Elfeledett Szép Szavak . . .

tuto555•  2016. február 7. 16:27

A gyümölcs és a semmittevő méhek

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Újfehér-tavon is túl, ott, ahol az övesállat túrt, volt egyszer egy kaptár. De nem ám egy akármilyen kaptár volt ez, de nem is a Mila Jovovich féle Kaptár, hanem egy herékkel teli óriáskaptár. Biz volt a sok herének 3 vezére.

A vezéreknek külön nevük volt, míg a többieket számmal jelölték.
Dere, aki a leggazdagabb here volt, s ez meg is látszott, mert a legtermetesebb jószág volt az összes közül.
Pere, aki a legfőbb vezérnek hitte magát, de csak a potrohnyaláshoz értett.
Mere…na ő a legnaivabb az összes here közül. Minden volt ő, csak vezéregyéniség nem. Az összes herét ő szállította haza, mert hiába nem szólt senki hozzá, a nap végén mindenki a legjobb barátja lett.

Életük az életben maradó dolgozóknak köszönhető, akik továbbra is termelték a mézet. A dolgozók a herék szülei voltak, de ez nem zavarta a lusta bandát. Ők csak tengtek-lengtek a nap 24 órájában.
Történt egyszer, hogy a 3 vezérhere elhagyta a kaptárt egy kis időre és élelemfelfedező körútra indultak.
Ilyenkor az ügyeletes herék vették át a helyüket. 1-es, 2-es, 5-ös és 8-as.
Dere, Pere és Mere szélsebesen száguldottak, úgy, ahogy egy sportmotor sem tud.
Órákon keresztül szelték a levegő óceánját, míg elértek az oázisba. Megpillantottak egy gyümölcsfát és annak rettentő édes gyümölcseit. Azonnal meglepték, mint a hangyák a morzsákkal teli tányért.
A gyümölcsfa boldog volt, mert tudta, hogy mennyire jó érzés adni önzetlenül.
Megismerkedett a herékkel. Jó barátok lettek. Rengeteg közös nézetet, nevezőt találtak.
Sajnos a gyümölcsfa nem ismerte fel, hogy ők herék és nem dolgozók, nem fedezte fel az ármány tetteiket. Jobban hitt az ő szavuknak, mint a józan észnek.
Teltek, múltak a napok, a hónapok, de a herék mindig üres kézzel mentek vendégségbe hozzá.
Elszomorodott szegény gyümölcsfa, sose tudta még milyen érzés kapni, bár azt gondolta jó lehet, ha már adni ilyen fantasztikus.
Eljött a tél, a gyümölcsfa már nem tudott nekik gyümölcsöt adni.
A vezérherék megharagudtak rá. Mindenféle mondvacsinált indokkal álltak elébe, hogy ne őket hibáztassa a fa, hanem saját magát. Viszont ezzel csak a saját lelkiismeretüket nyugtatták, amiről úgy hírlett, hogy nem is létezett nekik soha.
A gyümölcsfa megharagudott rájuk, mert többé már nem keresték őt. Elhatározta, hogy ezentúl ő sem fogja keresni őket.

A további években a gyümölcsfa megismert sok olyan madarat, aki segített neki, s igaz barátja lett, s további hét emberöltőn keresztül boldogan élt, amíg el nem jött egy kemény tél és az embereket tüzes ölelésével melegítette fel egy kályhában.

A herék visszamentek a kaptárjukba és a dolgozó szüleik életének végéig boldogan éltek. A megboldogulásuk után nem tudták elképzelni sem, hogy ők dolgozzanak, ezért inkább éhen haltak.
Csak egy here élte túl. Dere. Ő meglovasította és saját rejtekhelyére cipelte az elemózsiát. Azon vígan élt még 2 napot, majd a túlevésbe beledöglött. 

tuto555•  2016. február 1. 16:00

Hajpiszkálás 50 törvénye© (saját)

1.       Soha ne piszkáld ismeretlen lányok haját.

2.       Soha ne piszkáld külön engedély nélkül kapcsolatban lévő lányok, vagy férjes asszonyok szép hosszú haját.

3.       Rövid hajat tilos piszkálni!

4.       Soha ne nézz a lány szemébe, miközben a haját piszkálod.

5.       Egy nap maximálisan 250 nő szép szőke haját piszkálhatod. Ez a szám vörös haj esetében 10, barnánál 5, feketénél 3 és egyéb hajszínűeknél 2.

