Hatvan Tavasz után

 

Nyafikám csak arra kérlek,

szeress engem, amíg élek,

bújj el este vánkosomban,

dorombolásodat halljam.

 

Fülemnek oly szépen zenélsz,

tőlem sokat, már ne remélj,

szeretlek téged amíg élek,

de meghalnak a remények.

 

Dorombolj, én hallgatom,

érted fáj a szívem nagyon,

nekem úgysincs más öröm,

szemeim elönti a könny.

 

Nekem szóljon csak zenéd,

egész éjjel hallgatom én,

arra kérlek, dorombolj még,

ez az éjszaka csak a tiéd,

zenélj, épp úgy mint rég.

 

2020, november 18,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi napon,

ülök egy padon,

lábam lógatom,

miközben hallgatom.

 

A madarak dalát,

emlékeim sorát,

őseim panaszát,

szüleim lágy szavát.

 

Lassan véget ér a nap,

idegeim megnyugodtak,

gondjaim nem fogytak,

lehet még szaporodtak.

 

Végre elballagok,

de csak vánszorgok,

járni én nem tudok,

valahogy csak hazajutok.

 

Este 8-ra

kapunk zárva,

tilalom van, a kijárásra,

  megoldás,egy van,

a kaszinózás,

az mindenek felett áll.

 

2020-11-15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyula, Istvánnak diktálom levelem,

hogy bagó szaga ne legyen,

Náncsinál kaptam kézhez,

Berekben a Posta kicsit késett,

 vagy soha nem létezett,

be írok maguknak, ez lényeg.

 

Nos hallja a válaszomat,

nem érdemlem a sorokat,

mik levelében elhangzottak,

tettem mit jónak láttam,

szívem, legjobb tudásával.

 

Láttam milyen esetlen,

egy kicsi meg neveltem,

előnyére vált,  gondolom,

nem rontottam el a dolgom,

meg tanulta a csíziót,

nem üres már a dió.

 

Észrevettem, elég nyeszlett,

etetni hát elkezdtem.

halat, húst és más egyedet,

tele lett a Gyula begye,

megenné most a vasszeget,

hol van, gyorsan ide vele.

 

Tüzet rakni, is megtanult,

horgászathoz jól viszonyult,

vadásznak elsőrangú,

észjárása túl bonyolult,

van még min javítani,

ezt kell még helyrerakni.

 

Emberré én nem neveltem,

 élet teszi majd helyettem,

a jó alapot én leraktam,

továbbiakat másra hagytam,

remélem hogy jól folytatják,

befejezik  a munkám.

 

Találkozunk majd a Télen,

István bátyjuk meg ígérte,

kis lak áll itt a Berekben,

fájrontosan berendezve,

az emlékek kitartanak,

öleli önöket Matula.

 

2020, november, 12,

 

 

                                                

 

 

 

 

 

A kór egyszer csak kicsit harapott,

nem durván csak éppen kóstolgatott,

az orvos időben észhez kapott,

megelőzzük a bajt, gondolt nagyot.

 

Kés helyett, kézhez lézert ragadott,

azzal végbélnél kicsit matatott,

készen van uram azt, mondtam készen,

sikerült- e, az majd később dől el.

 

Nem mondhatnám, kész, az egész,

várunk ezután, jön ellenőrzés,

minden rendben, a fő dolog, kész,

évek múlva dől el elmúlt veszély.

 

Eltelt egy év, egyszer csöng a telefon,

nagyobb a baj vágni kell, egy nagyot,

de rögtön, nem várhat egy napot,

a páciens  otthagyott papot, csapot.

 

Hirtelenjében egy taxit ragadott,

irány a kórház mit a doktor megadott,

műtétek sora következett, egymás után,

végezetül a hosszadalmas várakozás.

 

Majd hosszú néma csend, hallgatás,

egy két kontrol vizsgálat sokáig semmi más,

majd az orvos részéről egy nagy sóhajtás,

most már készen vagyunk, ez nem vitás.

 

Azóta hosszú évek teltek, el rendben,

az orvos neve maradjon titokban, csendben,

 mindig ott áll készenlétben, hogy tegyen,

a jó orvos azért van ha kell, cselekedjen.

 

2020. Június 15.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rozsdás kapud előtt áll, két öreg baka,

kérünk eresz be minket romos laktanya,

emlékezzünk most a régi szép időkre,

bátor bajtársainkra, jó tisztjeinkre.

 

Csipkerózsikaként alszod örök álmod,

fájó magányodban biztos sokat álmodsz,

dicsőséges múltról, teli hangárokról,

kék eget kémlelő, kecses rakétákról.

 

Alakuló téren díszlépés zajáról,

reggeli tornáknak fürge futásáról,

akadálypályának izzasztó szagáról,

őrtornyokban álló, vigyázó bakákról.

 

Hazájukat védő bátor katonákról,

surranó társunkról, Ágoston Jancsiról,

szakácsok gyöngyéről, jó Orosz Laciról,

most is velem lévő Tibor barátomról.

 

Sorolhatnám régi bajtársaink nevét,

sajnos közülük sok jó harcos már nem él,

Imát mondunk most az ő áldott lelkükért,

hű társak emléke örökké köztünk él.

 

Egykori konyhában lehullott a csempe,

a fal mellett hever darabokra törve,

málló vakolatból vezetékek lógnak,

megfáradt denevér alszik a sarokban.

 

Tiszti épületen nincs már ajtó, ablak,

a bejárat előtt kísértetek állnak,

őrizvén emlékét egy régi világnak,

mikor becsülete volt a jó bakának.

 

Épület előtti alakuló téren,

dús ecetfa erdő sorakozik régen,

sötét éjszakákon búsan sóhajtozik,

fák között gyászosan kuvik rikoltozik.

 

Üti, őrszoba pihenő és a fogda,

volt ki a jelentést álmában elmondta,

telefonközpontban nem kattog már telex,

az ablakkereten egy kopott kép lebeg.

 

Háló körletben a régi ágyak helyén,

vakolat porában az enyészet henyél,

pókhálós emlékek puzzle darabjait,

vénülő fejükben próbáljuk kirakni.

 

Itt voltak az ágyak, sarokban a kályha,

mely téli estéken a füstöt okádta,

csajkában sült rajta kolbász és szalonna,

jólesett esténként egy kis plusz vacsora.

 

Hosszú sorban a falnál szekrények álltak,

köztük egy szúette a sorsára várva,

szemlekor egy őrnagy babrálta a zárat,

tartalma kiborult a tisztnek nyakába.

 

Jönnek az emlékek egymás után sorba,

mi tovább ballagunk a harcállás pontra,

sűrű erdő között ki zöldült az aszfalt,

győz a természet az aszfalt bizony meghalt.

 

Elértünk célunkhoz, szomorú a látvány,

fáradtan ülünk a faház romjainál,

magunk elé nézve elmerengünk hosszan,

életünk egy része itt hever romokban.

 

Bocsáss meg nekünk kedves öreg laktanyánk,

megzavarta álmod két hűséges bakád,

kik ma emlékezni visszajöttünk hozzád,

a szívükben hoztuk szeretetünk csokrát.

 

Lehet utoljára találkoztunk veled,

életünk órája nekünk is lepereg,

köszönjük neked a régi emlékeket,

most búcsúzuk tőled, könnyű álmot neked.

2018-01-13