txaba_thot blogja

Önismeret nélkül az ember képtelen elérni bármiféle szellemi célt, nem hogy a megvilágosodást. Önismeret nélkül valójában nincs önálló emberi létezés, anélkül szinte kizárólag a külvilág határozza meg az embert. Önismeret nélkül lehetetlen kiszabadulni az emberiség túlnyomó többségét alkotó tömegből, amely minden látszat ellenére a legkevésbé sem irányítja, inkább csak elszenvedi az életet.

Az általam használt fogalmak vagy a köztük lévő viszony meghatározása nem feltétlenül esik egybe a közkeletűen elfogadottal, de ez ne zavarjon meg senkit. Lesz értelme annak, amit leírok.

Mondják, hogy az ember tiszta lappal születik. Ez nem teljesen igaz, de a részletektől most tekintsünk el. Tiszta lap, egy fehér papírlap, amire az élet folyamán rákerülnek az egyént érintő dolgok. Szép hasonlat, de ki fog derülni, hogy számunkra nem egészen jól használható. Ajánlok egy másikat, egy jobbat.

Képzeljünk el egy hatalmas szekrényt, csak fiókjai vannak, abból viszont nagyon sok. Születés után mindannyian egy ilyen szekrény vagyunk, nyitott, üres fiókokkal, amikbe dolgoknak kell kerülniük. Úgy van, mintáknak! Minden egyes fióknak megvan a maga saját tartalma, amit befogadhat, semmi mást. Lényegében arról van szó, hogy lehetőség volna az élet minden helyzetével kapcsolatos minden emberi viselkedésből mintát begyűjtenünk, de könnyen belátható, hogy ez nem tud megtörténni. Gyakorlatilag sem és szükség sincs rá, hiszen bőven megfelelő, ha a születésünknek megfelelő, előttünk álló élettel kapcsolatban teszünk szert megfelelő mintaarzenálra. Sajnos, szubjektív okokból ez sem tud megtörténni, de ez most mellékes.

Ami lényeges viszont, hogy a szekrény fiókjainak van három kellemetlen tulajdonsága. Az egyik, hogy mindegyiknek — a tartalom milyenségétől függő — "nyitvatartási" ideje van, amelynek leteltével a fiók — függetlenül attól, hogy egyáltalán került-e bele valami — bezárul. A másik, hogy a bezárult fiókot az élet további részében többé már nem lehet kinyitni. Csak azoknak okoz nehézséget a harmadik tulajdonság, akik eljutnak az önismereti túrán a saját szekrényükig. Ez pedig az, hogy az üres fiókokról nem lehet megállapítani, hogy mi hiányzik belőlük. Ez a legkellemetlenebb, de ezzel a nehézséggel csak kevesen szembesülnek. Nem meglepő módon az ember mivoltunk legalapvetőbb összetevőire van a legkevesebb idő. A kapcsolódás, a kötődés, a ragaszkodás, a bizalom képességének fiókjai tragikusan hamar bezárulnak, ennek minden szomorú következményével. Nagyjából a felnőttkor elejére bezárul az utolsó fiók is, a személyiség legalapvetőbb része, a "zsigeri" mintakészletünk, amivel az élet helyzetei, eseményei, konfliktusai elé nézünk — elkészült. Ez az egó.

Az élet hátralévő részében már csak a szekrény tetejére pakolászhatunk dolgokat, amely dolgokat ugyan le nem vehetjük, de elég tág határok között rendezgethetjük. Ezek a tudásunk és a tapasztalataink.

Az egó egy zárt rendszer, amely nem képes önállóan és közvetlenül kapcsolatba lépni a külvilággal. Ehhez egy különös eszközt hoz létre, a fiókokban található alkotóelemek kölcsönhatásának segítségével, egy kavargó, burjánzó, zavaros valamit, ami mást se tesz, mániákusan csak a külvilággal és önmagával foglalatoskodik. Ez a valami az ELME.

Róla a következőkben írok majd valamikor.

  A korszak általános vélekedésével ellentétben — mivel minden relatív, nem létezhet semmi abszolút —, igenis létezik végső igazság. A gondolatától — túl a liberalizmus világellenességén — sokan azért ódzkodnak, mert nem képesek felfogni, hogy bár ezen igazság mindenek felett áll, mégis egyszerűen elgondolható és megérthető. Főleg, ha az embertől amúgy nem áll távol Isten gondolata, illetve a hozzá szellemi, lelki szükségletből fakadó közeledés.

A végső igazság — vagyis Igazság — könnyen elgondolható. Ami vele kapcsolatban nehézséget okoz, az az, hogy mit kezdjünk ezzel a végtelenül egyszerű gondolattal? A titok nyitja ugyanis nem az elgondolásban, hanem a hozzá való viszonyban, a hozzáállásban van. Az őseink életében a hitvilágukon keresztül jelen lehetett a hétköznapok legjelentéktelenebb mozzanataiban is. Külön jelképe volt a rovásban, a „gy” jel, amely kiejtve: egy. Az egyszerű jelnek — két vízszintes, párhuzamos vonást merőlegesen metsző harmadik — igen mély jelentése van (lásd: Grandpierre Attila előadását az élő világegyetemről), egyszerűségében a végső Igazságot, a Teremtés leglényegét szimbolizálja: MINDEN EGY.

Ugye, hogy tényleg nem bonyolult? Minden egy, persze, hát ezt eddig is tudhattuk, de mitől olyan drámai ez a gondolat? Nem az igazából, drámaivá attól fog válni, ha képessé válunk leküzdeni a vele kapcsolatos, előbb már említett nehézséget: ugyanis bármivel kapcsolatban is gondolkodunk, nem a gondolat fontos, hanem a dologgal kapcsolatos TUDATOSSÁG.

Hogy ez mit jelent, leírom a tudatosságról szóló, valamelyik következő írásban.

A filozófia nem oktalan köldöknézés.
A filozófia célja a lét nem kézzel fogható dimenzióinak megragadása,
egy nem kézzel fogható eszköz, a bölcselet segítségével.

A blogot kísérleti jelleggel hoztam létre, a tartalmát legelőször az A Jövő Emlékei (http://www.ajovoemlekei.hu/) oldalon, később a Facebookon, egy azonos nevű blogban tettem közzé.
Az ok nem a szereplési vágy volt, hanem sokkal inkább az, hogy a mostani kavargó és nem sok jót sejtető időszakban egyszerűen rendszerezni szerettem volna a fejemben rendszerezetlen gondolatokat.

A megfogalmazott gondolatok egy idestova huszonöt éven át tartó önismereti utazás eredményeképpen jöttek létre.

Súlyos idők közelegnek - és még sokkal súlyosabbak követik őket -, amelyeket nem lehetséges túlélni anélkül, hogy az ember meg ne értené a világ működését - benne természetesen saját magával.

A feladat nagy, de nem megoldhatatlan. A sikerhez azonban elengedhetetlen, hogy felismerjük a keresés helyes irányát, amit láthatóan sokan nem jól azonosítanak be: nem kívülről befelé, hanem fordítva, belülről kifelé kell haladni.

A blog ehhez a kereséshez kíván segítséget nyújtani.

"Odakint minden út véget ér valahol. Csak a belső út vezet a végtelenbe."