13. A GONOSZRÓL

Az Istenhez való viszonyunk jó eséllyel megragad a hit és a hiedelmek, vagy éppen az intézményesített vallásosság babonáinak tartományában, ha nem értjük meg a gonosz helyét a Teremtésben. Ennek nehezen túlbecsülhető jelentősége van, amennyiben az üdvösség eléréséhez nem elegendő pusztán erényesnek lennünk — a bölcsesség hasonmód elengedhetetlenül szükséges hozzá. Ami azt illeti, a szellemi kiteljesedés szempontjából a jóságot és bölcsességet nem is lenne szabad különválasztani, hiszen bármelyikük hiánya eleve kétségessé teszi a sikert.

Az egyszerűbb érthetőség kedvéért ideidézzük egy ősi, a magyarság részéről jobbára elfeledett, de nem elveszett szellemi irányzat világképét — ez a rábaközben fennmaradt büün vallás tanítása Istenről, Teremtésről, jóról és rosszról. Az ősi tanítás a következőképpen írja le a világot:
Isten (Öregisten), hogy a Teremtés minél szebben és jobban végbemehessen, önmagát ketté választotta (egy nagyobb női princípiumra «Boldogasszony» és egy kisebb férfire «Istenapa»), hogy a kiáradás e két őselv folyamatos egyesülése folytán a létrejövő világ lehető legjobb minőségét hozza létre. Azonban, mielőtt ez megtörtént volna, a férfi elv kivetett magából minden rosszat, alantast és sötétet, hogy ezen minőségek ne ronthassák le az isteni alkotást. Ennek az alapelvnek egy rendkívüli filozófiai következménye van. Méghozzá az, hogy innentől nem kell elfogadnunk a rosszat a világunk szerves részeként, egy pillanatra sem kell fejet hajtanunk előtte, ráadásul a fentebbi okból kifolyólag, ha nem is tudjuk eleinte, hogy hogyan győzzük le, az isteni szándékkal a hátunk mögött elég, ha egyszerűen csak ellenállunk neki. És a gonosz nem rúghat labdába!

Ezzel szoros összefüggésben ki kell hangsúlyoznunk, hogy régieknek volt egy nagyon egyszerű, józan érvelése a világ egyensúlyával kapcsolatban. A legtöbb korabeli és mai filozófiai rendszer is azt állította, azt állítja hogy az egyensúly létrejöttéhez elengedhetetlen az ellentétes erők szakadatlan küzdelme, végső soron a jó és a rossz harca. A régiek erre azt mondták, hogy a világ eredendően harmonikus, és szükségtelen benne a folyamatos harc jelenléte, arról nem is beszélve, hogy miféle mindenható istenség az, amelyik nem képes arra, hogy a maga egyensúlyát megteremtse? Kicsit költőien megfogalmazva, árnyék nincsen fény nélkül, de fény van árnyék nélkül. A két kozmikus szellemi energia viszonyát valamivel egyszerűbben kifejezve: az árnyéknak előfeltétele a fény, de fordítva ugyanez nem igaz.

A Teremtésnek van még egy nagyon fontos tulajdonsága, mégpedig az, hogy Isten (illetve a két őselv az egyesülésük folyamán) nem a semmiből hozta létre, hanem önnön szellemanyagából. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy az isteni minőség egész egyszerűen szétoszlott a maga létrehozta valóságban, mindenütt és mindenkor jelen van, értelmetlen tehát az a megközelítés — vagy inkább eltávolítás —, hogy Isten valahonnan kívülről szemléli működésének eredményét.

Lássuk hát, a fentiek fényében mit mondhatunk el a gonoszról. A legfontosabb, hogy az isteni szándéknak megfelelően NEM része a Teremtésnek, hiszen az általa képviselt minőségek még a teremtés aktusa előtt leválasztásra kerültek a későbbi nagy egészről. A gonosz egy másik nagyon fontos jellemzője, hogy lényegét tekintve mindenben Isten ellentéte. Ez nagyon lényeges részlet és rögvest ki is kell fejtenünk, hogy elejét vegyük az olyasfajta — logikusnak tűnő — spekulációknak, amelyek Istent és a gonoszt valamiféleképpen egyenrangú szellemi entitásoknak, a gonoszt Isten lehetséges kihívójának tételezik.

