titoka blogja

nem mint halálraítélt aki lélekben már halott

aki fél, hogy a világra semmit jót sem hagyott

kinek keze, lába remeg hidegen

a falat a szájában csak forgatja magát

mert az élet kiverte az összes fogát

szóval nem mint halálraítélt ember

csak üvöltözöm kicsit a bennem alvó csenddel

mert elmegyek, és soká jövök vissza

azért fogtok rólam ezt-azt hallani

de van benne mégis valami…

szemetekben könnyeket láttam

ilyen érzelmeket magamtól sem vártam

a szeretet mit irántatok érzek, el nem mondható

mert lelketek mint egy nagy meleg takaró

símogatva takarta be lelkemet

amely nem fog már fázni messze tőletek

hiányoztok már ebben a percben

s nem akarok sírni...

mert változik minden

már az eső sem úgy cseppen

le a nyári talajon

s én csak ráhagyom

nincs már több lecke

nem aláznak nevetve

a padban

s bár kaptam amit kaptam

azt is ráhagyom

lecsapódik a hátamon

nem lesz már régi a család

képpel változik anyád, apád

színük megfakul

formálódsz alaktalanul

tovább, messze angol honban

ahol szívem ugyanúgy megdobban

ráhagyom hogy nem értik

nem tudom mit, de félik

s a támogatást nem kapom

így mind a rosszat ráhagyom

nélküled is veled lenni

engedni

hogy messze vigyen a gép

mely földet ér

ha földet ér

kezem kezeddel olvad össze

nem örökre

mert amíg dobban a szív

ha dobban még

s tart a kéz 

addig szeretlek

de addig szeretlek

mint egy citrom

kinn a benn

kifordulva velem a világ

kinn dobban a szívem

belül most nem nyílik virág

inkább gazolni kellene

mert megöltök

kifacsartak ők

akiket szerettem 

megtépték kitárt szárnyam

nem voltam aki lehettem

és magamért kiálltam

kiállok mindig mert ez vagyok

s maradok

mert ez az én életem 

s nem elégszem azzal

ami jutott nekem