thomas66 blogja
VersMindig
Fény
útján
járva is
a sötétség
mindig utolér.
Pár haiku IV.
ember a gáton
rét fölött bíbic jajong
félti otthonát
kék vércse szitál
fakó pusztaság fölött
harang szava száll
mozdul a hársfa
napfényben fürdő kérgén
ezer bodobács
eltűnt csónakom
emlékét a parthoz még
rozsdás lánc köti
Pár haiku III.
őszre jár időm
pergamenként szárad rá
kezemre a bőr
poros falumnak
címeres nagy marha volt
legjobb bikája
forró nap után
vályú poshadt vizében
Hold mossa arcát
mint öreg tölgyet
mélyre nyúló gyökérrel
ideköt e föld
Pár haiku II.
varjakkal együtt
est szürke leplét húzva
hazatért a csend
csupasz fák alatt
meleg kabátban állok
túlöltözötten
pőre fák között
átfutott az őszi szél
hidegen hagyott
fák közti csendet
rigó űzi futkozva
száraz avaron
Pár haiku
kő makk csigaház
kincsként rejti zsebembe
kicsi unokám
őszi verandán
borongós kedvem űzve
dongó döngicsél
tiszta forrásból
ihattam s meríthettem
míg élt nagyapám
beárazódtam
okkal talán ok nélkül
középszerűnek
vén csiga házán
üresség és az idő
ablakot nyitott