uszuka blogja

A magyar vitéz valamikor a harctéren termett,mostanság azonban áttelepült a sarki kocsmákba.Drótszamáron jár,nemám akármilyen lóháton!Árkon-bokron keresztül,néha megpihen,mert arra is szüksége van a mai vitéznek,a poháremelgetés komoly erőfeszítésekkel jár.Nem beszélve a drótszamárról: Az már csak köztudott,hogy a szamár makacs egy állat,nem sieti el a dolgokat,ezért szegény vitéznek azzal is viaskodnia kell,a hazafelé vezető úton.És ha az a szamár belemegy az árokba,onnan aztán nehéz a kikecmergés.Mit tehet szegény vitéz,ilyen esetben: Alszik egy jót,az a büdös pára majd csak megemberli magát,mire felébred.Mikor észheztér,körbenéz,megszemléli,melyik van közelebb: a haza vagy a kocsma.Természetes,hogy az utóbbi - még szerencse - gondolja - a járadékból,amit a poháremelgetésre kap havonta az önkormányzattól maradt még valamennyi szíverősítőre,mert bizony nagy szüksége lesz rá,az otthoni harchoz.-Nehogy már egy asszony személy túlkiabálja a gyerekek előtt! Mert,mit látnának?-Hogy az apjuk lábára az anyjuk papucsot húzott?Ki látott már papucsos vitézt?

Hazaérve,az asszony elfordítja fejét,

nem díjazza  a megérkező vitézt.

Szóra se méltatja,úgy se értené,

ezért nem is fárassza galambbegynyi eszét.

Vörösben szikrázik szeme a vitéznek,

nem tetszik neki,hogy rá se néznek.

Fennhangon kiabál,közben összeakad lába

s nagy csattanással bukik a szobába.

No ott aztán kialussza magát,

s elkezdi másnap újra a munkát.

Hej élet,élet vitéz élet

ez aztán az élet.

Ha megunom magamat,

a kocsmába térek.

Az efféle vitézek mindig unatkoznak,

szegényeknek,gatyájuk is elnyeli a kocsma.

Kihasználja az agyuknak pici térfogatát,

ebből jut majd cefreadó,neked Magyarország.

A hatvanas évek táján történt,alig nyolc éves lehettem.Egyik reggel,mikor szüleim elmentek dolgozni,ikertesómmal kitaláltuk,hogy elmegyünk a Tisza-partra iszapot keresni.Az ötletet a ,,Tenkes kapitánya"című film egyik jelenete adta.Szóltunk rögtön két barátnőnknek is,hogy jöjjenek velünk ők is.Ők lettek a labancok,mi pedig tesómmal a kurucok.Egyébként ők is testvérek voltak.El is határozták gyorsan,hamár ők a labancok,szebb ruhát kell viselniük.Mindketten,hófehér,előtte héten kapott ruhájukat húzták fel.Persze az ő szüleik is dolgoztak,mint abban az időben még mindenki,azért merték felvenni.

A tisza nem messze folyik el a házunktól,alig tíz percnyi járásra.Gyorsan odaértünk.Az erdő elég saras volt,amin keresztül mentünk,hiszen előtte volt zöldár,a folyó éppencsak visszahúzódott a medrébe.A partra érve már elég süppedős volt a talaj.Faágakba kapaszkodtunk,hogy ne ragadjunk annyira bele.

Egy idősebb házaspár már a parton volt,mikor odaértünk.Ladikjuk kötelét oldották le az egyik fáról,hogy átevezzenek a túloldalra.Amint megláttak bennünket ránkszóltak:

-Takaródjatok innen!Az iszap veszélyes,nem taknyosoknak való!

Mi,persze nagyon zokon vettük ezt a beszólást,és azért se mentünk.

-Nehogy már ők mondják meg,mitől döglik a légy!-dünnyögte az egyik barátnőm.Nekünk nem parancsolnak!

Jó,agyagos iszap volt,néhol szilárdabb,néhol viszont eléggé süppedős.

Megkezdtük a játékot,össze-vissza saraztuk egymást.A nagy nevetésben észre se vettük,hogy igencsak beleragadtunk a dagonyába.Én térdig voltam,de a tesómék már majdnem derékig.A két barátnőm sírva fakadt:

-Most milyen lett az új ruhánk?Mit mondunk majd otthon?Ez mind ti miattatok van!-ordított rám.

