titoka blogja

József Attilát hallgatok éppen

dalok állnak össze a fényképben

a dallam rugóival szerte szaladnak könnyeim

engedem őket szállni a múlt szelében

tegnap este fájt a testem, ordított lelkem

s te próbáltál nyugtatni engem

könnyeim törölted mosolyod fényével 

igazad volt:"nem lenni igyekszem" 

az ablakon át leselkedett minden ág

s én csak sírtam órákon át

kinevettek éreztem, rosszul is esett

rádöbbentem hát:

nem veheti el boldogságomat egy béna láb! 

Valamiért rám jár a rúd

hangtalan tűröm amit kiszabtak

gyógyszer, tűk, fájdalom

könnyeim potyogtak

végre itthon a kórházból

alig teltek a napok, 

a terápiák ellenére

hasonlóan vagyok

amúgy el-el

de küzdve, mert nem számít a kor:

a thrombosis  is gonosz betegség,

egy átkozott lator 

Itt vagyok ismét,

bár fogam híjját érzem.

Fájdalmam lehetne több is,

a gyógyulástól jobban féltem.

Rendejövök amint tudok,

hisz annyi szeretetet kapok.

Már csak egy hét, és eljön a nyugi,

nincs fájdalom, szakdoga, és fekvés.

Csak mosoly, új ágy, idő,és buli.

holnap műtét a szájsebészeten

én fekszem az ágyban majd betegen

megfosztanak két bölcsességfogamtól

kicsit tartok az operációtól

nem komoly műtét szerencsémre

de inkább lennék másnak a helyébe

altatni nem fognak, ott az nem dívik

mindenki a lélekjelenlétben bízik

csak jönne már a műtétnek vége

hogy ezután nem kapok husit ebédre

nem érdekel csak érjen véget ez a mizéria

s a fájdalomról nincs több elégia 

hiányzik a régi nóta

énekelni bitang módra

hogy hiszünk mi még

hogy harcolni kell

 mert az igaz magyar

 a sárból feláll, felkel 

tüzes költő volt Petőfi Sándor

nem tanult se verset, se táncot

mégis nagyobb ember

mint azóta sok-sok másik

 aki ha munkát lát

 hatalmasat ásít

1848. március idusán

átléptek az eltiprottak kapuján

hagyatékul hagyták bátorságukat

a magyar nép fiának

 de lesz-e aki erős kezével

 búcsút int az örök rabságnak?