2. AZ EGÓRÓL

Önismeret nélkül az ember képtelen elérni bármiféle szellemi célt, nem hogy a megvilágosodást. Önismeret nélkül valójában nincs önálló emberi létezés, anélkül szinte kizárólag a külvilág határozza meg az embert. Önismeret nélkül lehetetlen kiszabadulni az emberiség túlnyomó többségét alkotó tömegből, amely minden látszat ellenére a legkevésbé sem irányítja, inkább csak elszenvedi az életet.

Az általam használt fogalmak vagy a köztük lévő viszony meghatározása nem feltétlenül esik egybe a közkeletűen elfogadottal, de ez ne zavarjon meg senkit. Lesz értelme annak, amit leírok.

Mondják, hogy az ember tiszta lappal születik. Ez nem teljesen igaz, de a részletektől most tekintsünk el. Tiszta lap, egy fehér papírlap, amire az élet folyamán rákerülnek az egyént érintő dolgok. Szép hasonlat, de ki fog derülni, hogy számunkra nem egészen jól használható. Ajánlok egy másikat, egy jobbat.

Képzeljünk el egy hatalmas szekrényt, csak fiókjai vannak, abból viszont nagyon sok. Születés után mindannyian egy ilyen szekrény vagyunk, nyitott, üres fiókokkal, amikbe dolgoknak kell kerülniük. Úgy van, mintáknak! Minden egyes fióknak megvan a maga saját tartalma, amit befogadhat, semmi mást. Lényegében arról van szó, hogy lehetőség volna az élet minden helyzetével kapcsolatos minden emberi viselkedésből mintát begyűjtenünk, de könnyen belátható, hogy ez nem tud megtörténni. Gyakorlatilag sem és szükség sincs rá, hiszen bőven megfelelő, ha a születésünknek megfelelő, előttünk álló élettel kapcsolatban teszünk szert megfelelő mintaarzenálra. Sajnos, szubjektív okokból ez sem tud megtörténni, de ez most mellékes.

Ami lényeges viszont, hogy a szekrény fiókjainak van három kellemetlen tulajdonsága. Az egyik, hogy mindegyiknek — a tartalom milyenségétől függő — "nyitvatartási" ideje van, amelynek leteltével a fiók — függetlenül attól, hogy egyáltalán került-e bele valami — bezárul. A másik, hogy a bezárult fiókot az élet további részében többé már nem lehet kinyitni. Csak azoknak okoz nehézséget a harmadik tulajdonság, akik eljutnak az önismereti túrán a saját szekrényükig. Ez pedig az, hogy az üres fiókokról nem lehet megállapítani, hogy mi hiányzik belőlük. Ez a legkellemetlenebb, de ezzel a nehézséggel csak kevesen szembesülnek. Nem meglepő módon az ember mivoltunk legalapvetőbb összetevőire van a legkevesebb idő. A kapcsolódás, a kötődés, a ragaszkodás, a bizalom képességének fiókjai tragikusan hamar bezárulnak, ennek minden szomorú következményével. Nagyjából a felnőttkor elejére bezárul az utolsó fiók is, a személyiség legalapvetőbb része, a "zsigeri" mintakészletünk, amivel az élet helyzetei, eseményei, konfliktusai elé nézünk — elkészült. Ez az egó.

Az élet hátralévő részében már csak a szekrény tetejére pakolászhatunk dolgokat, amely dolgokat ugyan le nem vehetjük, de elég tág határok között rendezgethetjük. Ezek a tudásunk és a tapasztalataink.

Az egó egy zárt rendszer, amely nem képes önállóan és közvetlenül kapcsolatba lépni a külvilággal. Ehhez egy különös eszközt hoz létre, a fiókokban található alkotóelemek kölcsönhatásának segítségével, egy kavargó, burjánzó, zavaros valamit, ami mást se tesz, mániákusan csak a külvilággal és önmagával foglalatoskodik. Ez a valami az ELME.

Róla a következőkben írok majd valamikor.