tiborcazigaz blogja

Csillagfényes nyári éjszakán
ültük körül a hatalmas máglyát.
Emléktűzként égett a langy estében
melegítve szívünket, lelkünket.

A testvérekre gondoltam. Odaát.
Nem volt messze tőlünk a határ.
Minden magyarhoz szállt akkor a fohász:
fájjon, égessen - mint a tűz - az a határ.

Tüzes vasként lelkedbe égjen:
magyarnak születtél, mindegy mi a neved,
őseid földjén neveled gyermeked,
a magyar szót szívedből ki ne vesd.

Ha majd elhagy és hazatér belőlem a lélek,
megváltott testem magyar rögbe temessétek.
Nem kell díszsír, elég a hant.
Nem kell kopja, elég egy fa.

Síromra, ha portyában megfáradt rókák telepednek,
vagy ki éppen arra jár - nem tudva miféle domb ez -
tövében oltalmat talál, boldogan adok enyhet
minden megfáradt testnek, őrizem az álmát.

Magányos szívüknek reggelre virágot nevelek
és megkérem az Istent - ha már nála leszek -,
bár a határ egyelőre szétválaszt minket 
- minden magyar szelleme, reménye egy legyen.

2015.április.15.

hajók jönnek - mennek, kimentenének.

a sok zátonytól félnek,hogy elsüllyednek.

féltenek: ott ülsz az óceán közepén,

mit nem vesznek észre: álmaid szigetén.

pálmafák, orchideák, buja növényzet,

fehér homok és felhő, tiszta ég, azúrtenger,

mire rég vágytál, végre elérkezett:

elrepített oda élénk képzeleted

és a szerelmed.

szép Magyarországnak legszebb

- észak-dunántúli táján

- sehol nincs színesebb szivárvány,

szebb dalú csalogány -

megtaláltad végre a boldogság-szigetet,

hajók csak tegyék a dolgukat:

jöjjenek-menjenek. 

nem fogok többé szerelemről írni,

- a boldog ember mindenkinek uncsi -

itt vannak ugye a tanártüntetések,

(meg a rájuk telepedett komcsi söpredékek)

a migráns áradat jó lenne témának,

(de Merkel anyó nem hallgat szavamra)

...és akkor végre beugrott az éca:

megjött a tavasz, április hónapja.

balzsamos lágy szellő simítja arcomat,

- fuvallata ajkad édes kicsi csókja -

kertben kinyílt virág, tavasz hírnöke,

-illatáról bőröd bársonya jut eszembe -.

ezt végiggondolva nagyon megdöbbentem:

Téged látlak mindenben, gyönyörű szemed,

szerelmes galamb burukkja nevetésed,

muszáj beismernem: én bizony szeretlek,

itt élsz a szívemben, lelkemben.

boldogságunkhoz mit szólnak a népek?

engem nem érdekel.

Eredendő bűn? Én ezt el nem hiszem.

Testté lett az Isten, hogy szeresd az életet.

Gyönyörű hangjáért szeresd a csalogányt,

játékos pillének ne verd le hímporát,

mezők virágában is kedvedet leljed,

őzek vonulását enyhült szívvel nézzed.

Lágy tavaszi szellő cirógat - mosolyogj,

májusi esőnek tartsd oda az arcod,

hol nem tudsz segíteni, legalább ne árts,

gyengét, elesettet - ha van szíved - ne bánts.

Fázó szeretteid a zord, hideg télben

érző, forró szívednél melegedhessenek,

a külvilágban mi van, mások mit tesznek

ne törődj vele - Te csak szeress!

Ha így élsz, Jézus nem hiába halt meg

- Érted is - a kereszten.

Bevégeztetett.

Meghalt a Szeretet,

latrok közt függ

a kereszten.

"Feszítsd meg!"

Nem mentettük

meg - nem mertük?

Vagy csak nem

volt rá szükségünk?

De miért emberek?

Hiszen Jeges - tengeren

hányódó jégtábla

a társtalan szív

magánya.

Céltalan az élet,

ha szeretetlen a lélek.

Miért engedtük, hogy

képmutató, álnok

farizeusok

kiöljék közülünk

a Szeretetet?

Hogy engedhettük

ezt meg emberek?

A fejünkre

hullott vérvád

után lesz 

nekünk feltámadás?

Lesz megértés,

emberi érzés

valaha itt még?

- Odakint eleredt.

Sírnak az egek.

Minket,

az elkárhozott

nemzedéket

siratnak.