1. AZ IGAZSÁGRÓL

  A korszak általános vélekedésével ellentétben — mivel minden relatív, nem létezhet semmi abszolút —, igenis létezik végső igazság. A gondolatától — túl a liberalizmus világellenességén — sokan azért ódzkodnak, mert nem képesek felfogni, hogy bár ezen igazság mindenek felett áll, mégis egyszerűen elgondolható és megérthető. Főleg, ha az embertől amúgy nem áll távol Isten gondolata, illetve a hozzá szellemi, lelki szükségletből fakadó közeledés.

A végső igazság — vagyis Igazság — könnyen elgondolható. Ami vele kapcsolatban nehézséget okoz, az az, hogy mit kezdjünk ezzel a végtelenül egyszerű gondolattal? A titok nyitja ugyanis nem az elgondolásban, hanem a hozzá való viszonyban, a hozzáállásban van. Az őseink életében a hitvilágukon keresztül jelen lehetett a hétköznapok legjelentéktelenebb mozzanataiban is. Külön jelképe volt a rovásban, a „gy” jel, amely kiejtve: egy. Az egyszerű jelnek — két vízszintes, párhuzamos vonást merőlegesen metsző harmadik — igen mély jelentése van (lásd: Grandpierre Attila előadását az élő világegyetemről), egyszerűségében a végső Igazságot, a Teremtés leglényegét szimbolizálja: MINDEN EGY.

Ugye, hogy tényleg nem bonyolult? Minden egy, persze, hát ezt eddig is tudhattuk, de mitől olyan drámai ez a gondolat? Nem az igazából, drámaivá attól fog válni, ha képessé válunk leküzdeni a vele kapcsolatos, előbb már említett nehézséget: ugyanis bármivel kapcsolatban is gondolkodunk, nem a gondolat fontos, hanem a dologgal kapcsolatos TUDATOSSÁG.

Hogy ez mit jelent, leírom a tudatosságról szóló, valamelyik következő írásban.