Szóval… A gonosz, bár Istenhez hasonló, azzal tökéletesen ellentétes előjelű minőség. Ha úgy tetszik, egy negatív szellemi energia, ami bár kívül esik a Teremtés birodalmán, a szellemi természeténél fogva mégis képes azzal kölcsönhatásba lépni. Menjünk akkor sorjában. Isten például teremt, a gonosz erre nem képes, legfeljebb közvetít, eloszt. Isten épít, összefog, egyben tart, a gonosz a rombolásra, a pusztításra kísért. Isten maga az egyensúly, a gonosz az egyensúly hiánya, a bizonytalanság. Isten a változásban is állandó, a gonosz a mindent elsöpörni kész káosz, és így tovább… Végül, de nem utolsó sorban, Isten önmagában mindenható, a gonosz csak befolyásolni képes. Itt vegyünk észre egy iménti, lényeges megfogalmazásbeli mozzanatot: az írtuk, pusztításra kísért. Ezt azért fontos észben tartanunk, hogy lássuk, a teremtett világban — a természetben — szerteszét tapasztalható pusztulás nagyobbik része a körforgás sajátja és nem a gonosz működésének következménye. Ennek részleteire hamarosan rátérünk.

Tulajdonképpen itt meg is állhatnánk, de egy valamit még mindenképpen le kell szögeznünk. Habár a gonosz jelentette szellemi energia önmagában lényegében mindenre alkalmatlan a Teremtéssel kapcsolatban, mint szellemi erő, kapcsolatba tud lépni a Teremtés alkotórészeivel. A gonosz ebbéli képességét ránk, emberekre is kiterjesztheti — ha hagyjuk. Talán már sokan kitalálták, mi az emberek leggyengébb pontja, amely természeténél fogva teljesen kiszolgáltatott ezzel a hatással szemben. Úgy van, ez a gyenge pont a elme!

Máshol kifejtésre került, hogy az elmének önmaga elkápráztatásában hihetetlenül nagy lendülete van. Ez a lendület adja a mérhetetlen bizonytalanságát is, és ez az oka annak, hogy megfelelő módszerrel igen kis ráhatással is kibillenthető és a kívánt irányba befolyásolható. (Közbevetőleg jegyzem meg, hogy talán már ennyiből is érezhető, hogy milyen nagy jelentősége van az elme féken tartásának — mondjuk például egy olyan tanítással, ami az egymás iránti szeretet gyakorlására épül, és a tanítómestere az igazsága erejét azzal is képes volt bizonyítani, hogy tanúságtételül meghozta a legnagyobb áldozatot, amit — akár egy ember is — meghozhat: odaadta az életét…)

Közelítünk annak magyarázata felé, hogy mit keres a világban az a nyomasztóan sok szörnyűség és szenvedés, ami végigkíséri az emberi történelmet egészen napjainkig.

Szó volt már arról, hogy az ember a szabad akaratot Isten szándéka szerint bármire felhasználhatja. Ez szó szerint bármit jelent és sajnálatosan magában foglalja azt is, ha az ember ez a szabadságot rosszra használja, vagy éppen rosszra használja, rossz befolyás hatására. Megérkeztünk. A gonosz itt lép be az emberi valóság területére.

Az elméről szóló részben már rámutattunk, hogy az ember a szellemi természetéből fakadóan, minden vitán felül morális lény. Ebből egyenesen következik, hogy minden ezzel ellenkező, amorális viselkedés és tett hátterében a gonosz befolyását kell keresnünk. És valóban erről van szó!

Gondolkodjunk el ennek a megállapításnak az igazságán! Érezzük a remegést, ahogy az eddigi világunk képzeletbeli alapjai meginognak? Vége a mellébeszélésnek, hiszen akiben egy csöppnyi józanság maradt, annak innentől kezdve világosan kell látnia, hogy az emberi világ minden nyomorúságára csak és kizárólag egy kimerítő magyarázat lehetséges! Gondolkodjunk! Jelen világunkban szinte mindenhol megtalálhatjuk azt a gondolatot, mint valamiféle világnézeti alapvetést, hogy minden dolognak létezik a vele ellentétes, negatív párja és mi sem természetesebb annál, mint hogy elfogadjuk ezek állandó szembenállását. Ez a sötét megközelítés mára már mindent átitatott, kiváltképp az iparággá terebélyesedett ezotériát, amely műfajban mindent el lehet adni jó pénzért, ha beleszőjük ezt a yin-yang-féle képtelen ostobaságot. Egy kérdés: vajon minek állhat érdekében a rossz, minden téren való elfogadtatása? A fentebbiek fényében a válasz nem lehet kétséges.

Mi történik, ha a végtelen teremtőerő a szabad akarattal együtt rossz „kezekbe” kerül? Atombomba, veszélyes hulladék, fegyverkezési verseny, űrszemét, vegyifegyver, műanyag, pénz, GMO, gyógyszeripar. De ennek a következménye a gonoszság, a kegyetlenség, az önzőség, az érzéketlenség, az irigység, a haszonlesés, a hazugság is és még hosszasan sorolhatnánk.
Az iménti felsorolásból sokunk számára felderenghet egy ismerős hely, egy világ, ami ez idő tájt eluralkodott az egész bolygónkon. Úgy van, a CIVILIZÁCIÓNKRÓL van szó! Valamelyik következő bejegyzésben megvizsgáljuk, milyen viszonyban is van egymással a metafizikai gonosz és az emberek világa.