem láttam szomorúnak.A titka, hogy elfogadta a sorsát.Már nem ellene küzd, hanem érte!És teszi ezt nap mint nap, rendületlen, még akkor is, ha cserére van ítélve!
A Fa
A Fa ott állt a parton.Egymaga.
Hajlott törzsének lombja, erejét összekaparva, jajongott a szélben.
Nem bírom sokáig,-suhogta.
Ágai ropogtak.
Emlékszel?- recsegték a törzsnek,
Napsugárba kapaszkodva bújtunk ki belőled.
Nyári zápor esőcseppje duzzasztott erősre.
Büszkék voltunk, égbe nyúltunk,
S dacoltunk a téllel,
Tavaszonként megújultunk,
S ragyogtunk a fényben.
Oltalmaztunk zivatarban,
Árnyat adtunk szárazságban,
Mert mindvégig erőt adtál,
Föld mélyéből nedvet szívtál,
S önzetlenül így tápláltál!
De most!
Gyökereden lazítottál,
Érezzük, hogy meginogtál!
Magányodban megroppantál.
Tovatűnt a délcegséged,
Meghasadt a büszkeséged,
S hullámsírba döntessz minket!
Ne add fel! A vihar elmegy!
Lesz még tavasz a télben!
Fáradt tested megpihen majd,
A gyengéd napsütésben!
Azt hiszed, hogy egymagad vagy,
Mert nincs több fa a parton.
De ne feledd!
Mi veled vagyunk,
S bármi jöhet,
El nem hagyunk,
Téged!