6.       Egy nap csak egy színű hajat piszkálhatsz.

7.       Ellenkező bőrszínű lányok haját tilos és életveszélyes piszkálni, ugyanis multitranszkolorizáció léphet fel.

8.       A piszkálást, csak hajpiszkáló fogásokkal, technikával szabad végezni.

9.       A piszkálási folyamat nem haladhatja meg a napi 24 órát.

10.   A piszkálási folyamatot kizárólag kipihenten végezzük.

11.   A hajpiszkálási folyamatot nem zavarhatja meg külső személy, illetve nem tehet negatív megjegyzéseket a piszkált hajviseletre.

12.   A piszkálást kizárólag tiszta kézzel kezdjük el és ápolt környezetben végezzük.

13.   Győződjünk meg róla, hogy valóban a helyes fogást alkalmazzuk az adott színű hajon.

14.   Az Hajpiszkálás 50 törvényének ismeretei nélkül nem piszkálhat hajat egy emberi létforma sem.

15.   Csukott szemmel tilos a haj bárminemű piszkálása.

16.   Ha valaki megengedi, hogy a haját piszkáld ne tulajdoníts el tőle hajszálakat későbbi használatra.

17.   Állva a piszkálásra kiszabott idő felét lehet maximum elhasználni.

18.   Hajpiszkáló ember, másik hajpiszkáló emberrel nem beszélgethet a tevékenységük során.

19.   A hajpiszkálást illik, de nem kötelező megköszönni a piszkált egyéntől.

20.   Hajpiszkálásért hálapénzt TILOS elfogadni!

21.   A már piszkált hajat a haj tulajdonosa nem vágathatja le rövidre, sem félhosszúra.

22.   A hajpiszkáláshoz 10 ujj kell. Bármelyik hiánya a piszkálási folyamattól való eltiltást eredményezi.

23.   Vezetés közben TILOS és ÉLETVESZÉLYES hajat piszkálni. Egyes esetekben, például a piros lámpánál állva a szőke hajú lányok hajának piszkálása felmentést  nyerhet a 23-as szabály alól.

24.   A hajpiszkáló emberek kötelesek jelenteni a hajak sérüléseit, töredezettségeit, netalántán az általuk okozott kárt a hajtulajdonosnak és kötelesek ápoltságukhoz hozzájárulni, amennyiben igényli. Köteles azonnali elsősegélyt nyújtani a sérült hajvégeknek.

25.   A Virtuális Hajpiszkálás minden formája tiltott szerencsejátéknak minősül Magyarországon.

26.   Hajpiszkálást gátolni TILOS! Az engedélyezett hajpiszkálást gátló tevékenység 10-15 év szabadságvesztéssel büntetendő.

27.   Egy hajat egyszerre csak egy férfi piszkálhat.

28.   Kizárólag női haj piszkálható Magyarországon.

29.    A hajpiszkálás mechanizmusa kizárólag fokozott veszély esetén szüntethető meg. Ilyen veszély például a lány barátjának, vagy házas nő férjének megjelenése.

30.   A hajpiszkálási folyamat az első hajszál érintésekor kezdődik és közös megegyezéssel fejeződik be. A haj piszkálásra fordított időről köteles hajbevallást készíteni mindkét fél. Az eltitkolt hajpiszkálás ILLEGÁLIS!

31.   Veszélyes hulladék érintése utáni hajpiszkálás TILOS és ÉLETVESZÉLYES! Amennyiben nem kerülhető el a baleset, azonnal értesítsük kezelőorvosunkat, gyógyszerészünket!

32.   14 év alatti hajpiszkálást a törvény szigorúan bünteti!

33.   Ázott hajat kizárólag vizes kézzel piszkálhatunk!

34.   Durva hajpiszkálás esetén a sértett a piszkálót köteles bejelenteni a Magyar Hajpiszkálók Szövetségének, ahonnan akár a bíróság elé is kerülhet az ügy.

35.   Bűvészeknek TILOS hajat piszkálni!

36.   Víz alatti hajpiszkálás kizárólag sós vízben végezhető!

37.    Kizárólag nyugvó hajat piszkáljunk!

38.   Hajat fényképezni külön engedéllyel szabad. Utólagos engedélykérés nem fogadható el. A sértett feljelentést tehet.

39.   Minden női haj szerzői jogvédelem alatt áll. Sokszorosítása komoly pénzbüntetést vonhat maga után.

40.   Fekete és bárminemű hajjal való üzletelést az állam törvényben tltja. A fekete hajpiaci hajakat lefoglalják és megsemmisítik.

