Gondolatok

Vannak percek, mikor fénnyel telik meg az elme,

Mint tavaszi kertben a virágok szerelme.

Ilyenkor a világ tiszta, puha és tágas,

Minden szó selymes, és minden út világos.

De van, hogy a csendben sötét árnyak kelnek,

Mázsás súlyok gyanánt a vállamra telepednek.

Rossz gondolatok ezek, miket elűzni nehéz,

S várod a percet, míg a sötét köd elenyész.

Mélyek, mint a tenger, hol a titok pihen,

Szelídek, mint a szél, mi átfut a szíveken.

Ezernyi színben játszó, kusza gombolyagok,

Egymásba fonódó, apró, néma csillagok.

Jók és rosszak ők, de mind az enyémek,

Belőlük épülnek fel álmok, és remények.

Mert a gondolat híd, mi önmagamhoz vezet,

S néha csak egy csendes, bátorító üzenet.