ugroeva blogja
Volt egyszer...
Volt egyszer egy pillanat
Nap lement a kert alatt
S jött a bíbor alkonyat
Forró nyár egy perc alatt
Aranyhídon áthaladt
Téren időn utazgat
Szép emléke itt maradt
Elengedlek én
Szemedből távolodik a régi fény,
Szívdobbanásaid rég nem az enyém.
Kalandos utad legyen örök élmény!
Menj! Soha ne hagyjon el a szép remény!
Fuss! Légy végre szabad! Elengedlek én!
Létem legyen poros, könnyes képregény…
Kérdés
Fáj még a tegnap
fáj még a mai nap
fájni fog holnap
holnapután elmúlhat?
Mint vándormadár
Mint vándormadár,
ó, de sokszor útra keltél!
Hosszú útról, – megfáradva,
mindig hazatértél.
Kályha mellett melegedtél,
kis kuckódban megpihentél.
De, holnap,.... holnap, újra indulsz!
Hív a muszáj, vár az ismeretlen!
Ajtón, észrevétlenül majd kiosonsz,
a búcsút, emlékként itthon hagyod.
Jaj, hadd ne fájjon! Lelked lelkesen
integet, ám oly nesztelenül,
nehogy a csend megijedjen,
nehogy a csend felébredjen.
Valahol...
Sír az elmúlás, sír a lélek,
kietlen, kopár tévelygések...
Kísértik sivár szürkeségek,
kétséget keltő reménységek.
Felsóhajtanak az emlékek,
oly távoli homályos képek,
ködbe veszett szép lányregények.
Remegnek a rejtőző fények,
valahol tárbortüzek égnek.