tiborcazigaz blogja
SzemélyesKérvény Istenhez
Dolgozik szegény. Milyen serény. Fáradhatatlan.
Néha azért beismeri, mikor a lábát kenegeti.
Vagy kezét, derekát, mert már az sem az igazi.
86 év. Szép kor, de éljen még soká,
Védje, óvja még az ő kicsi fiát,
Aki már maga is megette kenyere javát
És anyjáért Istennek rebeg forró hálát.
Szép hosszú kor. Mennyi minden belefér.
Kevéske öröm és sok munka, szenvedés.
Két eltemetett, imádott felnőtt gyermek,
Kikért néha a szív lefagy és a lélek megdermed.
De menni kell. Nincs idő a gyászra.
Tenni kell. Dolgozni, vigyázni az utolsóra.
Segítek, amit lehet és sokszor megkérem; pihenjen.
Hogy megnyugtasson; leül. De aztán megint tevékeny.,
Még sok évig éljen, ó édes Istenem.
Engedd, hogy sokáig legyen még nekem.
Ne hívd még magadhoz, akárhogy kedveled,
Én jobban szeretem, hagyd meg hát velem.
életöröm
ellágyult lélekkel figyelem a jó kedvű Napistent,
fény - arany ruhában vonul végig a felhőtlen égen.
ébresztő csókjára Földanya kéjesen nyújtózik,
életörömétől fák, virágok kezdenek bimbózni.
élettől kezd tobzódni lassan a felébredt természet,
virágillat balzsama telíti a levegőeget,
aztán elkezdenek trillázni az énekesmadarak,
megújul, megszépül a világ - ebből ki ne maradj.
fürdesd meg arcodat az áldott nap fénylő sugarában,
hallgass a természet hangtalan súgott sugalmára.
hagyd, hogy eredben zubogjon: mire teremtett az Isten,
hagyd, hogy eljusson minden sejtedbe az életszeretet.
Magyar fohász
Csillagfényes nyári éjszakán
ültük körül a hatalmas máglyát.
Emléktűzként égett a langy estében
melegítve szívünket, lelkünket.
A testvérekre gondoltam. Odaát.
Nem volt messze tőlünk a határ.
Minden magyarhoz szállt akkor a fohász:
fájjon, égessen - mint a tűz - az a határ.
Tüzes vasként lelkedbe égjen:
magyarnak születtél, mindegy mi a neved,
őseid földjén neveled gyermeked,
a magyar szót szívedből ki ne vesd.
Ha majd elhagy és hazatér belőlem a lélek,
megváltott testem magyar rögbe temessétek.
Nem kell díszsír, elég a hant.
Nem kell kopja, elég egy fa.
Síromra, ha portyában megfáradt rókák telepednek,
vagy ki éppen arra jár - nem tudva miféle domb ez -
tövében oltalmat talál, boldogan adok enyhet
minden megfáradt testnek, őrizem az álmát.
Magányos szívüknek reggelre virágot nevelek
és megkérem az Istent - ha már nála leszek -,
bár a határ egyelőre szétválaszt minket
- minden magyar szelleme, reménye egy legyen.
2015.április.15.
Húsvéti gondolatok
Eredendő bűn? Én ezt el nem hiszem.
Testté lett az Isten, hogy szeresd az életet.
Gyönyörű hangjáért szeresd a csalogányt,
játékos pillének ne verd le hímporát,
mezők virágában is kedvedet leljed,
őzek vonulását enyhült szívvel nézzed.
Lágy tavaszi szellő cirógat - mosolyogj,
májusi esőnek tartsd oda az arcod,
hol nem tudsz segíteni, legalább ne árts,
gyengét, elesettet - ha van szíved - ne bánts.
Fázó szeretteid a zord, hideg télben
érző, forró szívednél melegedhessenek,
a külvilágban mi van, mások mit tesznek
ne törődj vele - Te csak szeress!
Ha így élsz, Jézus nem hiába halt meg
- Érted is - a kereszten.
Húsvéti borongás
Bevégeztetett.
Meghalt a Szeretet,
latrok közt függ
a kereszten.
"Feszítsd meg!"
Nem mentettük
meg - nem mertük?
Vagy csak nem
volt rá szükségünk?
De miért emberek?
Hiszen Jeges - tengeren
hányódó jégtábla
a társtalan szív
magánya.
Céltalan az élet,
ha szeretetlen a lélek.
Miért engedtük, hogy
képmutató, álnok
farizeusok
kiöljék közülünk
a Szeretetet?
Hogy engedhettük
ezt meg emberek?
A fejünkre
hullott vérvád
után lesz
nekünk feltámadás?
Lesz megértés,
emberi érzés
valaha itt még?
- Odakint eleredt.
Sírnak az egek.
Minket,
az elkárhozott
nemzedéket
siratnak.