muckypup

Pipacs98•  2023. augusztus 15. 22:32

egy mázsa

Kell egy mázsa, ami hajtja a szívemet

A gyárfüst, az anyám kínja, vagy a szentlélek,

Mindegy is miért háborgok...

Kellenek a hozzáférhetetlen dolgok

amiktől úgy érzem, élek

Mert mártír tisztaságuk

délibábjától többet remélek,

csak kicsit többet, mint a valóság.

A napok minden feledni való titkom eladják

az utolsó fiókot is kihúzzák

előttem áll minden, amitől félek.

szenvedni arany és ha nincs más, 

tenyerembe esett morzsákon nevetgélek,

s felnézek arra, kit kitaláltam, 

és máshova többet nem beszélek.

Lent elveszik a szavaim, mert beszélni szépet

innen lehet, mégis csendre utasítanak

És nyúlok a világ sivatagán el

anya nélkül, szomjasan, mintha maradni bárhol

örök lenne, mint az érdemelt börtönélet.

Az agyam hol dobog,

ha szívem labirintusa nincs kijárva?

Ezt a ragadós elérhetetlenséget

szeretem és talán csak tanulom azt, amit kell,

vagy képzelem

hogy minden súly alatt veled találkozva

fogságom könnyedén is átélhetem?

Az agyam hol dobog, 

a szívemet előled letagadom

ha nem vagy olyan szabad árva

mint mint a magamfajta elveszettek

elébe teszem titkaim mindennek

rabolják akik más szenvedélyek

birtokában nincsenek..

minden súly alatt is meglátlak

te álom, ami a hajtja a szívemet..

Pipacs98•  2023. augusztus 5. 04:21

ruhatárok

Úgy veszem le a ruhám, mintha börtönből szabadulnék ki,

úgy gyűlölöm az igazmondást, pont úgy, mint a levakarhatatlan hitet.

Mert a mocsokban élek annyiszor, ahányszor a túlvilágon valaki nekem integet

És érzem, most hirtelen jó innen elvonulni...

A másik földön mindig van egy igazabb, ami hasonló hozzám.

Eltitkolnám, de túltontúl szorítom az ilyen könnyű meghasonlást

Voltam sok helyen, már nincs mit mondanom, csak a csendet

És iszom nagyhangú úttévelygők szavait,

Mert szép élmény, hogy igazában még hisz valaki.

Bárki által közelebb van magához, de mások szemfényével játszik.

S mikor feledi magát, a nagy semmin hahotázik.

Voltam-e neked igaz, ha a nagy szavakat titkolod,

a sok kicsit világgá ordibálod,

És prizma fényedtől eltévedek, alig látok?

Voltam-e magának, tekintélyes úr, bolondos árva, amiért túl hamar osztottam meg a takarnivalót, a kis elképzelt világot?

Úgy veszem fel a ruhám, mintha börtönből szabadulnék ki

Akkor én is úgy emelem magam fölé a hamisságot,

ha te is, mintha kezeim zászlókat fognának!

Fogytán a türelmem a színházhoz, mert a vicc nem vicc, a játék nem játék, s minden percem engem követel,

Bújok ki minden otthonból, ahol úgyis otthagynának.

Már nem várlak, kiérdemelt vasárnap!

Vidd az arcod el, tépd ki a hazugat, a romlott húst, és mutasd meg: senki vagy!

Amelyik kezeden rajta ülsz, hagyd inkább érni hozzám mert én is senki vagyok,

átnyúlni rajtam egyszerű, ha tudod, nincs vége határaimnak.

Úgy veszem le a ruhám, mintha börtönbe térnék vissza

Úgy ismerem a természetet, amit magamra aggatok!

Mindig a vègén kívül vagyok belőle,

Bármit is hiszel rólam, igaz is legyen neked,

Az nem vagyok!

Pipacs98•  2023. június 8. 13:35

Viselet

viselni kell a terheket

ezt nekem nem mondta senki

mert mindenki csak némán

könnyűséget képzeleg

az oviban a jelem 

szivecske volt, kerek, piros

lefittyedt a szám, hogy én

nem azt akarom, nem!

a színes kockára azt mondták:

fiús, a vonatra, hogy veszélyes.

hamar elszólták maguk 

azok, akik bensőmet meglátták

s a bensőm kavics volt, az enyém!

egy másik szív: a hegyekről

letörött és szétszórott

elhagyott kincses gyűjtemény.

hallgattak arról, ami a lelket átszúrja

hogy akit szeretek, gyilkosom lehet

és mikor meghalok, s felébredek,

gyerek leszek, szép tiszta újra!

és azt hiszik majd, angyal vagyok,

kisangyal a vállak fölé bújva

de mindig tudtam, hogy kell etetni

a fenevadat, ami szép volt s elkapott.

Viselni kell a reggeli fényt

mint a rám aggatott új ruhát

a túlságosan szépet ami alatt

elfogy a test és a szív kőkemény

viselni kell azt, aki szeret

kiről eszembe jut: nem tudok

semmit még arról, másnak ilyen

soványan és túlélten: ki lehetek.





Pipacs98•  2023. április 25. 22:49

tárt karok gömbotthona

Nem is olyan fontos már...

hogy mit akarok mondani

csak a tárt karok gömbotthonában

lakok, ami nekem a világ

nem is azok a kék szemek 

néznek vissza belőled

hanem csak az ég, a süketnéma,

a felhőkbe, fűkbe elrejtett jelek

rólad többet már nem mondanak

hadonászni a szél után minek...?

simogatom, ha fúj, s tudom jól

hozzád is ért, te is lélegzed.

mik személyesek voltak,

a végén mind általánosak

súlyod maradt csak és mélyed 

enyém lett mi utánad maradt

annyi vesztes van az utcán...

lehunyt szemek, téves léptek

mind közül tán a legbolondabb 

én vagyok, én, aki emlékszek

milyen illúzió, hogy szabad

szeretni, hogy egymás mellett

megfér a szabadság, a szeretet

milyen igaz mégis mindez

s ne higgye senki, csak én,

hol vannak bennem kincsek,

itt vannak valahol a fenekén

a hátrahagyott szívnek

- és legyen ennyi elég.



Pipacs98•  2022. december 3. 15:16

magamtól el nem vehetnek

az ég sose lesz elég távol

hogy levegőjét oda ne adja

lélegzek csak úgy, megszokásból

mint ki szíve szünetét nem is tudja

minden rossz napom is magából

gyerek szemmel les át holnapra

titokban voltam egyszer s anyámból

fájdalommal törtem a világra,

s lássátok, nem a vízből, nem a fáról

lettem, mégis csak az ég van nekem kitárva,

és a föld az, ami nem dob le magáról...

s mennyit voltam árva, valakire várva,

hányszor hagytam én is útjára

menni rendetlen kis otthonomból

mindet, kiben magamat úgy láttam

szívembe hízelgett már túl fiatalon

türelmét sarokba lódító vágyam:

szeretni... de nem csak úgy mindenáron.

hová nézzek, s hova vessek,

mindenem s mindenkim átutazó

láthatatlan hogy nevessek,

hogy magamat el ne mulassam

mikor örömöm túl látható?

hogy sirassak, hogy elfelejtsek

annyi sok fontosat, mikor magam

abból ismerem, amit elhagytam, amit elvettek?

bánom is én, vigyék, amit akarnak,

én majd odébb megyek, fűbe fekszem

és ahogy kell: levegőt veszek.