Szilánkok

Ne irigyeld, ha a világ előtt

Fejét büszkén fenn hordja valaki;

E büszke fő a fáknak árnyi közt

Szomorúan fog majd lehajlani.

Ne irigyeld a vidám kaczagót,

E boldogságban fürdő homlokot,

Ki tudja: hogy magányos éjjelen,

A forró párnán hogy sír, hogy zokog.

S ne irigyeld az élénk érdeket,

Ha tesz, törekszik és küzd valaki:

Magányában tán fáradt, csüggedőn,

Kimerülve fog összehullani.

E büszkeség, e kaczagás, e dacz,

Mind hiú, nehéz tettetés ez itt:

Minden szivnek van egy titkos sebe,

A mely örökké fáj, sért vérezik.

Forrás: www.eternus.hu - Tóth Kálmán versei

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon

De háborus éjjel.

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

Gyermekként ábrándoztál
bárányokkal, felhőkkel
játszottál
álmodtál virágokat
s állatokat
Midőn felnőttél
vásznakon élénk
képzeleted életre keltetted
Lelked folyton kitárod
pasztellel, olajjal
ragyogtatod
Istentől kapott ihleted
érzékeny, puha kezeiddel
lágyan fested meg

 *szeretettel festőművész nővéremnek, akinek újabb kiállítása nyílik meg november 19-én

(2010)

Nézem a végtelen kékséget,

ezt a gyönyörű, szépséges folyót...

(magával ragadó)

A messzi távolban megpillantok

egy magányos kis hajót.

Sodorja az áramlat a nyugalom tengere felé...

Vágyakozva nézem, s elhiszem

Nekem is ott a helyem.

(2010)