topangels blogja

Kihalt, sötét utcán ballag a megtört szívű vándor.
Lába fáradt, talpa vérzik a hosszú út porától.
Vérző sebeit nem érzi a szegény vándor pára,
Hisz teljesen eltemetkezett lelke fájdalmába.
Teste megtört, arca sápadt, az idő nem múlik.
Szeméből a bánat könnye patakokban hullik.
Meg-megáll s az égre tekint, kezeit morzsolja.
Majd letör egy faágat, és verset ír a porba:

"Mindenható Istenem, szolgád segítséged várja!
Jól tudom, a vándor előtt ajtód nyitva, tárva.
Te, Aki teremtetted az egész világot,
Jöjj és segíts gyermekeden!
Legyen neved áldott!
Neked hódolnak a hegyek, a Nap és a tengerek.
Add, hogy bánatom sírjából végre szabad legyek!"

Hideg, őszi este volt, a vándor sírt és fázott.
A semmiből egy fehér galamb a vállára szállott.
Hirtelen békesség támadt s megnyugodott rajta.
"Szólj még hozzám, én Istenem! Szólj még, szolgád hallja!"
Novemberi éjszaka volt, november, a minden...
Ekkor indult el a remény, szerettem és hittem.
Bűneimet elfedezte, karja kinyúlt értem.
Ha lelkem bánattövis marná, már száz sebből nem vérzem.
Tudom, Isten és ember között a kereszt a híd.
Nem kell iPhone vagy facebook hozzá, hogy segítségül hívd!

Este elterveztem, hogy reggel iskolába én is szűk farmerbe megyek,
mint a Marcsi, vagy a Viki!
Én sem járhatok szoknyában, mert az már gyerekes és olyan ciki.
Gyorsan fel is próbáltam szűk nadrágomat, de villámként ért a felismerés,
rajtam nem tapad!
Most mit tegyek?
Ilyen nem lehet!
Hogyan vastagíthatnám meg reggelig testemet?
Hogy lehetek ilyen brutálisan vézna,
mint cérnavékony, száraz levestészta!
Akkor is tennem kell reggelig valamit!
Találtam a szekrényben egy vastag cicanacit.
Tudtam már, hogy reggelre vastagabb, hogy leszek!
Úgy, hogy farmer alá nadrágot veszek.
Gyorsan felpróbáltam.
Mindjárt más a pálya!
Holnap az osztály majd a száját tátja!
Ekkor az agyamon átfut egy gondolat.
Hogy is vegyem át majd a tesi cuccomat?
Ezen gondolkodva rám bukkant az álom,
Így találtam magamat a farsangi bálon.
Mindenki báli ruhában táncolt.
Anya az ajtóban mérgesen rám szólt:
"Késve érkeztél, és miért nadrágban?
Nem illik így jönni tavaszt váró bálba!"
Szégyentől arcom pirosra változott, és
a széles mosoly ajkamról távozott.
Még hogy ne nadrágban!
Miért pontszoknyába?
Hol írják azt elő, hogy mit viselj a bálban?
Kalapot ne tegyek?
Napernyőt ne vegyek?
Ha tovább dorgál anya, mindjárt hazamegyek!
Haza, de merre?
Merre van az arra?
Bárkitől kérdezem, senki nem hallja.
Színes selyemruhák lebegnek, lobognak.
Mindenki táncot jár, seregnek forognak.
Én csak én állok itt félig szűk nadrágban.
Nem is az zavar már, hogy túl vékony a lábam!
Most értettem csak meg, miért mondta anyukám.
Ne menjek bálba, ha nincs hozzá szép ruhám.
Most meg arra vágytam, mint Hamupipőke.
Én is táncolhassak üvegcipőben.
Keringőt járhassak habkönnyű ruhában,
hisz ez minden lány dédelgetett álma.
A melegtől hirtelen izzadni kezdtem.
Már majd elolvadtam, és most felébredtem.
Szobámban voltam, nem a bálteremben.
Anyukám szavai jutottak eszembe:
"Minden nő hercegnőnek születik a Földre,
csak őrizd az álmaidat, bánat meg ne törje!"
Álomból valóság!
Valóságból álom!
Hogy mit vegyek fel holnap reggel,
azt majd kitalálom!