A tesóm,aki mindjárt a védelmemre kelt,gyorsan letorkolta:

-Te,nagyon hülye,ne a ruhád féltsd,hanem azon gondolkodj,hogy jutunk ki innen!?

Iszonyúan megijedtünk.Hiába emeltem fel a lábam,a másikkal mélyebbre sűllyedtem.A többiek meg már meg se tudták emelni egyik lábukat se.A házaspártól segítséget nem kértünk,mert féltünk,hogy majd leszidnak. Néztek felénk,ezért titokban reménykedtünk,hogy hátha odajönnek kihúzkodni bennünket.Nem tették.Beültek a ladikba és eleveztek.

Még ilyen reménytelen helyzetben azóta se éreztem magam,mint akkor.Kapálóztunk össze-vissza,amit végképp nem lehetett volna.-Vagy mégis?Ugyanis addig markolásztam az iszapot,hogy valami keménységhez értem.Egy nagy,öreg fűzfának a gyökere volt,ami addig nyújtózkodott.Két kézzel megmarkoltam,és a segítségével kikúsztam a szilárdabb talajra.Kerestem egy hosszú,vastag ágat,amit alig bírtam,de a félelem vagy a düh erőt adott,és először kihúztam a tesómat,majd közös erővel barátnőinket.

Úgy, ahogy voltunk sárosan,szutykosan átvágtunk az erdőn.Mivel nagyon meleg volt az iszap jó ránk száradt,mire hazaértünk.Alig bírtuk lecsutakolni.

Már felnőtt fejjel sokszor eszembe jutott,jut még most is ez az eset,főleg mióta nekem is születtek gyerekeim,akik már most felnőttek.A két házaspár a mai napig se megy ki a fejemből:

-Miért nem segítettek?Talán megsértődtek,hogy nem hallgattunk rájuk?Lehetséges.Biztosan nem volt gyerekük.Nem hibáztatom őket,de én úgy gondolom,egy gyerekre se tudnék úgy megharagudni,hogy ha veszélyben van,ne segítsek.

Egyébként jó lecke volt,soha többé nem mentünk iszappakolásost játszani.

Valamikor húsz évvel ezelőtt történt meg ,ez az eset,két fiú testvérrel.Akkor,tíz,és tizenegy évesek voltak.Két rosszcsont gyerek,akik szerettek mindent kipróbálni,főleg ami a Tiszával,a halastavakkal volt összefüggésben.Nagyon szerettek leszökni a folyóra,horgászni,halászni.A vérükben volt,és van a mai napig is,de mostmár engedéllyel.

Ezek a gyerkőcök,az én fiaim.

Történt akkor,egy hideg,őszvégi napon,hogy falunkban leengedték a halastavakhoz vezető csatornát,hogy könnyebben kiszedjék az illetékesek belőle a zsákmányt.Ez a művelet minden évben kétszer,háromszor megismétlődött.A lehalászás után a visszamaradt halat, a falu apraja-nagyja kifogta,és hazavitte.Sohasem szólt érte senki.Azon a napon azonban másképp történt.Félfalu,akkor is ott volt a két fiammal együtt,amiről én sajnos nem tudtam.A szomszédba kéreckedtek el játszani,mert tudták,hogy az én engedélyem,nem fogják megkapni.

Öt óra körül,mikor már kezdett sötétedni,átmentem a szomszédba,hogy hazatessékeljem őket.A szomszédasszony azonban közölte velem,hogy elengedte őket a csatornára,a fiával együtt.Írtó ideges lettem.Az asszonyt mem akartam megsérteni,csak annyit mondtam neki:-nem kellett volna,valami baj érheti őket.Ő közölte velem:-dehogy éri,az én fiam is hazajött épségben.A választól,szinte földbe gyökeredzett a lábam.

-Hogy-hogy?A te fiad itthon van?-kérdeztem.

-Hát persze,most jött.Ne aggódj,a tieid is úton vannak!

Hazamentem,és vártam a gyerekeim.Legszívesebben a hajam téptem volna az idegtől,minden rossz megfordult a fejemben.A gyerekek ,persze nem jöttek.Újra átmentem a szomszédba,hogy beszéljek a fiúval,aki,akkor már sírva közölte,hogy mindkettőt elvitték a rendőrök.Neki sikerült elfutni,de őket megfogták.Azt hittem elájulok a hallottaktól.

-Dehát...,nem volt ott senki,csak ti?-makogtam.