41.   Műhajat, parókát piszkálni TILOS és rettentően KÍNOS tevékenység!

42.   A hajpiszkáló egyén haját TILOS piszkálni!

43.   A hajpiszkálási fogásokat TILOS egyszerre alkalmazni!

44.   Egyszerre csak egy hajat piszkálhatsz! (a 6-os törvény értelmében itt is azonos hajszínekről van szó)

45.   A szőke hajat TILOS elnevezni, becézgetni!

46.   A hajpiszkálási folyamatot minimum heti 1x alkalmazni kell.

47.   Hajat étkezési célokra, vagy étkezés segédeszközeként használni TILOS!

48.   A hajpiszkálási folyamatot TILOS rögzíteni.

49.   A titokban készült tiltott felvételeket TILOS letölteni, s bármely úton történő sokszorosítása törvénybe ütközik.

50.   A haj segédeszközzel történő összefogását kizárólag a hajpiszkálási folyamat megkönnyítésének célja okából engedélyezett. Kényelmi funkció esetén a hajhordozót díjfizetési kötelezettség terheli!

Minden jog a szerzőt illeti! (aki én vagyok)

tuto555•  2016. január 7. 20:07

Egy gondolat bánt engemet (átirat)

"Egy gondolat bánt engemet"
nem simogattam ma szőkéket!
Egynek se fogtam szép szőke haját,
s nem bámultam annak ragyogását.
"Elfogyok nélkülük, mint egy gyertyaszál, "
mely üres, szőkétlen szobában áll.
"Ne ily halált adj Istenem,
ne ily halált adj énnekem!"
Legyek fésű, melyen szőke haj fut keresztül,
nem tetü, mely elrágja azt tövestül.
Legyek balzsam, ami selymessé teszi,
nem rossz festék, ami az erejét elveszi.
Hol a haj már nem szőke,
ott hagyjanak halni, véresen, meggyötörve.
"Ott szedjék össze elszórt csontjaimat,
ha jön majd a nagy temetési nap.
Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével"
és szőke hajú lányok kíséretével
temetőbe visznek, mert elért engem a baj,
hiszen érted haltam szent szőke haj.

tuto555•  2015. december 6. 16:10

A pók

Sötétség szállt a tájra,
lámpa fénye ragyog,
egy pók jelenik meg,
reámnéz, s morog.

Szemeiben harag gyűl,
úgyhidd, mind a nyolcban.
izmaim megfeszülnek,
s erőt veszek azonnyomban.

A lábizmok felkészültek
a hirtelen futásra,
igazi férfiként cselekedve,
bíztam a harcot anyámra.

Segélyt biz nem kaptam,
egyedül vívtam csatám,
spártai szívvel égbekiáltom:
"EZ ITT A SZOBÁÁÁM!!"

Kardot ragadtam,
adja hát meg magát, 
feltette kezét,leesett...
le,s be párnám alá.

Nem kellett több nekem,
könnyű prédává vált,
halált érdemel az,
ki a plafonon hált.

Azon naptól kezdve,
szobám előtt bomlik,
jelezvén a többi póknak:
Rosszul jár, ki belém botlik.

tuto555•  2015. december 6. 16:07

A három lábú légy

Unalmak napján,

bátyám hazérkezett,

leült az ágyra,

néma csend lett.

 

A számítógép előtt ülve,

mély hangra figyeltem fel,

gondoltam a teherautó,

mely házunk előtt ment el.

 

S akkor, OTT A SZÖRNY,

megláttuk a dögöt,

erre is szállt, arra is szállt,

pontosan a fejünk fölött.

 

Csak egy légy volt,

alig nagyobb, mint a talpam,

de mikor leszállt,

beleborzongtam.

 

Ketten voltunk,

az ádáz rovar ellen,

könnyű harc lesz,

gondoltam én...de nem...

 

Három lába volt,

a többi elveszett,

s elméletünk szerint, 

veterán harcos lehetett.

 

Harcosokat toboroztunk,

mint utólag kiderült hiába,

senki sem tartott velünk

a kimondottan véres csatába.

Visszatértünk a csatamezőre,

hol a gyűlölet ébredt,

a félelmet nem ismervén,

a dög a szemembe nézett.

 

Elkezdődött a háború,

ember a rovar ellen,

hozzánk képest Micimackó
a Predator versus Alien.

 

A tíz perces csatát,

nagy fölénnyel megnyertük,

kimenekült a gyáva, 

mikor a Chemotoxot bevetettük.