Cédrus blogja

Nem jönnek a betűk,

elhagytak a szavak,

a múlt valahol kucorog,

nehéz lépni teher alatt.

Nem érzem az ízt,

a színek is átvágnak,

más íze van a víznek,

más színe a világnak.

Néha koppannak a szavak,

legtöbbször elgurulnak,

kiesik emléke a múltnak,

csalfa játéka délibábnak.

Néha csak úgy vagyok.

álmok és vágyak elhagytak,

lelkemben lapul a remény,

vannak kik soha el nem hagynak...

Egykor vulkán kráteréből születtem,
Csak egyedül én maradtam életben.
Felnevelt búzamező és szeretet,
Fészkében a lelkem sokat szenvedett.

Mindig virágról, hegyekről álmodtam,
Jégmezőn, szirteken vezetett utam.
Mikor kezem már majdnem el is érte,
Intett az élet, feledni örökre.

Egy-egy termékeny völgyben még megálltam,
Hol nehéz utamhoz társat találtam.
Így ketten hágtunk szikláról sziklára.

Lelkem szárnyait végül odaadtam,
Fiókák repülnek vele távolban.
Hazatértük ma szívem boldogsága.

2014.05.05.

Volt egyszer...
hogy is kezdjem el.
Volt - elment,
mert egyszer menni kell.

Szép időt élt,
kilencvenediket.
Éltette Isten
és a szeretet.

Már tudja,
ismeri a titkot.
Ott fent a lelke
legyen nagyon boldog!

2014.05.02.

"A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyülnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok."


Mai hangulatom:  József Attila: Reménytelenül

Tavasz

bimbó fakad

levél sarjad

pacsirta szól

a szív dalol

Nyár

virág nyílik

gyümölcs érik

a nap ragyog

boldog vagyok

Ősz

szőlő érik

levél hullik

a köd terül

hajam őszül

Tél

jó ha hó hull

a fagy az úr

megállnék már

rám vaj' mi vár?

Gondolatok!