válasz

titoka•  2012. december 23. 13:06

Kaptam egy e-mailt, hogy mi történt velem,
Hogy egy pár éve miért nem jelentkezem.
Válaszomat leírom, összefoglalom,
S hogy mit hoz a holnap, azt nem tudhatom.
Nem tudom, hogy ezek után írok-e papírra,
Nem tudom, hogy újra, csókol-e a múzsa.

Hazajöttem Angliából immár másfél éve,
Beiratkoztam az ingyenes mesterképzésre.
Végzős lennék idén, de maradok,  míg tudok,
Hisz heti húszon pár órában angolt oktatok.
Munkám mellett, más örömre is leltem,
Szeptember óta feleség lettem.
Esküvőnk volt életem legeslegszebb napja,
Nem volt lagzi, leves, sem Istennek papja.
Rokonok egy étteremben összegyűltek, ettek,
Fotózkodtunk, gratuláltak, aztán hazamentek.

Maradtunk azonban a szülői házban,
Mert anyumnak megszűnt a munkája,
Apumnak nem is volt rokkantnyugdíjasként,
De évek óta a pohár aljára néz.
Minket is szorongat a hitelnek súlya,
Családunkat szilánkokra zúzta.
Férjemmel mégis maradtunk a házban,
Valakinek fizetni kell a nagy nyomorúságban.
Apám nem dolgozhat, elveszik a pénzét,
Anyám hiába adja jelentkezését.
Két hónapig Angliában keresték a munkát,
Összes pénzünk odaadtuk, hátha megtalálják.
Túl sok volt ott is a dolgozni kívánó ember,
Közben pénzük elfogyott, repülőjegy rendel.
Feszültségben élünk, kilátás az semmi,
Nem tudom, hogy ezek után, hogy lehet embernek lenni.

Nagyon sok a pofon immár évek óta,
Ezért bújt el bennem mélyre a poéta.
Feleségnek lenni minden boldogságom,
Hogy saját házunk legyen,s  gyermekünk, csak ezekre vágyom.
De ameddig csak én tudom fizetni,
Addig innen nem tudok elmenni.
Még másfél év, és külföldre megyünk.
Páromnak munkája lesz, s innen elmehetünk.
Remélem addig szüleim az irányítást a kezükbe veszik,
Ebben az országban gyermekem nem születik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!