-Sokan voltunk,sok felnőtt is,de őket nem piszkálták a rendőrök,csak minket.

Azonnal telefonáltam a rendőrségre.Borzasztóan fel voltam háborodva,azon,hogy ,milyen jogon vitték el őket,szülői engedély nélkül.Ott persze mindent letagadtak.Azt mondták,nem tudnak róluk semmit.

Harmadjára is átmentem beszélni a fiúval,de ő kiállt állítása mellett.Aztán elmentem megkérdezni több felnőttet is,akik a fiú szerint látták az esetet.Ők is megerősítették az  állítását,és még elmondták,hogy a rendőrök barátságosan közölték velük:-Emberek,itt nem lehet halászni,legyenek szívesek elhagyni a területet.Hogy a két fiamat,miért vitték el,ők se értették.

Ezek után már végképp nem tudtam,mit csináljak.A férjem se volt itthon,Pesten volt iskolán,tőlünk 170 kilóméterre.

Újra felhívtam a rendőrséget,de megint csak azt mondták,hogy a gyerekekről nem tudnak semmit,de viszont kedvesen közölték,hogy ha reggelig nem kerülnek elő ,hívjam fel őket.

Azt hittem megőrülök.Már este kilenc óra volt.Elindultam egyedül a keresésükre.Még a sarokig se értem az utcában,mikor megpillantottam két összebújt gyereket az úton,akik reszketve jöttek felém.A fiaim voltak.

Mázsás kő esett le a szívemről,mégis kitört rajtam a sírás.A legrosszabb anyának tartottam magam,aki nem figyel oda rendesen a gyerekeire.

A fiúk elmondták,hogy két rendőr elvitte őket a kocsijukig,ott mivel vizes volt a ruhájuk le kellett vetkőzniük gatyára,majd beültették őket az autóba és elindultak a város felé.A ruhájuk ott maradt a csatornánál.

Bevitték a gyerekeket az őrsre,ahol vallomást kellett tenniük.Miért mentek oda halászni,ki engedte meg...szóval ,ilyen kérdéseket tettek fel ordítozva.

A nagyobbik fiam nem nagyon mert szólni,csendesen válaszolt a kérdésekre,de a kisebbik olyat is visszaszólt,ami sértette a rendőrfüleket.Ennek az lett a vége,hogy a szemeibe spricceltek valamit,amitől csúnyán begyúlladtak.Mikor,vége lett a vallatásnak,a két fiút visszavitték a csatornához,hogy ne gatyába jöjjenek haza.A vizes ruhájuk addigra keményre fagyott.Nagy csoda,hogy nem kaptak tüdőgyulladást.

Mai napig se értem,hogy ilyen embertelen módon viselkedő egyéneket,miért vesznek fel rendőrnek.Tudomásom szerint felvétel előtt pszichiáter is vizsgálja őket.Akkor ebben az esetben szar munkát végzett?

Az eset sokáig bosszantott bennünket.Pár felnőttet,férjemmel fel is kerestünk,akik látták a két rendőrt.Azonban,nem voltak hajlandók tanúskodni,mert nem mertek szembeszállni a rendőrséggel.

Bizonyíték nélkül nem mentünk semmire.

Furcsa,de azért az is eszembe jutott,hogy nem igazi rendőrök voltak,vagy a gyerekeim csak kitalálták az egészet.

Azóta már húsz év eltelt.A fiaim férfiakká váltak,de még most is azt állítják,a történet minden betűje igaz.

Így visszegondolva,remélem az a két rendőr ,már nem rendőr,és remélem nagyon kevés van ebből a fajtából rendőri állományban.

Ez a történet egy fiatalemberről szól,kinek balszerencséjére ebben a seggnyaló világban,el mert törni a lába.Persze,ez megeshet bárkivel,bármikor.Na,de nem szaporítom a szót,belevágok.

A fiatalember,mikor érezte,hogy lába holmi borogatásoktól nem jön rendbe,szólt az egyik barátjának,hogy vigye be kocsival az ügyeletes kórházba,mivel az eset este történt.A mentőt nem akarta igénybe venni,gondolta biztos van ennélkül is elég munkájuk.

