egybefolyt árnyékaink

én az egybefolyt árnyékokat figyeltem,

jelenetek voltunk a hűs betonon
idefent hangosak, 
mint egymásba érő harangok,
bohémen kalimpáltak a szavak.
mögötted és mögöttem,
aki bújt, aki nem,
valakiket láttam, akik viszont
odalent szótlanok voltak,
rajtunk a szél úgy billegtette
kacéran gyenge sárga leveleit,
körülöttünk a sár is úgy ragyogott,
ahogy éjjel soha észre nem vett
napokat álmodunk, amik valóbbak
a szeszélyes jelennél...
ők voltak,
akik elmondták nekem,
milyen szépek vagyunk, erősek, mint egy torony,
és odafentről milyen hazugok!