titoka blogja

Személyes
titoka•  2012. december 23. 13:06

válasz

Kaptam egy e-mailt, hogy mi történt velem,
Hogy egy pár éve miért nem jelentkezem.
Válaszomat leírom, összefoglalom,
S hogy mit hoz a holnap, azt nem tudhatom.
Nem tudom, hogy ezek után írok-e papírra,
Nem tudom, hogy újra, csókol-e a múzsa.

Hazajöttem Angliából immár másfél éve,
Beiratkoztam az ingyenes mesterképzésre.
Végzős lennék idén, de maradok,  míg tudok,
Hisz heti húszon pár órában angolt oktatok.
Munkám mellett, más örömre is leltem,
Szeptember óta feleség lettem.
Esküvőnk volt életem legeslegszebb napja,
Nem volt lagzi, leves, sem Istennek papja.
Rokonok egy étteremben összegyűltek, ettek,
Fotózkodtunk, gratuláltak, aztán hazamentek.

Maradtunk azonban a szülői házban,
Mert anyumnak megszűnt a munkája,
Apumnak nem is volt rokkantnyugdíjasként,
De évek óta a pohár aljára néz.
Minket is szorongat a hitelnek súlya,
Családunkat szilánkokra zúzta.
Férjemmel mégis maradtunk a házban,
Valakinek fizetni kell a nagy nyomorúságban.
Apám nem dolgozhat, elveszik a pénzét,
Anyám hiába adja jelentkezését.
Két hónapig Angliában keresték a munkát,
Összes pénzünk odaadtuk, hátha megtalálják.
Túl sok volt ott is a dolgozni kívánó ember,
Közben pénzük elfogyott, repülőjegy rendel.
Feszültségben élünk, kilátás az semmi,
Nem tudom, hogy ezek után, hogy lehet embernek lenni.

Nagyon sok a pofon immár évek óta,
Ezért bújt el bennem mélyre a poéta.
Feleségnek lenni minden boldogságom,
Hogy saját házunk legyen,s  gyermekünk, csak ezekre vágyom.
De ameddig csak én tudom fizetni,
Addig innen nem tudok elmenni.
Még másfél év, és külföldre megyünk.
Páromnak munkája lesz, s innen elmehetünk.
Remélem addig szüleim az irányítást a kezükbe veszik,
Ebben az országban gyermekem nem születik.

titoka•  2010. október 13. 13:29

elég ok

nem vagyok rá ennél jobban képes

hogy eltűrjem és megértsem e népet

hogy szívemre öleljem az angolokat

és megbocsássak nekik dolgokat

melyekkel a lelket tépik össze

 

nem vagyok rá ennél jobban képes

hogy mutassam: nem vicces de rémes

az amire ők itt ilyen büszkék

hogy egymást és mást szembe köpködjék

hogy csak játszanak e szigetszínházban

 

nem leszek rá ennél jobban képes

hogy a magyarságra pozítvan nézzek

hogy elfogadjam szívemmel, eszemmel

amit magyar tesz a magyar emberrel

hogy eltapossa, megalázza, bántja

hogy van gyermek kinek sírásra görbül a szája

és nem azért mert nem kaphat még jobbat

hanem mert éhes, és gyomra vízre szomjas

és a nagyokat ez sem érdekli

 

ennél jobban nem leszek rá képes

hogy szeressem ezt az elveszett emberiséget

és hiába láttam hibáinkat otthon

mindegy hogy Debrecen, Pécs, Pest vagy Sopron

tartozom közétek, magyarul magyarról írok

de hogy ember vagyok elég ok hogy sírjak

s az igaz szeretet előtt térdre boruljak

 

 

 

 

titoka•  2010. szeptember 30. 11:26

levélre

spreading, köszönöm leveled

meglepett

de szavaiddal újra megnyitottad szívemet

ami talán elveszett

kicsit

ráébredtem hogy nem kifogás

sem a munka, sem a változás

írnom kell

bár néha kínoz, néha fáj

 

baráti szavaim fogadd szeretettel

s igyekszem feltűnni egy újabb verssel

titoka•  2010. augusztus 3. 20:06

gondolat

Ülünk a parton, szürke a tenger.

Sirályok figyelnek éhes tekintettel.

Érzem, hogy befogad ez az ország,

mégis vágyom haza Hozzád.

 

Ezer ember áramlik az utcákon,

íme hát, ez Brighton!

Dolgozom, és két munkám mellett,

igyekszem vissza-visszatérni,

néhány verset írni.

Mert ide tartozom, közétek.

titoka•  2010. július 8. 09:52

az utolsó gondolatok itthon

nem mint halálraítélt aki lélekben már halott

aki fél, hogy a világra semmit jót sem hagyott

kinek keze, lába remeg hidegen

a falat a szájában csak forgatja magát

mert az élet kiverte az összes fogát

 

szóval nem mint halálraítélt ember

csak üvöltözöm kicsit a bennem alvó csenddel

mert elmegyek, és soká jövök vissza

 

azért fogtok rólam ezt-azt hallani

de van benne mégis valami…