A kórházban,rögtön betegszállító kocsiba ültették,és rábízták egy magasan kalifikált ápolóra.Amint ketten maradtak,a roma származású ápoló közölte a fiatalemberrel,hogy ő nem hajlandó tologatni,álljon fel,és ballagjon a kezelőbe a saját lábán.Úgy látszott egy-két löket volt benne,azért nem füllödt a kedve a munkához.Hogy,el ne felejtsem,a fiatalembert gyökérnek nevezte.Persze,ő sem tartozott  a félénk,visszahúzódó egyénekhez,gyorsan visszaszólt..Ez,meg már végképp nem tetszett az ápolónak,nehogy már,még tologassa is,az meg visszabeszél!Dúr,orrba vágta.A fiatalembernek rögtön felforrt az agyvize,/kinek nem,ilyen esetben,talán Jézusnak,aki biztosan kenyeret dobott volna neki,hogy megszelídüljön,de egy ilyen szeretet nélküli világban,ahol élünk,aligha jutott volna eszébe bárkinek is/ és a dühe ereje segítségével felállt,majd visszaadta.Mindezt a kamera felvette,de érdekes módon,mire szükség lett volna a felvételekre,minden törlődött.

Visszatérve a fiatalemberhez,a rendőrség elvitte,közalkalmazott bántalmazásáért.

A lábát persze nem látta el senki,csak pár nap múlva a börtönkórházban,de akkor már úgy meg volt dagadva,hogy le kellett vágni róla a nadrágot.

A baleset napján,késői órákban,megjelent a fiatalember bátyja is,hogy számonkérje a kórháztól  öccsét.Mivel érdemleges választ nem kapott,és az ápoló szemtelenül felelt,mérgében meglegyintette,majd elment a rendőrségre.Neki se kellett kijönnie.Mindkettőt fogdába zárták.

Kirendelt ügyvédet kaptak,aki 500 000ft ellenében megígérte,hogy mindent megtesz,szabadlábra helyezésük érdekében.

A pénzt a barátok összedobták,és átadták az ügyvédnek.Ő,persze miután átvette a pénzt,amiről semmiféle bizonylatot nem adott,szart az egész ügyre.

Teltek a napok,hónapok,nem intézett semmit,elment nyaralni..Amikor végre munkába méltóztatott állni,közölte ügyfeleivel,hogy sajnos nem tud mit tenni,mert az ügyész és a bíró is elment szabadságra,akik pedig helyettesítik őket,nem tudnak az ügyben lépni.

Végre,vége lett ezeknek a fránya szabadságoknak,és itélet született.

Az itélet előtt az ügyvéd közölte ügyfeleivel,ha fizetnek még 500 000ft-ot biztosak lehetnek abban,hogy hazamehetnek.Mellékesen még hozzátette:kell az ügyésznek,és a bírónak.

Akkor,hogyis áll az igazságügy Magyarországon?

Ha,van pénzed,nem vagy bűnös,ha nincs,csücsülj benn a kukuljmegben az állampolgárok pénzén?

Én,egyszerű munkás családból származó ember vagyok.Nagyra nem vittem az életben.Magas iskolám sincs.A munkahelyen se törekedtem soha arra,hogy feljebb lépjek a létrafokán.Mindig a család volt az első.

Na,persze ezzel nem azt akarom mondani,hogy ne tanuljunk,ne törekedjünk előre,mert bizony szükség van olyan emberekre,akik becsülettel,megfelelő tudással előbbre vinnék ezt a tönkretett országot.De,nem ilyenekre,akik  becsapják,kihasználják embertársaikat,megszerzett tudásukkal arra törekednek,hogy sárba,nyomorba tapossák őket.

Sajnos,azért áll így, a mi országunk is, ahogy áll,mert ilyen emberek irányítják.Akiknek,ha emberségből kellene vizsgázni,az emberségük a létra legalsó foka alatt kullogna.Sok ilyen ember van az országban,akik kizárták szívükből az Istent,a szeretetet,nem törődnek,csak saját javaikkal,mindegy milyen áron.Nagy szégyen!

Dolgozz Barom,van miért,

legyen a gazoknak úrilét!

Nem baj,ha Neked nem jut lé,

nyalogatsd tovább a nagy seggét!

Talpát is nyaldd,puha maradjon,

ha fejedre lép,agyon ne taposson!

Húzdd az igát,inadszakadtáig,

jó nyugdíj lesz érte,halálod napjáig!

Jó zsíros kenyér,izzadság leve,

Ez ám a finom úri csemege!

Ne törődj azzal,ha éhezel,

csak a gaz lepje mindig éltedet!

Ne törődj mással,csak bokázz,

Így veszted el a Magyar Hazát!