thomas66 blogja

Személyes
thomas66•  2020. december 4. 14:29

Unokázó...

Unokázó...



Megváltozott az életünk.

Kevesebb lett a csend, több a nevetés.


Gyermeki kacagás tölti be a házat,

szobákat hol eddig néma szobrok álltak.

Nem kár a csendért, nem kár a szobrokért

unokánk mosolya mindennél többet ér.

Gipsz kakas és farka apró darabokban

kicsorbult lófejjel együtt dobozokban.

Kezének nyoma mindenütt szerteszét

csokifolt a terítőn, ablak üvegén.

Nappali padlóján kocsik sorakoznak

szétszórt kockák közt dinók masíroznak

Asztal közepén bólogat szegény

málnaszörpben fürdött műanyag tehén.

Elunva a mókát cumiját bekapja

puha takaróját maga után húzza.

Felmászik az ágyra, papa megy utána

kedvenc verseit fülébe mantrázza.

Érkezik az álom versek ritmusára

mindkettejük álmát nagymama vigyázza.

thomas66•  2019. november 8. 17:07

Fióknyi boldogság

Kihúztam a fiókot 
keresgéltem benne,
megtaláltam minden mást 
amit nem kerestem.
Törött nyelű bugylibicskát
minek éle sincsen,
aprópénzek sokaságát
mind perselybe tettem.
Találtam még sörösüveg
kupakot jó párat
üvegéhez alátétet
azt is kidobáltam.
Vásárláshoz hosszú listát
blokkok garmadáját
megtaláltam feleségem
üres pénztárcáját.
Elemeket, üveggolyót
sok-sok apróságot,
nem találtam a fiókban
mást csak boldogságot

thomas66•  2018. december 6. 10:38

Múlt útjain járva...

Emlékek kísérnek

múlt útjain járva,

régi kedves erdőm

helyét nem találva.


Házak állnak ott most

hol régen fára másztam,

megkergült szamárként

boldogan ugráltam.


Békás árok mélye

mára betemetve,

nem brekeg ott béka

se leveli, se kecske.


Selymesfüvű rét sincs.

 Gyárak sorakoznak,

hol gondtalan gyerekként

tücsköket fogdostam.

thomas66•  2017. július 29. 10:26

Futottam...

Futottam! 

Csak úgy futottam.

Nem kergetett senki

s mégis futottam.

Nem az emlékek elől

vagy a jövőt hajszolva,

futottam - engedve 

egy kósza gondolatnak.


Futottam az élményért

lábam fájdalmáért.

Futottam a tüdőm szaggató

oxigén hiányért.

Nem futottam sokat

cirka ötszáz métert.

Évek óta nem éreztem

ily "marhaságra" kényszert.


Bevallom itt versem 

leges legvégén,

kellemesen meglepett 

egy vérpezsdítő érzés.

thomas66•  2017. július 15. 14:35

cím nélkül...

Korral együtt nem lettem bölcsebb,
se okosabb.
Maradtam az ki mindig voltam,
legbelül ifjú önmagam.
Nem tekintek vissza úgy a múltra
miként apáink tették egykoron.
Jövőm se látom oly biztatónak
ahogy gyerekként bennem tündökölt.
Van meséje életemnek,
az már delén túljutott.
Elmesélni unokáknak azok híján nem tudom.