10. A SZABAD AKARATRÓL

A szabad akarat a lélekből az emberi mivoltra kivetülő képesség, ahogy korábban szó volt róla, az isteni teremtőerő „kicsinyített” mása. A szabad akarat szabadsága valóban korlátok nélküli, de nem következmények nélkül való.

Itt rögtön mindjárt érdemes is egy pillanatra megállni, és egy másik irányból megközelíteni a dolgot, mert sokak számára nyilvánvalóan nem világos mit is jelent ez.

A világ — pontosabban az emberiség történelme — tele van szörnyű dolgokkal, háborúk, mészárlások, pusztítások egymás hegyén-hátán; a vallástalan emberek — nem véletlenül — hajlamosak mindeme szörnyűségre való hajlandóságot az emberi természet magától értetődő sajátosságának felfogni, a vallásos emberek pedig az előbb említett megpróbáltatásokat — a járványokkal, természeti katasztrófákkal együtt — Isten büntetéseként elkönyvelni. Az emberi létezés — sok esetben elkerülhető — nyomorúságára a kereszténység esetében az eredendő bűn szolgál magyarázatul, de ezzel kapcsolatban az Élet nagyon gyakran szolgál nyugtalanító mozzanatokkal: ártatlan gyermekek halnak szörnyű betegségekben korai halált, tiszta életű emberek kénytelenek keserves megpróbáltatásokat megélni, akár egy életen keresztül is, az élet sokszor érthetetlen módon állítja sorozatosan leküzdhetetlen akadályok elé az arra nem érdemeseket és még hosszasan sorolhatnánk. De nem tesszük.

Ahogy korábban is láthattuk, e téma körül is van pár kínzó ellentmondás, de ezek közül egyik sem annyira kínzó, hogy értelmes válaszokat szüljön. Érthetetlen az a belenyugvás, amivel a hívők elkönyvelik például azt, hogy habár a Mennyei Atya végtelen szeretettel viseltetik a gyermekei iránt és mindent megbocsát, az eredendő bűn miatt mégis megingathatatlan következetességgel bünteti őket. Jó, a Teremtő oka erre lehet az, hogy — már ami az isteni parancsolatokat illeti — az emberek megrögzött szabályszegők, és ezt valahogy szankcionálni kell, de mi a helyzet akkor, ha a megkövetelt szabálykövetéshez éppen az a tudás lenne szükséges, amelynek megszerzésére vonatkozó isteni tilalom megszegése vezetett magához az eredendő bűnhöz? Fogós kérdés. Vagy nem az?

A szabad akarat némileg árnyal a képen, de közelítsünk megint egy kicsit más irányból!

Az emberi történelem imént felemlített sajátosságaival kapcsolatban sokan fel szokták tenni azt a jogosnak tűnő kérdést, hogy ha Isten valóban annyira szereti az embert, hogyan engedheti meg ezt a rengeteg nyomorúságot az Élettel kapcsolatban, aminek tanúi vagyunk? Ez a kérdés kőkemény bizonyítéka annak, hogy az emberek általában, az intézményesített vallásosság tanításaival ellentétben — vagy annak megfelelően —, a legkevésbé sem értik ezt a felhajtást a szabad akarattal kapcsolatban. Pedig a dolog nagyon egyszerű, ha számításba vesszük a szabad akarat valódi jelentését és a vele elválaszthatatlanul összetartozó korlátlan felelősség fogalmát. A szabad akarat korlátlansága — a hozzá kapcsolódó felelősséggel — csak Isten feltétlen szeretetének fényében értelmezhető egyáltalán, másképpen, ha Isten bármilyen korlátot szabna, a szeretete többé már nem lehetne feltételek nélkül való. Bonyolult? Nem hinnénk. Gondoljuk csak végig! Egy kevés józan megfontolás, és a történelem minden vihara minden további kérdés nélkül megmagyarázható az ember rossz döntéseinek következményeként. Ennek magyarázata lehet a tudatlanság, de lehet egy egészen más minőség is, amelynek magyarázatát egy későbbi időre kell halasztanunk.

Most már láthatjuk a szabad akarattal járó lehetőségek helytelen felhasználásának következményeit. De ez az éremnek természetesen csak az egyik oldala. A szabad akarat felhasználható a jó cél érdekében is. A Teremtés működéséhez hozzájárulni — ez a mindenkori helyes döntés fő kritériuma, de ez még nem minden. A helyes döntés netovábbja, ha a cél érdekében készen állunk akár önmagunkat is teljesen odaadni. Az önfeláldozás — bármilyen formáját is vesszük — a legtöbb, amit az egyén az isteni Tervért megtehet. Ez az adomány az ÁLDOZAT.

Rövidesen az áldozat témakörét is körüljárjuk.