Nagymamámhoz

Hallotál-e már a paprikáscsigáról?
Olyan mint a kakaóscsiga, csak paprikából.


Láttál-e már szépen gondozott kertet, hol a méhecskék döngicsélve poroznak meggyet, szedret, epret?
Tudod-e mi történik ha beleesel a kútba? Mikor túl közel mentem, ezt kiabálta mindig azonnyomba.


Jártál-e már poros padláson kincseket kutatva, hol a deszkák elbírnak, de csak sóhajtozva.
Féltél-e a fujjogó libától? Mert én igen. Betojva rohantam be mindig hátulról.


Játszottál valaha mahjongot? Mert Ő igen. Szerette biz, senki nem vehette el tőle a jogot.
Mama mutatta meg, hogy a csigába nem kell kakaó, elég csak a pirospaprikó.

Cukorral.


Mama kertje volt az, szólt, hogy nem féljek a méhecskétől, nem bánt az.
Igaza volt.


Mama rámförmedt ha a fedetlen kútba meredtem, soha többé nem is mertem.
Na jó, mikor nem látott akkor igen.


Mama kincseket őrzött a padláson, ruhákat melyek sosem voltam rám jók. Eltűntem bennük mint hatalmas óceánon az aprócska hajók.
Azóta jók.


Mama libái gladiátorként mozogtak az udvarban. Senkit sem tekintettek ellenségnek, csak azt aki útban van.
Mamát kivéve.


Mama ismeretlen szinteket oldott fel a gépre írt mahjongban, de gyakran a technika kifogott rajta: gyere segíts már, kisfiam!

Hiányzol Mama.