thevisibleman blogja

Emberek remegek, Tereken kelek, elkelt embertelen rekeszek.

Vadulva váró durva lábnyomok, ível a pillantás, stimmel a látomás.

Képe, képes és képtelen, szekrényekben heverő lepedőn elterülő életen.

Végre kapok légbe, eltűnve térbe.

Emberek! remegek, reszketnek nyárfalevelek.

Témába vág a szó, szótlanul némán, pírje takarja létem.

Kérdem! Én érzem?

Mélázó magányban monológot mormoló múltidő. Jelenben megélt pillanat,

Mit ér nekem?

Mi térek, mi terek, rappelek versus slammelek. Elemekben elemzem tévedt eszem, Eszméletlen! Eszményképem elengedem. Beléd helyezem, hitem el nem engedem.

Szerelem! adj új napot! Belehalok, ha nem kapok, csak adok. Lét éleken élek, empirikája a reménynek. Tétlen dalolok, talán láthatóvá válhatok, ha rátok hatok, húz a hatalom keze.

Érzed e?

Emberek, remegek. Színpadomon szerepelek. Szeretnek és szeretnének, szellemi szellentését érezni a messzeségnek. Szirmaink zsenge nektárjának utolsó felkent cseppje, remegve, térdre esve.

Lelépek, szívedből egy darabot kitépek, elérlek és kérlek, itt a lényeg, de tényleg.

Heverek, kereveten elemzek.

Figyelmet elterelek, embereket esketek saját világom nyitott kapujára, hamujára járatokon konokul unom, az unalom is malom. Nem szélmalom, hanem atom, annak sziluettjén táncoló, szemöldököt ráncoló aggkorban, halotti torban elfeledett népzene.

Elfeslett csizmában táncoló, egymás bájában ficánkoló lépés, nem kérdés, szakdolgozat védés.

Bukott diák vagyok már rég.

Elcsúszott emlékkép, tétlenül várok.

 

Tömegbuborék, beborul az ég! Nincs fék, jön a fejemből a szó, ez oly áthidaló, neuronokon cikázó cirkuláció. Citoplazmán lazán átgázoló ATP, sejten belül táplálkozó ADHD.

Szignálra szolmizáló, sziporkázó szó, Hahó!

Én lenni tahó, elhintett tarlón a só, mely mégis életet adhat, Karthágóban, egy elemi hágóban vágódó innováció.

Motiváció, moralizáció, deklasszáció. Ez szó.

 

Lehet: Eltűnődve elmegyek, szeretni kellene egymást, nem egy mást. Kettő vagy három, a napom számlálom. Hol van a barát, ha ellenség a világ? Imát rebegek, már nem remegek, megtartott hitem, hiszem.

 

Eszméletlen beteg, betelt utolsó kenet, képmására kirótt létezés, megvett élvezet.

Szaladok, szólóban adok, kapok. Veszélyes virtust vádoló, új pozícióba vándorló véleményem,

NEM HALLGAT EL. Ez nem Alcatel, ha kell itt az új Quamatel. Nem éred el? Imagine it, Gyógyszertárba, szertár, benne tár. Utolsó löket, jöhet? Felvidít.

Kelepce ez, nem leszel megmentve. Szedj ellenszert, a szer vár, szert árul a sz*rtár, vár a várromokban várakozó, börtönében lábadozó, vágyfokozó.

Birkózzál a recepttel! Tervezd el, emeld fel!

 

Kezed tedd fel, ha mehetek. Maradni nem merek.