tzoldav blogja

Az éjj sötét és halgatag,
a percek lábújjhegyen járnak.
Bár vágyaink  rég alszanak,
szél suttog az éjszakának.

Mesét mond az életünkről,
hallgatják az őszi árnyak.
Szeptemberi ködbe vesztek
valaha volt ifjú vágyak.

Karodban, ébren álmodok,
hajad az arcomba téved,
Istennek imát áldozok,
mivel nékem adott téged.

Láttatok volna fénykoromban,
mikor még báli ruha voltam
csillogón és be nem koszoltan.

Folttalanul, és csinosan!
Amint bambán bámult a nép
mikor viselőm a terembe lép.

Ékitett számtalan fodor,
tüll ,  csipke és zsabó,
amit csak álmodhat szabó!

De én nem panaszkodom,
elmúlt  szép kamaszkorom
elmúltak hát legszebb éveim.

Most meg! Velem mossák fel a gangot!
Az eszement, szemét bitangok!
Aztán csak úgy a korlátra löknek!

A  szoknyák,shortok, blúzok
meg egyszerüen  kiröhögnek!
Persze ők tiszta viztől csöpögnek.

A szenny, mi bemocskolt,
a vád, szerintem csak koholt
volt. A szined megkopott!

S akár egy párizsi kokott,
ki az önkiből parizert lopott,
megpecsételték sorsomat.

És még a SOMAT
sem menthetett meg,
bevégeztetett

Láttam jobb időket és nőket,
büszkén viseltem  őket.
aztán szinem lassan megkopott.

Érzem a csöndet, ahogy kéz a kézben,
mi ketten, várjuk figyeljük újra,
ahogy bársony léptekkel, közelít
az ősz,  a mi őszünk, újra összebújva
ölelve egymást, a szerelem nem ereszt,
és  hatalmasabb mint az Evereszt.

Nézzük újra- meg újra, várjuk, amint
bársony lépteken közelít az ősz.
Kézenfogva jár keringőt a széllel
csodálva néz az almáskertben széjjel
ahogy, egy-egy barna almafa levél
sóhajtva száll, s a földön elalél.

Érzem a csöndet,
mi ketten várjuk, kéz a kézben, figyeljük
és Ő bársony léptekkel közelít......

Örök szerelmünk templomában
cseréppé törött ablakok.
Kihűlt lépteid nyomában,
járnak felködlő alakok.

Szívbillentyűimbe írt neved,
mosolyod pennájától égett,
de mára por lepte be helyed,
szívem, szíved ellen vétkezett.

Csak por maradt, szerelmünk pora,
hamu,amelynek szűrke árja
a kihűlt szerelmünk mostoha
törött templomablakát járja.

Gondolj majd néha rám,
ha én már nem leszek.
Én teérted odaátról,
majd mindent megteszek.

Meglátod nélkülem,
a millió csodát,
Mit megteszek érted,
napról nap, odaát.

Teérted nyílik majd
a síromon virág.
Teérted zöldűlnek
majd tavasszal  a fák
teérted dalol majd
kertünkben sok madár.

Hát gondolj néha rám,
volt kedves szép arám,
mikor szitál az őszi köd
hozzád majd újra eljövök
mint homályos árny alak,
csak, hogy újra lássalak.