Szilánkok

…Holtak kertjében sétálni
Érezni a hideg föld alatt porrá lett szív melegét
Összeroskadva sírni
Soha többé fel nem állni…

Ha kialszanak a fények
izgalmas játék
veszi kezdetét
- mosolygok -
Véresre harapom ajkam,
őrjöng belül
a  vágy,
Csókolj már
- Halál -
ízlelni akarlak,
Érezni
hogy még élek!

"Ne jöjj el sírva síromig, 
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom 
Gyémánt vagyok fénylő havon, 
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén, 
Ott vagyok a reggeli csendben, 
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár, 
Csillagfény sötét éjszakán, 
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál." 

/ Mary Elizabeth Frye /

Alszik minden már,
ám néhány éber lélek
ablakhoz jár.
Felnéznek az égre,
tündöklő jelenséget
figyelve.
A Holdat
a csillagok ölelik,
körtáncot járva
udvarát szépítik.
Feledésbe merül
az itt és most
könnye.
Álom nélkül,
de gyönyörködve,
repül tova az éj
magányos csöndje.