Közös zöngemények

Rám folyik a lusta éj sötétje
Számtalan bántó gonddal
Nem törődve a szép, törékeny
Lenyugvó szende napkoronggal

Állok a megrepedt járda sarkán,
megesett forró alkonyatban,
reszketek hamis létem láttán,
nyüszítve, sírva, átkozottan...

Megvetőn köpköd a flegma eső
Esernyőt bontok unott arccal
Semmi sem olyan, mint azelőtt
Múltam elveszett bukott harcban

Lépteim hangja üvölt a csendben
Szél szaggatja kabátom ujját
De én tovább lépkedek serényen
A dohos szagú, sötét utcákon át.

Groteszk árnyak szürke falakon
Ocsmány félelem lopakodik mögém
S kábultan ránt a rút mélybe engem
Nevető lámpások sárga fényölén.

Magába zár mély sötétség
elveszek szomorú ködén.
Ruhám szakad,fejem hasad,
nyirkos rettegés torkon ragad.

Hitvány létem még hitványabb
Nyomoromon Sátán kacag
Eső nyirkos.Pénzem nincs már.
Mi jöhet még ezek után?

Kongó üresség szívemben
nyálkás lelkem rejtekében,
sivalgó démonok fejemben,
vad táncot járnak testemben.

Ekkor történik az őrült csoda
Meghallom,szól Istenünk szava!
-Nem haltál meg jámbor lélek
Keresd továbbra is csak a szépet!

Jegyezte: katinka, holdleanyka, lariflari és janow